Ács Ibolya: Mézes Mazsolka és a füstifecskék

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

- Csivit, csivit, csitt- csitt-csitt, enni kéne valamit!- csivitelték a fecskefiókák a Csodabogyósbarlang eresze alól, és nagyra tátották sárga csőrüket.

Anyukájuk, Fecske Fruzsi és apukájuk, Füsti Feri nem győzték etetni három csemetéjüket. Mindig éhesek voltak. Amikor szüleik cikázva elröppentek, hogy újabb eleséget szerezzenek számukra, a fiókák kiültek a fészek szélére, és kánonban rázendítettek:

„Eresz alól fecske fia idenéz, odanéz,

Van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?”

A méz hallatára előbújt Mazsolka, a kismackó, és kételkedve megcsóválta buksi fejét.

- Buták ezek a madarak! A hernyó nem lehet ízesebb, mint a méz, ezt csak tudom. Nem hiába hívnak Mézes Mazsolkának.

De a fiókák ügyet se vetettek rá, és ismét csivitelni kezdtek:

„Eresz alól fecske fia idenéz, odanéz,

Van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?”

Csőrét nyitja ám, buzgón, szaporán.

Kis bendőbe mindenféle belefér igazán.”

Alig hogy ezt kimondták, fecskeapu és fecskeanyu máris a csőrükbe pottyantott egy -egy kövér hernyót vagy egy soványka szúnyogot. Megtelt a kisfecskék begye, és napról-napra kerekebbek lettek, szinte pocakot eresztettek.

Egyik reggel Mazsolka hangos veszekedésre ébredt. A fiókák ott ültek a fészek szélén, és hangosan perlekedtek.

- Menj arrébb, te Fecske Csenge! Olyan kövér vagy, hogy kilöksz a fészekből. – lökdöste húgát Csivit Csaba.

- Még hogy én kövér vagyok! Csivit, csivit, ez sértés egy fecskelány számára.

- Igaza van Csengének. Vigyázz mit beszélsz, mert legutóbb is te etted meg előlünk azt a kövér hernyót, amit apu hozott nekünk ebédre. – méltatlankodott Füsti Flóra, és megkoppintotta csőrével öccse fejét.

Mazsolka jót nevetett a három testvér szócsatáján. Tudta ő, hogy nagyon szeretik egymást, csak azért veszekednek, mert már szűk a fészek az öttagú család számára.

Gondolatait egy jól ismert, érces károgás szakította meg. Varjú Kázmér röppent mellé.

- Kár, kár, bizony kár hogy tűröd ezt a hangos madárzsivajt. Ezeknek be nem áll a csőrük. Felverik az erdő csendjét, és még az ablakba is piszkítanak. Pfuj, rendetlen népség! Le kell verni a fészküket! – károgta a rosszindulatú varjú, és hegyes csőrével ütni-vágni kezdte a gondosan megépített fecskefészket.

A három fióka most már félelmében sikítozott, hiszen olyan védtelenek voltak. Fecskeapu és fecskeanyu messze jártak, szúnyogra, légyre vadásztak. Mazsolka is tehetetlen volt, hiszen a fészek magasan az eresz alá lett építve, így nem tudta elkergetni a gonosz Kázmért. A kisfecskék fent sírtak, kisbocsunk lent szepegett, a varjú meg újból és újból támadásba lendült. Ki tudja mi lett volna az egésznek a vége, ha a nagy csetepatéra nem fut ki a konyhából medvemama.

Éppen tejszínt kavart az epres tortához, amivel férjét és kislányát szerette volna meglepni. Amikor látta, hogy a varjú szét akarja rombolni a fecskefészket, mérgesen dobbantott a lábával, és olyat húzott Varjú Kázmér hátára a tejszínes habverővel, hogy annak fekete tollai fehér foltosak lettek.

- Kár, kár, kár, már a hátam is fáj, fáj, fáj. – károgta, és szégyenében elbujdosott, mert ki látott még fehér varjút. Addig elő se bújt, amíg kormos kabátjáról le nem kopott a tejszín. De a csúfneve rajta maradt. Attól a naptól kezdve az erdő lakói Tejszínhabos Varjú Kázmérnak csúfolták.

Időközben megérkezett a légyvadászatból Fecske Fruzsi és Füsti Feri, és nem győztek hálálkodni Mogyorónak, amiért megmentette otthonukat és kis családjukat.

- Ugyan ne köszönjétek, hiszen ez természetes dolog. Minden jóakaró ember ezt tette volna. Szaporodjatok ti hasznos madárkák, és jöjjetek vissza hozzánk minden tavasszal. Ez a fészek mindig várni fog rátok, mert szeretünk benneteket. – brummogta Mogyoró és a három kisfecske után nézett, akik észre se vették, hogy ijedtükben kiröppentek.

- Anyukám, megtanultak repülni! Nézd, ide-oda cikáznak ezek a villás farkú madárkák. – ujjongott Mazsolka és rázendített: „Fecskét látok, szeplőt hányok, kémény alatt mosdok.”

Medvemama elmosolyodott, és örült, hogy ilyen okos kislánya van, aki az állatóvodában megtanulta ezt a szeplőket eltüntető mondókát. Nem hiszitek el gyereket? Hát próbáljátok ki!


 

A szerző saját képei. 

I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása

A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 

"Ma is írok, mert a szavak belülről fakadnak. Erős késztetést érzek, hogy felnyissam az emberek szemét, hogy észrevegyék a körülöttük lévő szépet és harmóniát.
Így születtek a Mézes Mazsolka Mesék is, amelyeknek az a feladatuk, hogy megismertessék a gyerekekkel a magyar hagyományokat, szokásokat."

A mesetesztelők véleménye:

"Legjobban Mézes Mazsolka meséje tetszett, mert vicces volt és az a rész tetszett a legjobban, amikor úgy csúfolták a varjút , hogy tejszínhabos varjú kázmér." - írta a 7 éves Anna. 

"A Mézes Mazsolka azért tetszett a legjobban, mert olyan kedves mese volt." - írta a 9 éves Dorka.