2015. december 23., szerda

Kacaj Panka első virtuális karácsonya


Köszöntelek Kacaj Panka első virtuális karácsonyán!

A különleges társasági, karácsonyi ünnep kiváló alkalom arra, hogy a világban élő magyar gyerekeket a mondókákkal közelebb hozzuk egymáshoz.
Vajon hol élnek azok a gyerekek, akik mondókájukat elmondhatják ezen a virtuális találkozón?
8 országból 42 gyermek közül kerültek ki ők heten, akiket ma láthatunk. Örömpercek ezek, a készülődés pihenőjében.

A filmből a Társaság rövid, értékteremtő és mozgalmas élete is körvonalazódik.

Fogadjátok sok szeretettel videónkat:



Akik most nem kerültek be a kis filmből, ők se csüggedjenek, hiszen hamarosan minden kis gyerek mondókázását láthatjátok blogunkon Dániától Vajdaságig!

Minden résztvevő köszönetképpen emléklapot kap januárban a csoda aranyos szereplésekért!

Ne feledd, hogy a Kacaj Panka CD vásárlásával a Mesetár Társaságot támogatod. (Megrendelhető: kacajpankamesetara@gmail.com címen)

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, maradjatok velünk 2016-ban is hiszen sok új meglepetéssel, gyerekeknek szóló pályázattal készülünk!


Békés ünnepet és örömteli új esztendőt kívánunk!

2015. december 16., szerda

Mondókára fel! Pályázati híradó

Kerek két hónap. Ennyi ideig tartott Mondókára fel! Pályázatunk. Hirtelen jött az ötlet, amelyet gyors elhatározás majd egyeztetések követtek: hirdessünk mondóka pályázatot a világban élő magyar gyerekeknek! Próbáljunk kapcsolatot teremteni és hívjuk őket Kacaj Panka virtuális karácsonyfája alá mondókázni. 2015.október 10-én, az Olvasás éjszakáján a világba kiáltottuk: Mondókára fel!

A kezdeti félelmeink és a szülők aggodalmai, szép lassan elsimultak és érkeztek az aranyosabbnál aranyosabb felvételek. Számunkra is ismeretlen mondókák kerültek elő a tarsolyból, sőt saját szerzemény is érkezett!

2015. december 10-re a Mikulás elhozta nekünk az igazi ajándékot, hiszen 8 (!) országból összesen 42 kisgyermek édes csilingelő hangját és mondókáját tudhatjuk tarsolyunkban!

Nagyon köszönjük minden vállalkozó szellemű gyermeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, hogy együtt mondókáztak velünk Vajdaságtól, Dánián keresztül Angliáig.

Ezúton sok szeretettel meghívunk minden kedves résztvevőt és érdeklődőt 2015. december 23-án 16:00-ra Kacaj Panka virtuális karácsonyára, amely egyben a Világban Élő Magyar Gyerekek Első Virtuális Találkozója is! Utazni se kell, mindenki kényelmesen otthonról követheti az eseményeket az internet segítségével a www.kacajpankamesetara.blogspot.com -on keresztül.

Várjuk Önöket sok szeretettel, találkozzunk december 23-án, ahol kiderül, hogy a sok kedves kisgyerek közül, ki ebben az évben a legkedvesebb mondókázó széles e vidéken. :)





2015. december 11., péntek

Képernyőn kívül - interjú György - Horváth Zsuzsával, Mondókára fel! pályázatunk zsűri tagjával

Az I. Kacaj Panka Mese és Versíró Pályázat díjátadójának szervezése közben felmerült, hogy egy kedves háziasszonyra mindenképp szükségünk lenne. Olyanra, aki szépen beszél, közel állnak hozzá a gyerekek és a mesék világa. Állandó szervezőtársamnak, anyukámnak egyből adódott a válasz, kérjük fel György-Horváth Zsuzsát, a Magyar Televízió Híradójának munkatársát. Zsuzsi pedig jött örömmel, lelkes volt, mint mi valamennyien, és azonnal csatlakozott a Kacaj Panka Mesetár Társasághoz. Így nem is volt kérdéses, hogy Mondókára fel! Pályázatunk zsűri tagja is lett, mint a szép beszéd nagykövete és két gyermekes, a mondókákban is szakértő anyuka.

- Nem titok, hogy Erdélyben születtél és éltél egy ideig. A gyerekkori meséket, verseket, dalokat elhoztad magaddal a szívedben?

- Bizony, a javát őrzöm a könyvespolcon is, de leginkább a szívemben. Már kislány koromban is legjobban a verseket szerettem, talán megszámolni sem tudnám hány versmondó versenyen indultam. Édesapám néprajzkutatóként is dolgozott Erdélyben, így a mondókák, népmesék és a néptánc beleszövődtek a mindennapjainkba. Emlékszem sokszor takarítás közben is mondogattam egy-egy verset, vagy éppen amikor a szüleimmel a kiskertünket műveltem. A hosszú autóutak pedig csak azért nem tűntek olyan unalmasak, mert végig népdalokat énekeltünk.


- Gyermekeid, Sára 10 , Zsigmond 7 éves. Ők is olyan lelkes mese és mondóka rajongók, mint anyukájuk?

- Az esti mesélés egészen pici koruk óra számunkra a nap legszebb ajándéka. Zavartalan egymásra hangolódás, közös kalandozás a mesevilágban. Ragaszkodnak, ragaszkodunk hozzá mai napig, pedig már mindketten olvasnak önállóan is. Remélem ez olyan muníció, amiből később is tudnak meríteni. A versekkel már más a helyzet. Megfigyeltem, hogy ugyan mindkettőjük könnyen, gyorsan tanulja a verseket, de nem látom, hogy olyan lelkesek lennének, mint én voltam gyerekkoromban. Ezért meg is lepődtem, amikor nemrég a lányom azzal állt elő, hogy indul az iskolai versmondó versenyen, ahol angolul kell verset mondani. Ő ugyanis két tannyelvű osztályba jár.


- 3 évig Svédországban éltetek, fiad ott is született. Mennyiben volt másabb ott kisgyerekes anyukának lenni, mint itthon?

- Svédország nyugalmas, család centrikus ország, azt szoktam mondani, hogy az egész ország olyan, mint az IKEA: bababarát, praktikus. Nagyon szerettem azokat az éveket, amikor távol a világtól, a munka zajától tudtam koncentrálni a gyerekekre, a családra. Nagyon tudatos döntés volt részünkről, mert szerettem volna azokat az éveket teljes mértékben a gyermekeimnek szentelni. Egyébként a személyiségem is, az életvitelem is pörgős, és úgy gondoltam jót tesz nekünk néhány év szünet. Jót tett!


- Gyermekeid édesapja magyar származású, de Svédországban született és élt sokáig. Így Sára és Zsigmond akkor már svéd, magyar és erdélyi hagyományokat visznek tovább a saját gyerekeiknek?

- Remélem, hogy így lesz! A svéd nyelvtudásuk sajnos kopik, de könyvekkel, mesefilmekkel igyekszünk valamennyire táplálni. Vannak viszont bizonyos svéd hagyományok, amiket minden évben felelevenítünk, minél több kultúrát ismernek, annál gazdagabbak lesznek! Idén nyáron egy erdélyi körútra vittük őket, mindenki nagy örömére, és igen, mondhatom, hogy egyre nyitottabbak és érdeklődőbbek.


- Amikor felhívtalak az ötlettel, hogy a világban élő magyar gyerekeknek hirdetett mondóka pályázat zsűrijébe szeretnénk felkérni, egyből rávágtad: „jaj de jó lezárása lesz egy-egy mondóka és kedves videó a napomnak.” Hogy, hogy nem is gondolkoztál?

- Mert ezen nem kellett! Gyerekeket meghallgatni, nézni a csillogó szemeket, érezni a bátorságukat, amivel kiállnak és elmondják, amit megtanultak, gyakoroltak- számomra szívmelengető! 

I. Kacaj Panka Mese - és Versíró Pályázat Díjkiosztó Ünnepségén
Fotó: Völgyes Valéria (www.fotoos.hu)


- Egyik interjúban azt nyilatkoztad, hogy hosszúra nyúlt babázás után tértél vissza a munkához. Furcsa volt az átállás? Vannak tabu órák, amelyek csak a családé?

- Igen, mint említettem tudatosan választottam az otthon töltött éveket. Kihasználtam minden percét, de bevallom, hogy három év után jólesett visszaállni a munkába. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, már- már szenvedéllyel, ezért nem gondolkodtam, hogy akarom-e folytatni a munkámat. Arról nem is beszélve, hogy annyiféle műsort volt alkalmam kipróbálni, hogy nem tudom megunni. Tizenöt év után is találok benne kihívást, újat, izgalmasat- ettől szép ez a szakma. No de vissza a családhoz! Persze, hogy van „mi-időnk”, amikor nincs telefon, nincs internet, nincs más, csak mi vagyunk! A gyermekeim megszokták és elfogadják, hogy sokszor én akkor is dolgozom, amikor más anyukák nem, de ezzel nincs is baj, hiszen azt is tudják, hogy azt az időt mi máskor pótoljuk. Lehet, hogy egy vasárnapi nagy közös sütizés nálunk szerda délutánra esik, de mindig gondoskodunk róla, hogy ne maradjon el.


- Akik régebb óta ismernek, számukra a munkájában szigorú, megjelenésedben nyugalmat, szeretetet sugárzó embernek ismernek. És bár a híradózást tartják szakmátok csúcsának, nem éppen családbarát hivatás a tied. Jól gondolom?
- A híradózás egy rendkívül pörgős műfaj, huszonnégy órás szolgálat, hiszen bármikor bármi történhet. Mindemellett a felkészülésre is időt kell szánni, hiszen egy híradósnak mindig képben kell lenni. Ha így vesszük valóban nem éppen családbarát. De vajon például egy cégvezető-, egy orvos-, egy vállalkozó- vagy egy három műszakban dolgozó, gyári munkás anyuka jobb helyzetben van-e, mint én? Nem feltétlenül. A világ most már megköveteli, hogy minden fronton helyt álljunk, nagy lángon égjünk, és egyre inkább úgy látom, hogy mi anyukák, dolgozó nők ehhez egyre jobban alkalmazkodunk.


- Mit üzennél az anyukáknak, akik még a család-munka mérleghintán egyensúlyoznak?

- Például azt, hogy adjanak elég időt maguknak, hogy kialakuljon az új életvitelük, miután anyákká válnak. Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy minden téren maximálisan meg akarunk felelni, ám ha nem sikerül maradéktalanul, magunkat hibáztatjuk. Nem szabad! Engedjük meg magunknak, hogy néha ne legyen minden tökéletes körülöttünk, hogy néha ne meleg vacsora kerüljön az asztalra, ha véletlenül pihenésre vágyunk a főzés helyett. Az sem ördögtől való, ha lopunk magunknak egy-egy estét a párunkkal kettesben vagy beülünk a barátnőkkel egy kávéra, vagyis a munka és a család mellé – nincs mese – magunkat is be kell illeszteni! A gyerekek nagyon elfogadóak tudnak lenni, ha megkapják azt a törődést, szeretetet, biztonságot, amit csak mi, édesanyák adhatunk nekik. De ez csak akkor sikerülhet, ha nem csak rájuk, hanem magunkra is odafigyelünk.




2015. december 9., szerda

Mondókára fel! - a visszaszámlálás indul!

Már csak egyet alszunk és lezárul Mondókára fel! mondóka pályázatunk! Itt a lehetőség még meg lehet tanulni egy új mondókát az Avarfalvi mesék honlapjáról: http://avarfalvimesek.blog.hu/tags/mond%C3%B3ka

A zsűri már lelkesen nézi az aranyosabbnál aranyosabb kis videókat!

Létrejött a "közönségdíjas kerestetik" zsűrink is anyukákból, nagymamákból! Akiket Búzás Zsuzsanna, a szabadkai Pannon Rádió szerkesztő- műsorvezetője vezet.

Több ország képviselteti magát és a városok ki nem hirdetett versenyét a magyarországi Baja és a vajdasági Kishegyes fej - fej mellett vezeti!

Hajrá, hajrá mindenkit bíztatok, hiszen Sydney- ben már december 10-e reggel 9 óra van, Bostonban pedig még csak december 9-e délután 5 óra, így ott még van egy egész nap jelentkezni!

Készül már Kacaj Panka virtuális karácsonyfája is Budapesten, hogy alátehessük a közös ajándékunkat egymásnak. Gyermekeink csodaszép szavait a világ minden részéről!

Nevezzetek és legyetek ti is részesei a Magyar Gyerekek Első Virtuális Világtalálkozójának 2015. december 23-án!



2015. december 2., szerda

Világjáró kreatív apuka

Világjáró kreatív apuka -  - Mondókára fel! pályázatunk második zsűri tagja, beszélgetés Balázs Bulcsú televíziós operatőrrel, szerkesztővel.

Nem is emlékszem arra az időre, amikor megismerkedtünk. Valahogy ő mindig ott volt velünk, különösen, amikor segíteni kellett. Mindig felbukkan jókor, jó időben, aztán eltűnt a világ másik tájára. Érkezik a hír, most éppen Izlandon forgat, vagy Fijin. Elsők között sikerült bejutnia és filmet készíteni a riói bádogváros egyik favellájának világáról is, ahol a közösségi kis ház két szobájában több tucat kisgyerek internetezett, miközben az interjú alatt hallani lehetett a drogháború fegyverropogását. A nyáron otthon hívtam őket, amikor a 9 éves ikrek egyik fele, Bogi remegő hangon mondta: „Képzeld, apa elment a háborúba.” Félve kérdeztem a feleségét Katit, mire jött a válasz: „Bubu? Éppen Ukrajnában forgat.”

Ő tényleg egy világutazó, aki a kamera másik oldaláról figyeli az eseményeket, hogy beavathasson bennünket a szépség vagy éppen a fájdalmak legmélyebb bugyraiba. Ugyanakkor igazi kreatív, lelkes apuka, Panna 13, Bogi és Kata 9 éves lányai mellett talán másképp nem is lehet élni. Nem véletlen, hogy a „Mondókára fel!” játékos vetélkedőnk második zsűritagjával beszélgettem.

- A munkád nagyon izgalmas, 13 éves Panna lányod szeretne a nyomdokaiba lépni. Milyen tanácsokat adnál neki, ha tényleg operatőrnek vagy szerkesztőnek, újságírónak szegődne?

- Először is sokat kell tanulni, ahhoz, hogy valakiből jó újságíró legyen. Fontos elsajátítani a szakma alapjait – mind elméleti, mind gyakorlati síkon, de igazából az élet dönti majd el, hogy valaki jó lesz vagy „csak” átlagos. Ezalatt azt értem, hogy sokan jó szerkesztők, de csupán vezetőjük ötleteit valósítják meg, nem eléggé kreatívak ahhoz, hogy saját dolgokat találjanak ki és valósítsanak meg. Ez a munka nem arról szól, hogy valaki reggel nyolctól délután négyig dolgozik, hazamegy, csinálja ezt négy héten át és várja a fizetést. Ez a szakma folyamatos munkát jelent, sokszor távol a családtól – viszont aki szereti ezt csinálni, annak fel sem tűnik, hogy munkát végez. A legfontosabb tehát a kreativitás, a kitartás és tudni kell csapatban dolgozni.

Forgatás közben egy brazil virágpiacon még 2005-ben


- Milyen a sok elválás, a távolság a családtól? Ki viseli nehezebben?

- Amikor csak egy-két napig vagyok távol, akkor azt mindenki jól viseli. Viszont egy három-négy hetes útnál a gyerekeknek nagyon szoktam hiányozni – ők most már kezdik megszokni, hogy apa néha külföldön forgat, de eleinte ez nehéz volt. Egyszer Dél-Afrikában és Kenyában forgattam és mikor hazajöttem alig ismert meg az akkor még csak pár éves Panna lányom. A feleségemet már a házasság előtt is ismertem, ő már hozzászokott ahhoz, hogy néha a munkám azzal jár, hogy elutazok forgatni. Hosszabb forgatásokra mindig viszek képet a családról, illetve tartjuk a kapcsolatot különböző internetes portálokon, illetve telefonon.



Feleségével, Katival Párizsban


- Három gyermek mellett mindig történik valami, sosem unatkoztok.
Miért jó ma ,2015-ben három gyerekes apukának lenni?



- Tulajdonképpen egy kisfiút és egy kislányt szerettünk volna, de a feleségem második terhességénél kiderült, hogy ikreink lesznek. Éppen akkor egy építkezés teljes közepén voltunk, ezért egy szobával többet kellett terveztetnünk. Ma már természetesen örülünk a három kislánynak és nem kellene fiú – bár megjegyzem, hogy elevenség és rosszaság tekintetében párbajra kelhetnének bármilyennel. Én egyedüli gyerek voltam, feleségemnek van két testvére. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a testvérek kitartsanak egymás mellett mindenhol, minden esetben. Remélem az én lányaim is ilyenek lesznek.


Három a kislány a horvát tengerparton. (Panna, Bogi és Kata)

- Sokat jártál már a világban élő magyarok között, milyen tapasztalataid vannak, nagyon más a külföldön élő magyar szülők gyereknevelési szokásai, lehetőségei? (Gondolok itt nyelvi, kulturális nevelésre is.)


- A szórványban élő magyar családokat (nevelési szempontból) én két részre osztanám. Az egyikük, akiknek párjuk már helyi és viszonylag nagy a beolvadás, az asszimiláció, mind nyelvi, mind kulturális szinten. Az ő esetükben kettő, maximum három generáció és leszármazottjaik sokszor már azt sem tudják, nagyapáik honnan származnak. A másik részük azok, akiknél nincs vegyesházasság, mindkét szülő magyar. Ezeknél a családoknál a gyerekek még tökéletesen beszélik a magyar nyelvet, ismerik történelmünket. A világban számos helyen van lehetőség magyar iskolába járatni a gyerekeket – igaz ezek többsége csak hétvégi iskola. Szerintem távolba szakadt honfitársaink ugyanúgy nevelik gyermekeiket, mintha itthon tennék azt, leszámítva, hogy természetesen alkalmazkodniuk kell az adott ország szokásaihoz, kultúrájához.


- Számtalan élménnyel gazdagodsz egy-egy út során. Van olyan, amit ki tudnál emelni, mert a mai napig meghatározó számodra?


- Sok külföldi úton forgattam gyerekekkel. Igaz a riportok nem róluk, hanem többnyire szüleikről vagy egy közösségről szóltak. Svájcba például már régóta visszajárok, az ottani magyarok vezetőjét barátomnak mondhatom, évről-évre láttam és látom négy kisgyermekét felcseperedni és azt, hogy tökéletesen beszélnek magyarul és rengeteg magyar mondókát, verset is tudnak. A kisebb gyerekek általában nagyon nehezen nyílnak meg és eleinte csak tőmondatokban vagy szavakban válaszolnak a kérdésekre, ilyenkor mindig valamilyen cselt kell használni. Például Máltán a karneválon agyonra dícsértük az interjúadó magyar kisfiú vámpíros jelmezét, a németországi Kastl-ben pedig egy helyi vendéglátóhelyre vittük a felsőbb iskolásokat és kötetlenül beszélgettünk velük – fel sem tűnk nekik a kamera. Sok forgatásra elkísértek már a gyermekeim is. Szerepeltek több dokumentumfilmben, voltak többször élő adásban is, mindenhol természetesen viselkedtek, sosem volt lámpalázuk. Panna szerepelt már mozifilmben is –az egyik jelenetben jégkrémet kellett ennie. Ő szépen meg is ette, de amikor már negyedszer vették fel a jelenetet és neki már a negyedik jégkrémet kellett megennie már nem bírta, - a többi felvételnél már csak fél fagyikat kapott. Ezt soha nem fogom elfelejteni.

Panna lányával Grúziában forgattak az idén



- A lányok állandóan csicseregnek otthon. Amíg kisebbek voltak énekelgettek, mondókáztak is?


- Természetesen. Az ikrek a mai napig énekelnek, sok ismert mondókát tudnak és gyakran nem csak a kötelezőket tanulják meg. Panna lányom már kamaszodik, kinőtt már belőle, de alsós korában sok anyanyelvi és versmondó versenyen jeleskedett.


- Ki nevel kit a ti családotokban, hiszen mindenki erős egyéniség?

- A családunkban mindenki erős egyéniség, éppúgy a gyerekek, mint ahogy a szülők. Természetesen a nevelést mi végezzük a feleségemmel, de sokszor eredménytelenül. Túlságosan vezetők akarnak lenni a gyerekek is – ez megy nekik a suliban, de otthon azért még nem.


- Hogyan sikerült egyeztetni nálatok a gyerekek akaratát és a világ elvárási normáit? Nagyon tetszik a nevelési szellem, ami talán nem is nevelés, csak formálás.

- Általában minden gyerek valamilyen szinten akaratos. Nálunk az akaratosság akkor nyilvánul meg, amikor valamit nagyon meg szeretnének kapni, illetve ha valahová el akarnak menni. Amennyiben valami feleslegeset szeretnének, megmagyarázzuk nekik, hogy az miért fölösleges – ezt többnyire megértik. A világ elvárásai. Európában az iskolai rendszer egyre erősebb, ami minél több terhet ró a gyermekekre. Az én korosztályomnak még nem kellett ennyit tanulnia, nekik már igen. Sokszor eleve fáradtan érkeznek haza az iskolából és akkor még ott a házi feladat. Nem könnyű nekik, ezért mi nem is várunk el többet tőlük, mint amennyi szükséges, nem íratjuk szakkörökbe, nem járatjuk kötelezően őket sportolni – igaz ezeket nem is igénylik. Szerintem a mai gyerekek túlterheltek – és akkor már legalább a családnak ne legyenek nagy elvárásai velük szemben.


- Mondókára fel! Pályázatunkban azt hangsúlyozzuk, hogy nem kell szuper kamerával rendelkeznie valakinek, hogy értékes felvételt készítsen. Milyen tanácsot adnál a kezdő operatőr szülőknek, akik telefonnal szeretnének felvételeket készíteni pályázatunkra?


- A mai mobilok rögzítés technikája már sokszor jobb, mint mondjuk egy pár éves HD kameráé. A televíziók is mutatnak be telefonnal felvett mozgóképeket, amelyeket a nézők küldtek be. Megijedni tehát nem kell. Ami fontos, hogy a felvétel előtt szűrjenek ki minden lehetséges háttérzajt, amelyek a gyereket is és a felvételt készítő szülőt is megzavarhatják. Ez azért is fontos, mert sokszor az első-második verzió a legjobb és amennyiben pont akkor sípol be, mondjuk egy teafőző, akkor az már kizökkentheti a kis mondókást a ritmusból. A kép élességét a mobilok nagy része már magától beállítja, ezzel szerintem nem kell foglalkozni. A telefont próbálják megtartani – tehát ne remegjen a kezük, illetve a készüléket rögzíthetik is valamihez. Na, hát akkor „Mondókára fel!