2015. szeptember 30., szerda

Ujlaky István: A körtekirály - A Népmese napjára

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király. Éppenséggel volt neki becsületes neve is,
III. Zsöllye. de mindenki csak körtekirálynak hívta. az öreg király ugyanis nagyon szerette a körtét. nyáron és ősszel friss körtét evett, télen és tavasszal körtebefőttet. De kedvelte az aszalt körtét, a körteitalt, sőt vasárnaponként ebéd előtt ivott egy kis körtepálinkát is. No persze nem csak körtét evett, de nem létezhetett étkezés körte nélkül. Törte is a fejét a királyi szakács meg a királyi cukrász, hogyan tudnának újabb és újabb ételeket, csemegéket kitalálni, amelyek körtét is tartalmaznak. A körtekirály különleges igényeit a királyi körtéskert elégítette ki. Ez akkora volt, mint nálunk egy megye. Termett benne korai, közepes és késői körte, édes és savanykás, lédús és száraz, nyári és téli körtefajta.

Egy szép napon váratlan dolog történt. Valaki vagy valami akkora darabokat harapott ki a királyi körtekertből, hogy egy-egy falatba két-három teljes körtefa belefért. Hamarosan rádöbbentek az emberek, miről van szó. Előbb körteszüretelő leányok, utóbb királyi körteszállítók érték tetten a szörnyeteget, melyet hamarosan körtesárkánynak neveztek el. Az állat amúgy olyan volt, mint a sárkányok általában: zöld, hétfejű, fertelmesen büdös, és hét száján lángot fújt. A király legelébb a körtéskert csőszeit, később a királyi vadászokat, végül a katonaságot küldte a sárkány ellen. Ám senki sem bírt a bestiával. Addig még tartott a vitézség, míg a sárkány messziről látszott. Ám ha a közelébe jutottak, ki-ki menekülni kezdett, nem bírván el a lángok perzselését. Ekkor javasolta a király szépséges lánya: apámuram, írjon ki pályázatot a fenevad elpusztítására. Így is történt. Jöttek is lovagok, vitézek, hercegek és grófok, válogatott roma legények, ám senki sem bírt el a szörnyeteggel. Hallott a körtekirály felhívásáról a kondás legkisebb fia. Úgy hívták, Noel. Nosza, majd én eltakarítom azt a bestiát – gondolta. Nem számított ugyan sem nagyon erősnek, sem nagyon jó fegyverfoghatónak, de helyén a szíve, és ahhoz a fajtához tartozott, aki nem ijed meg a saját árnyékától, és akár a jég hátán is megél. Mielőtt útnak indult volna a királyi palotába, magához kérette Noelt az öreganyja. Édes fiam, mielőtt nekimennél a sárkánynak, keresd meg a királyt. Aztán bármit ígér is, három dolgot kérj csak tőle. A padlás legtávolabbi sarkában porosodó rozsdás kardot, a legkisebb kamra legmélyén heverő piszkos páncélt, meg a legrosszabb istállóban fetrengő mocskos sánta csikót. De ebből ne engedj, mert akkor véged van. és ha a jutalmadról kérdez, csak annyit mondj, diallág kell neked, semmi más.

Örömmel fogadta az öreg király az újonnan jelentkezőt. Aztán fegyvered van-é, - kérdezte Noelt. Hát az bizony nincsen. Hozatott a király kardot, szablyát, lándzsát, még egy alabárd meg egy buzogány kis akadt a fegyvertárban. Ám Noel azt kérte, adják neki a palota padlásának legtávolabbi csücskéből a rozsdás kardot. De hiszen az nagyon rozsdás – mondta a király, olyan ábrázattal, mint akinek a fogát húzzák. Nincs kard, nincs sárkány – dünnyögte ravaszkásan Noel, majd hozzátette, a rozsdával ne foglalkozzon király uram, majd megfenem, kifényezem én azt a kardot. Kell ám valami páncél is, mert nagyon erős lángja van a sárkánynak – szólt a király. Hoztak is páncélt, pajzsot, vasból, rézből, ezüstből, aranyból valót. Nem kellenek ezek nekem, mondta Noel, hanem a legkisebb kamra legmélyén heverő piszkos páncél kellene nekem. A körtekirály majdnem nemet mondott hirtelen haragjában, de aztán a sárkányra és a sok finom körtére gondolt. De hiszen az egy ócska vacak foltos azbesztbetétes vászon! – állította gondterhelten. Jó az nekem, felelte Noel. Ha sárkányt vadászni megyek, nem gondolok a piszkos foltokkal. Végre, csak kellene valami ló is ennek a vitéznek! Tizenkét istállóm van, sárga, barna, fekete és fehér lovakkal, még egy kék is akad közöttük – szólt a király. Nekem az kellene, amelyik a legrosszabb istállóban, a sarokban, a mocsokban fetreng. De hiszen sánta az – szólt a király, s közben azon törte a fejét, ugyan ki taníthatta ki így ezt a legényt. Épp az kellene nekem, avagy sietek is haza, ki kell hajtani a kondát – felelt ravaszkásan Noel. Végre megkapott mindent a fiú. A kardot megfente, kifényezte, oldalára kötötte. Az azbesztpáncélt nagyjából megtisztogatta, s magára húzta. Legtöbbet a lóval kellett küszködnie. De amikor zabot és szénát adott neki, friss forrásvízzel itatta, szeretettel le is csutakolta, szőrét két kefével kifényesítette, olyan táltos paripa lett belőle, királyfi se kívánhatna különbet. Jó, hogy engem választottál, szólt ekkor a paripa. Táltos ló vagyok, az egyetlen a körtekirály országában, aki állja a lángot. Megindult hát Noel a sárkány ellen.

Nem kellett sokat keresni a szörnyet. A kipusztított körtefák sora, meg a förtelmes szaga elárulta, hol tanyázik. Noel ott termett, gyorsabban mint a szél. Mire a sárkány körül nézet volna, a fiú le is kaszabolta három fejét. aztán került egyet, fordult egyet, épp csak kitérvén a láng és füst elől, s hirtelen a másik oldalon termett. Egyetlen hatalmas suhintással levágta a sárkány másik három fejét. Hanem a maradék egy fejével olyan szörnyűséges lángot fújt a bestia, hogy nem lehetett többé a közelébe férni. Ide figyelj, fiú – szólalt meg a sárkány. Küzdjünk meg férfiasan, birkózzunk életre-halálra! fogadjuk meg: Te nem használod a kardodat, én nem fújok lángot. Döntsön az igaz vitézség, ne a fegyver. Ráállt a fiú, pedig táltos paripája igen rosszallóan csóválta a fejét. Megragadta a sárkány a fiút, bevágta a földbe bokáig. Kipattant Noel. Megfogta a sárkányt, bevágta a földbe térdig. Ám a bestia sem szeppent meg, kiugrott hamar a földből. Megfogta Noelt, bevágta derékig a földbe. Hanem azt hitte, innen már nem tud kimászni a fiú. Összeszedte minden erejét, és hatalmas lángot fújt reá. Most látta csak hasznát Noel a piszkos azbesztpáncélnak. Mert melege volt ugyan, mint nyáron a kemence mellett, de meg nem halt szerencsére. No te áruló, ha te így, hát én is – kiáltotta dühödten. Kiugrott a földből, megkapta a sárkányt, nyakig bevágta a földbe. Aztán fogta a kardját, s a hetedik fejét is lenyisszantotta. Levágta aztán a dög tizennégy fülét, meg az utolsónak levágott fejét, és a tarisznyájába tette.

Volt nagy öröm a királyi palotában, mikor megérkezett Noel, s jelentette, elpusztult immár a kártevő. A fiú elővette a bizonyítékokat, a tizennégy sárkányfület. mit kívánsz hálából, édes fiam? – kérdezte a király. tizennégy szekér ezüstöt adjak-e, vagy inkább hét szekér aranyat, netán a fele királyságot a keleti országrészből? Nem kell nekem se ezüst, se arany, se fele királyság – felelte Noel. Szeretném, ha kard, ló, páncél nálam maradhatna, és még diallág kellene nekem – tette hozzá titokzatosan, habár nem tudta, ez utóbit eszik-e vagy isszák. Elsápadt a király. azt már nem – kiáltotta volna. No, erre elővette a sárkányfejet Noel. az még holtában is lángot fújt, aztán mohóságában bekapott pár körtét a király asztaláról. Ám ekkor előtűnt a kisebbik szobából a király szépséges lánya. Én vagyok Diallág, szólt, kuncogott és elpirult hozzá. Édesapám, király apám, hagy vigyen el engem ez a fiú, megérdemli. Nagyot hallgatott a király. Eszébe jutott szerelmes-szép lánya, a királyi becsület, meg a sok-sok körte, amiket megmentett számára ez a kondásfiú. Különösen a körték estek nagy súllyal a latba.

Nem bánom, no. szólt, fájó szívvel. a fiatalok átölelték egymást. Pár nap múlva hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Noel hamarosan felvette a IV. Zsöllye nevet (egy király mégsem lehet Noel) mert hogy nem sokára meghalt a vén király. De még ne haljon meg egy pillanatra. A lakodalomban elbeszélgetve megkérdezte a körtekirály: kitől tudsz te, fiam, az én csoda kardomról, páncélomról, lovamról? Addig-addig beszélgettek, mígnem kiderült, a kondásfiú nagymamája a király édesanyjának unokatestvére, ki egy valaha volt csúf veszekedés nyomán került kondások sorába. Nagyon megörült ennek a király, mert rég megbocsátott már a veszekedőknek, s nagyon bánta, hogy nagynénje eltűnt a világból. A szép Diallág és a vitéz Noel, akarom mondani IV. Zsöllye király ma is boldogan élek, ha meg nem haltak.

Kathi Ember illusztrációja

I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Mint történetíró, öt önálló könyv szerzője vagyok, további könyvekben társszerző vagy fejezet írója. Folyóiratokban ötvennél több írásom látott napvilágot. Ugyanakkor a szépirodalomban amatőr vagyok. A Kacaj Panka pályázatra írt szöveg volt az első mese életemben, és más szépírói műfajokkal is hasonló a helyzet.
Ezért is ért kellemes és örvendetes meglepetésként, hogy a gyerek zsűri beszavazott a középdöntőbe Körtekirály című mesémmel.
A mese maga az élet, csak mágikussá színezve és jóra/rosszra, fekete-fehérre bontott szerepekkel."


A mesetesztelők véleménye:
"A körtekirály a népmesékre emlékeztet és pont ezért tetszik. Nagyon szépen megírt mese." - írta a 6 éves Fanni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése