2015. szeptember 27., vasárnap

Pánti Mária: Harmatfoci

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül! 

Tisztán emlékszem arra a reggelre. Én csak álltam ott a tisztáson, a hajnali napsugarak félszegen szőtték át- meg át a harmatcseppeket.

Van saját szivárványom! – gondoltam. Énekelni szerettem volna, de vonakodtam felkelteni a közelben éppen vackukra térő állatokat. Elhevertem hát az illatos fűben, és vártam.

- Hát te? – Kérdezte egy vékonyka hang az egyik fűszál mögül.

Nem fordultam oda, nehogy elijesszem azt az aprócska kis pázsittündért, csak a vállam fölött válaszoltam:

- Eljöttem, mert hallottam, hogy lesz ma harmatfoci itt a tisztáson.

- Akkor hát jól figyelj! – S ahogy ezt kimondta, már jöttek is a csapatok. Lábujjhegyen lépegettek, mert a tündérek sohasem repülnek focizás közben. Az túl szabálytalan volna.

- Mindegyikük másképp néz ki, nincs két hasonló sem közöttük! - Álmélkodtam. – Miért?

- Mert a tündérek azt szeretnék, hogy ma mindenkinek szurkolj, így különböző külsővel jelentek ma meg, csak a te kedvedért!

- Jaj, de kedvesek! Ezek szerint, akkor nem is számít, hogy ki melyik csapatban játszik?

- Nem! A harmatfoci szeretni tanít, ez a játék lényege. Figyelj csak!

És a játékosok már össze is gyúrták néhány harmatcseppből tündöklő labdájukat. Úgy néztem, hogy először a fatündérek vannak egy csapatban a virágtündérek ellen. De gyakran cserélgetik a játékosaikat egymás között.

- Nahát!- Kiabáltam meglepetten – Itt soha senki nem fog veszíteni!

Csengő-bongó nevetés jött a pálya felől, ahogy a harangvirág tündérek kacagtak buta arckifejezésem láttán. Kikerics elvégezte a szabadrúgást, és Nefelejcsről bepattant a pókhálóba a labda. Gól! Az összes játékos ugrált és bukfencezett örömében.

- Most kit ünnepelnek?

- Hát az éppen legügyesebb játékost! Te nem ismered a focit? Vagy nálatok nem így játsszák?

- Ó, nagyon nem! – hebegtem nyomorultul.

- Sajnállak benneteket!

- Tudod, néha én is nagyon-nagyon sajnálom magunkat.

- De azért mindegyik kis tündérnek szurkoltál, ugye?

- Persze!

- Ugye milyen jó érzés volt?

De már nem válaszolhattam, mert nem volt kinek. Boldogan mentem haza, széles mosollyal az arcomon. Megint újat tanultam ma az öreg erdőtől és annak titokzatos lakóitól.


I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat Legjobb Tündérmese

A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Fontosnak tartom a valódi emberi értékek felismerését, és ezt a szemléletmódot át szeretném adni a következő nemzedékeknek is. ...
...Szeretnék még meséket írni, de csak akkor, ha valóban szívből jövő történeteket tudok adni. Nagyon figyelem magam, hogy keletkezik-e ilyen a lelkemben, ha igen, mindenképpen megosztom mindenkivel."


Mesetesztelő gyerekek véleménye:
"Tanulságos mese. Azt tanultam belőle, hogy mindennek örülni kell." - írta a 9 éves Eszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése