2015. november 9., hétfő

Varga - Kovács Dorián: Pánik nélkül

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Felhívjuk szíves figyelmeteket, hogy ez a mese, ifjúsági kategóriában indult és nem gyermek mese kategóriában!

Történetünk egy vidéki, szerény kis házikóban veszi kezdetét. E házban élt Valentin a környék legeslegfélősebb kisfiúja. Ez a legény nagyon játékos volt, és nagyon szerette, ha a középpontban lehet barátai és családja körében is. Bár 6 évesen nagyon sokan ilyenek vagyunk. Szülei nagyon féltették gyermeküket, hiszen minden este ordított, sírt és félt. Azt állította a fiatal gyerek, hogy minden este fény szűrődik a szekrényéből. Apja és édesanyja mikor megnézte e furcsa jelenséget, a világosság meg szűnt, ezért nem hittek egyetlen fiuknak. A kis csemete minden este 8 órakor lazította el gondolatait és alvásba szenderült...

De! Mindig az járt a fejében, megjelenik-e ma is a különleges jelenség, vagy sem? Az az este más volt, sosem feledi, ami akkor történt. Hozzászólt ugyanis egy különös férfihangon a szekrény: - Gyere, én egész este itt virrasztok, vigyázok rád, nem hagylak cserben. Az ifjonc szíve a torkában dobogott, belegondolt, hogy édesapja hangja közel sem ilyen. Olyan sokáig hajtogatta a szekrény mondókáját, hogy a gyerek nagy merészséggel odalépett elébe. Csodák csodájára a kulcslyukon át megjelent a fehérség, a fény! A fiú megragadta a kilincset, és megrántotta. Szeme csukva, bőre csak úgy izzad, teste borzong a félelemtől, de mikor újra szemet nyit a borzalomra, ami egy fényes gömb volt, egy másik bolygó, mit körülfedett a sötétség. Mindenhol a fekete árnyék, ami miatt semmit sem lehetett látni. A beszéd csak hangosabbá vált, és követte. Egyre közelebb ért a csillogó gömbhöz, olyan közel, hogy bele esett. Észre sem vette, hogy leesett, csak azt, amikor már a földön hevert. Körülnézett, és egy csodálatos, elképzelhetetlenül gyönyörű erdős rész várta, mezővel megsózva, és sok vízesés hozzájárulásával. A poronty ezeket a szavakat használta: - Ilyen létezik? - Majd hátulról megveregette a vállát egy bohóc, amitől nagyon félt, és így szólt: - Mondtam, hogy nem hagylak cserben, Cimbi! - Annyira nyugtató békés hanggal szólt hozzá, hogy meg sem ijedt a barátságos, festékes embertől, ki azonnal be is mutatkozott: - A nevem Ecsetes, és imádok szórakoztatni! Van egy vad szamaram, de nem vad valójában, hanem inkább kedves, nem hagyja, hogy éhen haljak! Főz nekem, nehogy sovány legyek! Gyere, terád is férne egy csipetnyi étel, vagy amennyi jól esik fiacskám! - A kölyök szavakért kapkodott, de elfújták azokat a bohóc szavai, és egy ilyen szórakoztató bohócnak, ki mondana nemet? Ezért csak követte őt a szamarához, ki vele lakott.

A gyerkőc félt a szamaraktól, mert amikor kisebb volt, egy neki akart szaladni, ezért félt a találkozástól. Mikor megérkeztek, egy gyönyörű ház látványa várta két csodálkozó szemét, amit nem bírt pislogásra parancsolni. Midőn eljött az ideje, hogy belépjenek, a szamár elébe ugrott és ennyit mondott: - Az én nevem Csámcsogó, foglalj helyet! - Az asztalon mindenféle finomság desszerttel végig pakolva, körülötte a húsok csúcsai telis tele sok-sok finomsággal. Kérdezte a szamár: - Mit szedhetek? Vagy inkább szedjél magadnak, amit csak szeretnél! - Az apróság belakmározott, hogy tele legyen a pocakja, és máris szólt hozzá a bohóc: - Gyere, ma még sok utat kell megjárnunk! - A kölök felpattant, és követte új barátját. Az útjukon körbevették őket a baglyok, kiktől szintén félt a csimota. Zenét dúdoltak, mivel régen altatták Valentint a szülei. Mindenhol hevert egy plakát, a földön, a fán, amin egy-egy dátum állt, ráadásul pont az aznapi. Megkérdezte az ifjonc: - Miért van mindenhol ez a plakát? - A bagoly azt felelte, hogy _ Utad végén megtudod. - Végig izgult tehát a csemete, mi lehet az?... Talán egy meglepetés, talán egy játék, vagy édesség? De, hogy függne össze ez egy dátummal? Talán ma osztják a cukrot vagy a játékokat? Talán... Elmentek egy helyre, ahol játékokat lehetett kapni, olyan játékokat, olyan lényeket, amik ezen a bolygón éltek. Ecsetes vett egy bohócot barátjának, és így szólt: - A legjobb barátom megérdemli! - Nagyon örült a kis lurkó, és bal kezébe szorította, hogy még véletlenül se ejtse el. Mikor az árushoz értek, csodálkozva látta, hogy ez egy fogorvos kinézetű medve volt. A kis emberpalánta ekkor jött rá arra, hogy ezen a helyen csakis, kizárólag olyan lények vannak, amitől fél. Odalépett a medve a kisfiú szeme elé, igaz a gyermek csak a lábáig ért fel, de a medve szép mély hangon odaszólt neki: - Az én nevem Haspók és ajándékba adom a kezedben lévő tárgyat. - A fiú örömkönnyeket hullatott, hiszen új legjobb barátjától kapott egy kis plüsst, amit nagyon szeretett. A bohóc letörölte könnyeit, és felnevetett egy kicsit, megfogta jobb kezét és elbúcsúztak a medvétől. Esteledett, ám Valentin egy kicsit sem félt már ezen a helyen, bár egy kicsit megrémisztette az a mondat, amikor barátja hozzászólt: - Barátom, mivel esteledik, gyere és nézzük meg azt a kastélyt. A kastély gyönyörű volt! Egy havas táj, telis-tele fenyvesekkel és növényekkel, a patakok folytak a madarak repültek mellettük. Egy figyelmeztetést tett Ecsetes a kölyök felé: - Kedves jó barátom, ebben a kastélyban egy szörnyeteg él, amiről mi sem tudjuk, hogy mégis milyen lény valójában. Az ő neve ... - Kinyílt az ajtó, és mondatába vágva, így szólt a lény: - Momot! ... Üdvözöllek itt, szerény kis hajlékomban a hegyek tetején barátom! Remélem, megismersz, mert sokat halhattál rólam. – A gyerkőc elgondolkodott, hiszen ezzel a lénnyel ijesztgették őt a nagyobb fiúk, egy lila nagy fogú lény, akiről azt állították, a szekrényben él, és figyel téged mindig! Nem is hazudtak, hiszen mindent tudott a fiúról Momot. Behívta, és a fala a kisfiú képeivel volt tele, amiket otthon kerestek rajta a szülei, mert eltűntek. Momot elárulta neki, hogy ő védi meg minden bajtól, amikor alszik, ha zajt hall, ő csöndet tesz, ha villámlik, ő napsütést hoz, és ha bántják őt, ő vigasztalja álomba, hogy ne törje a fejét a rossz fiúkon. Beszélgetésükbe vágott Ecsetes, és így szólt: - Mennünk kell Momot, muszáj! - A fiú félt és remegett, mert bohóc barátja is remegő hanggal szólalt fel. Megfogta a fiú kezét, és elköszöntek. Momot bőgött, és bánatos volt addig, amíg nem láthatta a fiút, s most végre látta, de most elviszik. Kilépésükkor a piros orrú fickó így szólt: - Eljött a dátum barátom, amint látod. Ami előtted lement, az nem a nap volt, hanem egy másik bolygó, akik figyelnek bennünket, olyan okból, hogy ide nem léphet be más lény csak mi lehetünk itt,sajnálom...Ecsetes leült és sírásba indított, az arcáról folyt a festék, és műpiros-orra lehullott, erős könnyeitől kalapját levette, és a fejéhez kapott. Majd Valentin letörölte könnyeit, és így szólt: - Muszáj mennünk, féltelek titeket! - Útnak indultak, vissza a sötétségbe. Amikor azonban kilépett volna a gyermek a szekrényéből, a bohóc így szólt: - Bármerre is jársz, ne félj tőlünk! –

Az ifjonc kinyitotta szemét. Ágyában találta magát, és éppen kelt fel a nap, így tudta, csak álmodott. Édesanyja jött volna kelteni fiát, de ő már rég az ágy szélén ült. Édes’ jókedvvel mondta szülöttjének: - Na fiam, eridj reggelizni! - Anyukája addig beágyazott helyette. Finomat evett, apukája két puszival köszöntötte. Amikor befejezte a reggelit, anyukája hozott a kezében valamit, amihez egy kérdést is fűzött: - Édes drága gyermekem, mikor vettünk mi neked egy plüss bohócot? - A hideg ment végig a poronty hátán! Valentin odanézett, és elvette anyjától. A bohóc kezében egy fecni volt, amire ez volt rávésve: „Bármerre is jársz, ne félj tőlünk! Ecsetes”

Mert a bohócoktól és az állatoktól nem kell félni. :)
Kép forrása: www.szulinapibohoc.hu 



I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző 16 éves.

2 megjegyzés: