Bizony ott volt a három királylány, szédítő magasságban, a politikai Hierarchia csúcsán, a Korrupci pók fogságában vergődve. A pók pedig megfenyegette a királyt, ha nem akarja, hogy a királykisasszonyoknak baja essen, akkor arannyal és gyémánttal fizessen neki.
Mit lehetett tenni? Mindenki összegyűjtötte vagyonkáját, és a király színe elé vitte, adja oda a Korrupci póknak. Így ment ez évről-évre. Az emberek egyre szegények lettek, a király pedig csak sírt keserves bánatában, hogy nem láthatja az ő szépséges lányait. A hatalmas Korrupci pók egész Demokráciát szörnyű szegénységbe és szomorúságba taszította.
Messzi földről érkeztek a lovagok, hogy kiszabadítsák a királylányokat. De Politika vad és veszélyes vidék volt. Sokan eltévedtek dzsungelében, vagy belesüppedtek mocsarába.
Mígnem egy távoli királyság, Utópia királyának fiai is tudomást szereztek a dologról. A legidősebb oda is állt apja elé, hogy engedje el megküzdeni a pókkal:
– Édesapám, egyéletem-egyhalálom én bizony kiszabadítom a királylányokat!
– Jaj, fiam, ne menj, még bajod esik!
– Ne aggódjon, az óriás Bürokráciával is elbántam, ezzel a pókkal is el fogok.
A királyfi páncélt öltött, kardot kötött, és nekiindult. Átvágott Politika dzsungelén, megküzdött mocsarával, és elért a Hierarchia hegyének lábához. Csakhogy közben nagyon megéhezett. Ekkor egy gyümölcskertet vett észre egy kis falu határában. De hát aranyat nem hozott magával, így gondolta, majd ellop pár almát. Ha kiszabadítja a királykisasszonyokat, akkor Demokrácia királya úgyis elhalmozza kincsekkel, amiből kifizetheti a falubelieket. Teletömte hát a pocakját, aztán lefeküdt aludni, hogy kipihenje magát, mielőtt megküzd a pókkal. De a falusiak észrevették, hogy valaki megdézsmálta a kertjüket. Keresni kezdték a tolvajt, és amikor megtalálták az alvó királyfit, úgy elagyabugyálták, hogy az páncélját és kardját hátrahagyva világgá menekült. Szégyenében haza sem mert menni. Várták otthon Utópiában, de ahogy nem érkezett haza, öccse állt oda apjuk elé:
– Édesapám, most rajtam a sor, hogy megküzdjek a pókkal!
– Ne menj fiam, túl veszélyes!
– Ugyan! Az elszabadult, száguldó infáci lót is megzaboláztam. A pókot is móresre tanítom!
És elindult. Akárcsak a bátyja, keresztül vágott a dzsungelen, átkelt a mocsáron. De élelme neki se maradt, pénzt ő se vitt, ezért ő meg körtét lopott. De őt is megtalálták és elnáspángolták. Szégyenében ő is világgá szaladt, akárcsak a bátyja.
A nagy haddelhadd zajára a pók is felfigyelt és jót kuncogott a királyfin. Bizony ezért nem tudott senki felmászni a hegy tetejére! Mert amikor a szerencsét próbáló kóbor lovagok éhes hassal, üres zsebbel megérkeztek, mindig a Hierarchia alján lakókat próbálták meglopni, hogy feljussanak a csúcsra. Ők pedig elüldözték a sok tolvaj szerencselovagot, hogy ne fosztogassák őket tovább. Így viszont senki nem ért fel a csúcsra, hogy megküzdjön a hatalmas Korrupci pókkal.
Ekkor a legkisebb királyfi határozta el, hogy legyőzi a pókot. Az apja persze próbálta lebeszélni:
– Ne menj fiam! Fiatal vagy még, hisz kardod sincs.
– Egyet se féljen édesapám! Lehet, hogy a kardot nem bírom el, de vág az eszem! Az elromlott fizetési mérleget is hogy megjavítottam! Meglátja, a pók eszén is túljárok majd.
És ő is útra kelt. De a hosszú út alatt elemózsiája neki is elfogyott. Ekkor ő is észrevette a falut, ahol az egyik kunyhócska ablakába épp finom, kemencében sült cipókat tettek ki hűlni. Nagyon éhes volt, de hát mit tegyen, ha egyszer nincs pénze? Lopja el a finom cipót? Dehogy fogja! Becsületes legény volt, így bekopogott a kunyhócska ajtaján, hogy megkérdezze, nem-e adnának neki egy falást, mégse korgó hassal kelljen a Korrupci pókkal megvívnia.
Amikor a kunyhó lakói meghallották mit akar, az összes falubelit odacsődítették, hisz ilyen csodát még senki sem látott: Egy Politika dzsungelén át érkező jövevényt, aki nem akarja a Hierarchia alján lakókat meglopni, hanem őszintén, becsülettel kér tőlük! Hát majd’ mindenkinek leesett az álla meglepetésében. Persze, hogy nagylelkűen megvendégelték. A falu legkedvesebb, legtakarosabb menyecskéje, Jusztícia még hamuba sült pogácsát is készített neki az útra.
Másnap aztán a királyfi útra kelt, hogy kiszabadítsa a három raboskodó királylányt. De ahogy egyre feljebb és feljebb mászott a Hierarchián, egyre sűrűbben fonta körül a Korrupci pók hálója a hegyet. Néha úgy beleragadt, hogy már-már úgy, tűnt sose fog kiszabadulni belőle. Három nap és három éjjel mászott, mikor egyszer csak éktelen civakodást és kiabálást hallott. A hangok egy mély barlangból jöttek. A királyfi belesett, és azt hitte káprázik a szeme: a három királylány torzsalkodott ott. A barlang közepén pedig hegyekben álltak a gyémánt, és arany ékszerek. A királylányok mégis azon veszekedtek, hogy minél többet szerezzenek maguknak a másik kettőtől. A pók nem volt a verem közelében se, de hisz nem is volt rá szükség! A királylányoknak eszébe se jutott megszökni, őket csak az arany fülbevalók, a gyémánt karkötők érdekelték, amit a pók a Demokrácia lakóitól kicsalt pénzen vett nekik. Nem voltak ők foglyok! Még szerették is a Korrupci pókot, hiszen olyan drága ékszereket kaptak tőle, amiket apjuk, a bölcs király se hagyott volna, hogy viseljenek. Cserébe a póknak nem kellett aggódnia, hogy elszöknek. Az okos királyfi rögtön tudta mit kell tennie!
Visszamászott a hegy lábához, aztán útnak indult egyenest Demokrácia bölcs királyához, az elrabolt királykisasszonyok apjához. Mikor a király meghallotta, hogy a királyfi hírt hoz az ő drága lányairól nagyon megörült.
– Ó királyfi, mesélj, mi van az én szeretett lányaimmal? Sikerült-e kiszabadítanod őket?
– Azt nem, de tudom, mit kell tenned, hogy újra láthasd őket!
– Mit? Mondjad! Bűbájt használsz, vagy vitézeket toborzol?
– Az egyetlen, amit tenned kell királyom, hogy ne adj többet semmit a Korrupci póknak!
– De hisz az a rusnya pók azt mondta, akkor egészben lenyeli a királykisasszonyokat!
– Bízzál bennem, ha rám hallgatsz, hamarosan újra látod őket!
Aggódott a király. De megtette, amit kért. Így hát nem adott semmit a Korrupci póknak.
Már mindenki aggódott a királykisasszonyok egészségéért, amikor egyszer csak csodák csodájára megjelent a pók, hátán egy zsákkal, benne a három királylánnyal. A pók a király lába elé borult és keserves hangon, sírva könyörögni kezdett:
– Kérlek királyom, szabadíts meg ettől a három elkényeztetett, semmirekellő, lusta, nőszemélytől. Mióta nem adok nekik új ékszereket, állandóan csak panaszkodnak, és nyavalyognak. Majd belesajdul a fülem! Vess a legmélyebb tömlöcbe, verd vasra mind a 8 lábam, de kérlek, vedd vissza őket tőlem!
Amikor a király és népe meghallotta, hogy a királylányok nem is voltak foglyok, és jómódban meg pompában éltek a birodalom lakóitól összeharácsolt kincsekből, éktelen haragra gerjedtek. Száműzték őket, és akármennyire szépek is voltak, rossz hírük miatt ezután egy igazi királyfinak se kellettek. Demokrácia újra gazdag és boldog ország lett. A Korrupci pók a közelébe sem mer már menni, a hírét sem hallották azóta.
A ravasz királyfi pedig visszament a Hierarchia aljára, hogy megkérje a kedves és segítőkész Jusztícia kezét. Hiába nem volt királylány, csak egy falusi menyecske, a királyfi tudta, nála jobb, és igazabb társat úgyse találna soha. Ma is boldogan élnek a királyfi birodalmában, Utópiába.
I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat MAGTÁR Művészeti Alapítvány különdíja
A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Az agyafúrt királyfi és a mindent beszövő, hatalmas Korrupci pók történetével az volt a célom, hogy egy olyan mesét írjak, amit a gyerekek és a szüleik is élveznek a közös olvasás során, és persze erkölcsi tanulsága is van. Remélem sikerült, és sokaknak tetszik majd."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése