Réges-régen, mikor még igazak voltak a mesék, a legsötétebb bányák mélyén élt egy törpelány, aki nagyon szerette nagypapája történeteit hallgatni a Fenti Világról. Üldögélt nagyapó mellett a köveket és kristályokat válogatva, és nap-nap után álmodozott a Fenti világ szépségeiről.
„Hatalmas bányáink felszínét jade színű rétek, és smaragd-csillogású erdők borítják. Bennük kristály tisztaságú patakok folynak, amelyek alján apró köveket láthatsz. Feléjük zafír ég borul, amiről nappal az aranyként ragyogó nap szórja fényét, éjjel pedig az ezüst hold mosolyog le.”
Amikor nagypapája nagyon sokat köhögött és ágyba kényszerült, a törpelány elhatározta, hogy hoz neki egy rubin színű virágot, amiről annyit hallott tőle.
- Édesapám, édesanyám! Én elmegyek a Fenti Világba, és hozok nagyapónak olyan csodálatos virágot, hátha meggyógyul tőle. - szólt szüleihez vacsora közben.
- Hát teljesen elvette az eszedet az a vén bolond? A Fenti Világ csak gyermekmese! - mordult édesapja
- Nagyapa annyit mesélt arról, hogy járt ott. Biztos vagyok benne, hogy én is el tudnék jutni oda.
- Nem járt ő még a tárnánkon kívül sem soha. - legyintett erre édesanya - Verd ki a fejedből ezt a badarságot!
A törpelány erre igencsak elszomorodott, napokig sírt nagypapája ágya mellett, amikor nagymamája átölelte.
- Ne sírj édes Kincsem, ha erős vagy, és semmi nem tántorít el, akkor feljuthatsz a Fenti Világba.
- Igazán, nagyanyó? - kerekedtek el a kicsi lány szemei
- Gyere csak velem. - bólintott nagymamája
Ezután elvezette a kis törpelányt egy alagút bejáratához, és így szólt:
- Össze készítettem neked ebbe a zsákba mindent, amit tudtam. Ne feledd Kincsem, bármit is látsz, el ne csábulj, csak menj tovább, egészen míg fel nem érsz a Fenti Világba.
- Köszönöm szépen Édes Nagyanyóm! - ölelte meg nagymamáját boldogan a törpelány.
Mosolyogva intett búcsút, és elindult a koromsötét alagútban.
Ezután ment-ment a kis törpelány hét nap és hét éjszakán keresztül az alagút falán vezetve ujjait, míg zöld fényt nem látott.
- Csak nem erdők fényét látom? - ámuldozott.
Ahogy odasietett látta, hogy egy nagy terem közepén smaragdok vannak felhalmozva.
Aznap a terem sarkában aludt egy puha, nagymamája által szőtt takaróba burkolózva, majd másnap korán továbbindult.
Újabb hét nap és hét éjszakán keresztül vándorolt a törpelány, minden ebédjét és vacsoráját az alagút falának dőlve fogyasztva el, és egyszerre fehér fényt látott.
- Csak nem patakok fényét látom? - sóhajtott
Odaérve viszont csalódottan látta, hogy tiszta kristályok ragyognak a terem tüzének fényében.
Aznap megint a terem sarkában aludt, és reggelijét elköltve elindult.
Megint hét nap és hét éjszakán keresztül gyalogolt a kis törpelány, a sziklák keményen és ridegen vették körül, mikor kék fényre lett figyelmes.
- Csak nem az eget látom? - kiáltotta
Viszont látnia kellett, hogy zafírok vannak a teremben mindenfelé.
Így a terem falánál töltötte az újabb hideg éjszakát, ezután reggel megint útnak indult.
Hét nap és hét éjszakát menetelt újból a törpelány, lábai már kezdtek sajogni, mire zöld derengést látott maga előtt.
- Csak nem a füvet látom? - suttogta
Ahogy odaért szomorúan látta, hogy jade kövek vannak halmokba hordva a teremben, és közöttük mindenfelé csontvázak fekszenek, még holtukban is a köveket ölelve.
Este a terem falához simulva aludt el, majd reggel lábait rongyokba tekerve korán továbbindult.
Újabb hét nap és hét éjszakán keresztül vándorolt a kis törpelány, ujjait felhorzsolta az alagút hideg, karcos fala, amikor aranyló ragyogásra figyelt fel.
- Csak nem a nap fényét látom? - kiáltotta
Odasietve viszont mindenféle szerzeteket látott, akiknek az arany elvette az eszét, és még félholtan is az arany érméket csókolgatták.
Éjszaka a terem legtávolabbi sarkában aludt, majd szegényes reggelijét elköltve korán elindult.
Megint hét nap és hét éjszakán keresztül gyalogolt a törpelány, és már olyan magányosnak érezte magát, hogy sajgott bele a szíve, ekkor ezüstös csillogást látott nem is olyan messze.
- Csak nem a hold fényét látom? - sóhajtotta
Ott viszont látta, ahogy az ezüstért birokra kelnek egymással még a jó barátok is.
Kimerülten rogyott össze a marakodóktól távolabb takaróját szorosan maga köré csavarva, és másnap kialvatlanul indult tovább.
Újabb hét nap és hét éjszakán keresztül bandukolt a törpelány, megtörten, azon gondolkozva, hogy hazafelé kellene inkább mennie, amikor furcsa dologra lett figyelmes.
Fű simogatta lábát, lágy szellő hátán szállt erdő susogása, csermelyek csilingelő nevetése. Ahogy felnézett, az éji égbolton meglátta az ezüstösen vigyorgó holdat, és a gyémántokként ragyogó csillagokat.
- Drága nagyapó, hát mégis igazad volt! - rogyott térdre örömkönnyekkel szép pici arcocskáján.
Amikor felkelt a nap, és beragyogta fényével a környéket, vad gyümölcsöket és bogyókat gyűjtött magának, feltöltötte kulacsait vízzel, végül leszakította egy vadrózsa rubin vörös virágját, és eltette szoknyájának biztos zsebébe. Ezután hazaindult, mert már nagyon hiányoztak neki szülei, nagyszülei és kis játszópajtásai.
Az út visszafele is hosszú volt és fárasztó. Lábai és kezei sebesek, az alagút pedig még sötétebb és hidegebb volt a Fenti Világ után, de a kis törpelány nem tört meg, mert tudta, hogy nagypapája már nagyon várja haza.
Hazaérve aztán egyenesen nagyapó ágyához szaladt, aki boldogan fogadta a még megfakulva is illatozó vadrózsát, és másnap csodák-csodájára talpra is tudott állni.
A szülei pedig ahogy meghallották, hogy a törpelány hazaért, rögtön szaladtak, s örömkönnyekkel és szeretetükkel borították a kislányt, sokáig boldogan ölelgetve őt.
Sok-sok év múlva, nagymamaként immár a kis törpelány meséli lábánál ücsörgő kis unokáinak a Fenti Világ legendáját, egy rég megkövesedett vadrózsa virágot őrizgetve kezeiben.
I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása
A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Édesanyám kora gyerekkoromtól sokat mesélt nekem. Minden mese, mítosz és történet, amit valaha hallottam, majd saját magam olvastam, tovább él belső világomban, mint egy színeit folyamatosan váltó, mégis állandó üveggolyóban."
A zsűri véleménye:
"Érdekes hangulatú mese, a vége nagyon szép."
"Jól megírt, fordulatos mese. Nagyobb gyerekeknek ajánlom."
"A kitartás és a szeretet ereje. Nagyon szép mese."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése