Kónya Zsuzsanna: Itt tündököl

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

A verset 14 éves kortól ajánljuk!

Csak néma sikoltás, segélykiáltás,

Majd fegyverrel takart sötét kilátás,

Mert nincsen kiút, és egyre csak fogynak,

És szerintük jobban mutat fogolynak.

Ketrecbe zárva, szőnyegnek szánva,

Vagy táskaként adva szerte a világba’.

És segíteni már lehet, hogy késő.

Nem hat egy halk szó, és nagyon félő,

Hogy ha nem lepünk semmit, eltűnnek mind,

És üres lesz minden a vadonban kint.

Ha sírni tudnának, az összes tenné,

A fogát mindegyik életre fenné,

Szabadulnának, de ha semmit sem teszünk,

Legközelebb már csak kihalást veszünk.

Siránkozunk, de nem lépünk semmit,

Suttogásunk nem érdekel senkit,

S majd könnyezünk nagyon, ha mindnek vége,

De szóljunk közbe! Védjünk hát végre!

Ha próbálkozunk, életet menthetünk,

És zöld erdőbe, mezőbe mehetünk.

És mi volna, ha a mi “bundánkból” lenne

Az összes táska, szőnyeg, és a drága kelme,

Ha a párnákba a mi tollunkat tömnék,

És agyarunkat, agancsunkat díszeknek letörnék?

Ha a koponyánkat trófeának tűznék,

Ha a családunkat botokkal elűznék?

Gondoljunk csak bele, s így tegyünk akármit,

Ne higgyük azt, hogy csinálhatunk bármit!

Letiporunk növényt, megnyúzunk állatot,

S hiába ontunk vért, nem érzünk bánatot.

Csak nézzünk körbe és lássuk a szépségét,

A réti fű zöldjét és az ég kékségét,

Színes madarakat, a fáknak virágát,

Az óceánok mélyét, az erdők világát.

A méhek zümmögését, viharok robaját,

Állatok és növények millió faját.

Védjük tiszta szívből, értékeljük mindet,

S ne felejtsük el, hogy belőlük lett élet.

Ha azt akarjuk, hogy a mi gyermekünk is

Fák árnyékában játsszon, tegyünk érte mi is.

Védjük azt, mi oly sok embernek nyugalmat,

Az emberiségnek végtelen hatalmat,

Költők, írók ezreinek ihletet adott,

És érte pénzt vagy vagyont? Semmit sem kapott.

Védjük azt, mik között mi is nőhettünk fel,

Kik énekére esténként aludtunk el,

Kik zajára reggel mindig felébredtünk,

Kik segítségével világot építettünk.

Kezeljük, mint kincset, és talán megértjük...

Felfoghatjuk úgy is: itt tündököl. Értünk.

A kép forrása: https://plus.google.com/103243686623461879947/posts

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán gyermek és ifjúsági vers kategóriában II. helyezett 

A szerző így ír önmagáról és a természethez, meséhez fűződő viszonyáról:

"Kicsi korom óta a természet rabja vagyok, az állatokkal nőttem fel a falunkban, és szabadidőmet most is a Szegedi Füvészkertben töltöm. Megnyugtat, ösztönöz, otthon érzem magam a növények és állatok közt, ezért védem is, amikor tehetem. A pályázaton azért neveztem kicsit szomorkás, komolyabb hangvételű soraimmal, mert meg szeretném mutatni: én igen is komolyan gondolom minden egyes szavamat, amit papírra vetek, s lelkemen cipelem a világ alakulását. Hiába vagyok még csak egy gyerek, aki nem érthet mindent." - a szerző 14 éves.