2016. október 23., vasárnap

Tamás Anett: Ugri a béka, aki nem tudott ugrálni

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!


Élt valahol, réges-régen, a Varázs tó közelében, Ugri, a béka. A Brekeke család talán egyik legkülönlegesebb tagja volt, az úgy száz testvére ellenére is. Azonban Ugri, nem épp a legszokásosabb békák közé tartozott. Kinézetre persze semmiben sem tért el a többiektől. Sőt! Bőre még szebben csillogott a nap fényében, nyelve még hosszabbra nyúlt ki, és egyszer a Legzöldebb kétéltűek címét is elnyerte. Fiatalkorában még a béka lányok körében is egészen népszerűnek számított vicces természetével. Furcsaság abban mutatkozott meg, hogy a fajtája egyik legnépszerűbb ismertetőjegyére: az ugrásra nem volt képes. Ezen társai sokszor viccelődtek is, olyanokkal, mint „na, ne ugrass már, hogy nem tudsz egyet ugrani” vagy „még a neved is ugrik, gyere te is”. De akárhogy mondták neki, vagy gúnyolódtak rajta, a mi szegény kis Ugrink, nem tudott ugrálni. Emiatt nagyon sokszor szomorú volt. Egyedül érezte magát, mert kimaradt a közös játékból és a többiek érdekes történeteket találtak ki róla. Valaki szerint, biztosan az űrből jött, és szuperereje van. Mások úgy gondolták, hogy ő valójában nem is igazi béka. Hisz köztudott tény, hogy a valódi békák ugrálnak. Már ha pedig ő nem ugrik, akkor nem is lehet az. Biztos csak egy olyan elvarázsolt királyfi-féle, akit büntetésből változtattak át. Több tucat mendemonda keringett róla, az igazi okát mégse tudta senki sem. Ez a furcsasága már egész kis ebihal korában elkezdődött. De tini brekiként sem volt könnyebb az élete, sőt még most felnőttként sem találja a helyét a csoportban. Egy ilyen „hibás” béka még rendes állást sem kaphatott és persze a felesége se akar lenni senki, nehogy a gyerekei is örököljék ezt. Egyre csak telt az idő, és Ugri még mindig csak gondolkozott mit is kezdhetne magával. Egy napon úgy döntött, az őrfigyelő hivatásnak adja a fejét. Az őrfigyelők jól megbecsült, nemes és fontos békákká váltak. Az volt a feladatuk, hogy a tó melletti legnagyobb kövön ülve figyeljék az ellenségeket, és ha veszély közeleg, riasszák társaikat. Egy ilyen állással végre őt is észrevennék, és nem csak akkor, amikor elront valamit. Azonban mikor elmondta ötletét, ismételten kinevették. Hisz ilyen fontos és nagyra becsült tisztséget, hogy is végezhetne egy ilyen béka? Ha nem tud ugrani mit csinál, ha jön az ellenség, és egyáltalán, hogy jut fel a figyelőállomásra? Nem. Teljesen egyértelmű, hogy elengedhetetlen feltétele az ugrás készsége ezen állás betöltéséhez. Nincs is miről beszélni. Ugri ezek után még bánatosabb volt, mint valaha. Családja és szerettei próbálták felvidítani: elvitték a békák legnívósabb mocsarába, édesanyja a legízletesebb legyeket főzte meg neki, de mindhiába. Hetek teltek el, mikor aztán elérkezett Ugri szerencsenapja. Úgy hozta a sors, hogy senki sem akart őrfigyelő lenni. Valóban nemes egy hivatás volt, de hát sok béka nem vágyott ekkora felelősségre, se veszélyre, ami ezzel járt. Így mivel Ugri volt az egyedüli jelentkező kénytelenek voltak őt felvenni. Ekkor aztán egy csapásra megváltozott az élete. Hirtelen mindenki elfelejtette azt az apró hibáját és népszerű lett, sőt még a békák konditermébe is elkezdett járni, hogy jobb formában legyen. Telt-múlt az idő, remekül végezte feladatát, mindig pontosan leadta a jelentéseket. Persze semmilyen nagy ellenséggel nem kellett szembenéznie. Legtöbbször csak a ráhulló falevelekkel hadakozott, vagy egy-két morcos darazsat zavart el. Ettől Ugri mégis boldog volt. Úgy érezte végre már valami hasznos feladatot is végezhet és egy-egy jól zárult nap után büszkeség töltötte el. Egyszer aztán hatalmas vihar kerekedett a Varázs tó környékén. Minden béka behúzódott otthonába és még a nyelvük hegyét sem dugták ki. Egyedül Ugri maradt az őrhelyén. Az embert is igencsak próbára tevő vihart, szegény Ugri férfiasan és becsülettel állta. A rá hulló esőcseppek felett mind győzedelmeskedett, a süvítő szélben egy fűszálba kapaszkodott, hogy az ne fújja el. Rövidesen csendesedni kezdett a zivatar és azt hitte a nehezén már túl van. Pár perccel később azonban rájött, hogy a valódi veszély még csak ezután következik. Egy a vihart igencsak megsínylett gólya szállt le elé. Magas, kecses alkatával még azt a parányi fényt is eltakarta, ami a felhők közül átszűrődött, így sötétségbe borult az egész táj. Hófehér tollruhája még így is kitűnt a homályból. Ugri először torony magas lábaira lett figyelmes, amik ijesztő ujjakban végződtek. Teljes életnagyságban még sohasem állt előtte ilyesfajta madár. Eszébe jutottak azok a történetek, amiket ebihal korában hallott róluk. Úgy ijesztgették a felnőttek, ha nem lesz jó béka, elviszi majd a gólya. Ugri borzasztó ijedtségében nem tudta mihez kezdjen. A gólya hatalmas csőrével közeledni kezdett felé. Valamit lépnie kellett. Törte a fejét, mihez kezdhetne. Mikor aztán egyik valamire való terve se bizonyult sikeresnek, úgy gondolta egy életem egy halálom és elugrott az őrfigyelő állomásról. Csodák csodájára, a béka, aki sohasem csinált ilyet még életében ezelőtt, elrugaszkodott a szikláról és a lápba érkezett. Oda ahol már a gólya nem találta meg, így élete megmenekült. Talán a Varázs tó erejének, a hirtelen jött magabiztosságának és magába vetett hitének, vagy a fárasztó óráknak a béka edzőterembe köszönheti azt, hogy el tudott ugrani. Ugri, a béka, aki nem tudott ugrálni, bebizonyította, hogy mindenre képesek vagyunk, ha azt nagyon akarjuk. Bármi megtörténhet, ha valamit tiszta szívünkkel szeretnénk.



A szerző saját alkotása

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán gyermek és ifjúsági mese kategóriában I. helyezett 


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Kiskorom óta kulcsfontosságú szerepet tölt be életemben az írás és az állatok szeretete illetve tisztelete. Most, hatalmas örömömre ez a két dolog találkozott e pályázatban. Macska, kutya, hörcsög, teknősbéka, hal…a legszokásosabb házi kedvencek. Mint a legtöbb gyerekhez, hozzám is közel állnak. Épp ezért mesém témája nem róluk, hanem egy békáról szól, akik véleményem szerint az egyik legkevésbé megértettebb élőlények közé tartoznak. Nincs olyan puha szőrük, mint a cicáknak, vagy nem tudunk úgy játszani velük, mint a kutyákkal. Mindezek ellenére fontos szerepet töltenek be a természet körforgásában, és épp oly szerethetőek, mint bármelyik másik állat."..." A pályázaton való részvételre, így az motivált, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a kevésbé kedvelt állatokhoz is, és pozitív értékeket tanuljanak a történetből."
A szerző 17 éves.


Mesetesztelő gyerekek véleménye: 
"Tetszett mert felhívta a figyelmét annak, hogy ha valaki valamit nem tud, vagy nem olyan mint a többi azért nem kell bántani." - Maja, 11 éves

"A kedvenc részem az volt, mikor Ugri nagyon félt, hogy megeszi a gólya, az élete megmentése érdekében sikerült egy nagyot ugrania. Nem tetszett az, amikor kiközösítették ismerősei és azt feltételezték, hogy nem is igazi béka. Csúnya dolog volt tőlük, hogy csak azért vették fel őrfigyelőnek, mert senki más nem jelentkezett." - Natália, 10 éves

"Nekem a békás mese tetszett a legjobban. Ez túl élményes volt." - Réka, 4 éves

"Az Ugri a béka azért tetszett mert jól végződött és megtanult ugrálni a főhős. Nagyon szép volt a rajz."- Dorka, 7 éves

"Nagyon jó volt a mese. Élvezhető, tartalmas. Hibája, hogy nem elég egyedi a tó neve." - Balázs, 13 éves

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése