A csillogó Üveghegyen túl, Az Arany -, és Ezüsterdő ölelésében található egy királyság. Ennek az uralkodója: Igazságos Király. Ő sohasem azt nézi, ki milyen gazdag, mekkora a rangja, mindig szíve szerint cselekszik. Kanásztól, a királyig egyformán jutalmaz vagy büntet.
Egy gyönyörű lánygyermeke született. Szemei csillogó két drágakő. Szép hosszú selymes haján táncot jár a Nap. Arcát pedig két piros alma díszíti.
Hasonló gondolkodású, mint fenséges király apja. Segít a bajba jutott embereken, állatokon, növényeken. Ezért elnevezték: Jószívű Királylánynak. Imádja a természetet. A palotájukat a Mesebeli Kerekerdő veszi körbe. Mindennap sétálni megy István bácsival, a vadőrrel. Ezek a séták mindig vidám hangulatban telnek. A királylány folyton beszél, érdeklődik, mindent szeretne tudni az erdő életéről. István bácsi pedig türelmesen válaszol. Séta közben hol az egyik, hol a másik virágra „röpköd”, mint egy kis pillangó. Üdvözli a bokrokat, virágokat, madarakat. Ha szükségük van, segítségre gyorsan elvégzik István bácsival, aztán folytatják útjukat. Számtalanszor mentettek meg már: vadgalambot, feketerigót, cinkét. Előfordult kiesett egy – egy kismadár a fészkéből. A királylány megfogta, István bácsi visszarakta a helyére.
Az egyik ilyen madárka mentés során meglepődött, mert a kis gerle így szólt: - Köszönöm szépen kedves Jószívű királylány.
- Nagyon szívesen! - válaszolt rá. Akkor döbbent rá érti az erdő nyelvét. Mi történt? Nézett kérdően a gerlére. – Tudod a Növények és az Állatok Tündére felruházott téged ezzel a tulajdonsággal jutalmul, mert Te valóban egy igaz szívű Királylány vagy.
Ez a hír futótűzként terjedt az erdőben. Ezután már a madarak saját maguk is felkeresték a Jószívű Királylányt, ha valami gondjuk akadt. Ettől a Királylány is „szárnyalt”, boldogan szökkent ide - oda.
Májusi verőfényes napon a palota virágágyásai között sétált. Csodálta a szebbnél szebb virágokat. Nem tudott betelni a szépségükkel. Leguggolt hozzájuk: becézte őket, dicsérte illatukat. A virágok e szavak hallatán mosolyogva lengedeztek a lágy tavaszi szélben. Egyszer csak megpillantott egy színes tollcsomót meglapulva a virágok tövénél. Majd meghallotta a keserves panaszát.
- Jaj, Istenem! – A családom elrepült, én itt maradtam egyedül, mert még gyöngék a szárnyacskáim! – Mi lesz most velem?
Jószívű közelebbről megtekintette, hát egy pici tengelice remegett a földön. – Jól van, ne sírj! – nyugtatgatta. – Elviszlek István bácsihoz. - Ő okos, biztos kitalál valamit.
Ezzel a markába fogta óvatosan. Érezte a kicsi szíve dobbanását. Elindult a nyári lak irányába. István bácsi ott tevékenykedett, javította a télen megrongálódott madáretetőket. Jószívű Királylány messziről kiabált: - István bácsi! – Nézd, mit találtam!
Egyre sűrűbben szedte a fenséges lábacskáit, de futni nem mert, nehogy megsérüljön a törékeny tengelice.
- Ó, de szép! – mondta a vadőr, amikor meglátta.
- Ugye tudunk rajta segíteni? – kérdezte a királylány.
- Meglátjuk, mit tehetünk. – válaszolta.
Eltűnt néhány percre, majd arany kalitkával a kezében tért vissza. Királyi madárhoz ez illik! – jegyezte meg mosolyogva a bajusza alatt. Finom magvakat és vizet rakott elé. Itt biztonságban leszel, ha megerősödnek, a szárnyaid szabadon engedünk. – vigasztalta a királylány. Köszönöm szépen! – szólt kissé meghatódva a tengelice.
Ezután István bácsi a Jóságos király kedvenc szilvafája alá helyezte.
Ott hagyták pihenni a nagy izgalmak után. De nem sokáig maradt egyedül. Finom falatokkal megjelentek a szülei. Az egyik etette. a másik figyelt a biztonságra. Így ment ez tizenhárom napig. Akkor István bácsi úgy vélte már megerősödtek a szárnyai, szólt a Jószívű Királylánynak s kérte köszönjenek el egymástól, elérkezett a búcsú pillanata. Nehéz szívvel engedte el a madárkát. A tengelice felrepült a diófára. Füttyentett egyet, máris odarepültek a szülei. Csatlakozott hozzájuk. Szárnyaltak két kört a palotakert fölött, köszönetük jeléül. Végül eltűntek az erdő irányába.
Jószívű Királylány megkönnyezte. Máris hiányzott neki, de tudta így a helyes. Szabadon kell élnie, mint a többi társának.
Azóta is sűrűn találkoznak az erdőbe. Olyankor vígan cseverésznek egymással.
Lassan felcseperedett a királylány. De sohasem felejtette el, amit István bácsitól tanult. Most is imádja, félti, óvja a természetet és követi fenséges édesapja elveit.
Ez a hír futótűzként terjedt az erdőben. Ezután már a madarak saját maguk is felkeresték a Jószívű Királylányt, ha valami gondjuk akadt. Ettől a Királylány is „szárnyalt”, boldogan szökkent ide - oda.
Májusi verőfényes napon a palota virágágyásai között sétált. Csodálta a szebbnél szebb virágokat. Nem tudott betelni a szépségükkel. Leguggolt hozzájuk: becézte őket, dicsérte illatukat. A virágok e szavak hallatán mosolyogva lengedeztek a lágy tavaszi szélben. Egyszer csak megpillantott egy színes tollcsomót meglapulva a virágok tövénél. Majd meghallotta a keserves panaszát.
- Jaj, Istenem! – A családom elrepült, én itt maradtam egyedül, mert még gyöngék a szárnyacskáim! – Mi lesz most velem?
Jószívű közelebbről megtekintette, hát egy pici tengelice remegett a földön. – Jól van, ne sírj! – nyugtatgatta. – Elviszlek István bácsihoz. - Ő okos, biztos kitalál valamit.
Ezzel a markába fogta óvatosan. Érezte a kicsi szíve dobbanását. Elindult a nyári lak irányába. István bácsi ott tevékenykedett, javította a télen megrongálódott madáretetőket. Jószívű Királylány messziről kiabált: - István bácsi! – Nézd, mit találtam!
Egyre sűrűbben szedte a fenséges lábacskáit, de futni nem mert, nehogy megsérüljön a törékeny tengelice.
- Ó, de szép! – mondta a vadőr, amikor meglátta.
- Ugye tudunk rajta segíteni? – kérdezte a királylány.
- Meglátjuk, mit tehetünk. – válaszolta.
Eltűnt néhány percre, majd arany kalitkával a kezében tért vissza. Királyi madárhoz ez illik! – jegyezte meg mosolyogva a bajusza alatt. Finom magvakat és vizet rakott elé. Itt biztonságban leszel, ha megerősödnek, a szárnyaid szabadon engedünk. – vigasztalta a királylány. Köszönöm szépen! – szólt kissé meghatódva a tengelice.
Ezután István bácsi a Jóságos király kedvenc szilvafája alá helyezte.
Ott hagyták pihenni a nagy izgalmak után. De nem sokáig maradt egyedül. Finom falatokkal megjelentek a szülei. Az egyik etette. a másik figyelt a biztonságra. Így ment ez tizenhárom napig. Akkor István bácsi úgy vélte már megerősödtek a szárnyai, szólt a Jószívű Királylánynak s kérte köszönjenek el egymástól, elérkezett a búcsú pillanata. Nehéz szívvel engedte el a madárkát. A tengelice felrepült a diófára. Füttyentett egyet, máris odarepültek a szülei. Csatlakozott hozzájuk. Szárnyaltak két kört a palotakert fölött, köszönetük jeléül. Végül eltűntek az erdő irányába.
Jószívű Királylány megkönnyezte. Máris hiányzott neki, de tudta így a helyes. Szabadon kell élnie, mint a többi társának.
Azóta is sűrűn találkoznak az erdőbe. Olyankor vígan cseverésznek egymással.
Lassan felcseperedett a királylány. De sohasem felejtette el, amit István bácsitól tanult. Most is imádja, félti, óvja a természetet és követi fenséges édesapja elveit.
A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán a Mesetesztelők különdíjasa
Mesetesztelők véleménye:
"Ez jó mese volt, mert a természet szeretetéről szól. Barátságról a vadőr és a jószívű királyleány között. A mesét másodikos olvasókönyvbe ajánlom." - Fruzsi, 11 éves
"A jószívű királylány nagyon jó mese volt, nagyon tetszett nekem. Amikor a madár nem tudott repülni elszomorodott a szívem. Aztán jó hogy jó lett a vége." - Gergő, 5 éves
"Nagyon örülök, hogy így szereti az állatokat mert én is nagyon szeretem őket. István bácsi neve nem olyan jó hangulatos név, ez nem tetszett a mesében." - Bítia, 7 éves
"Nagyon tetszett a jószívű királylány. Én is olyan királylány szeretnék lenni. Az egész mese tetszett." - Nóra, 3 éves
"A jószívű királylány tetszett a tündéres rész, amikor majd tud beszélni az állatokkal, de kicsit hosszú történet, lehet két mese van egyben? Furcsa volt István bácsi név. Meg nem is tudom miért ilyen neve volt, ha a királylánynak nem rendes neve volt." - Tekla, 7 éves
"Ez jó mese volt, mert a természet szeretetéről szól. Barátságról a vadőr és a jószívű királyleány között. A mesét másodikos olvasókönyvbe ajánlom." - Fruzsi, 11 éves
"A jószívű királylány nagyon jó mese volt, nagyon tetszett nekem. Amikor a madár nem tudott repülni elszomorodott a szívem. Aztán jó hogy jó lett a vége." - Gergő, 5 éves
"Nagyon örülök, hogy így szereti az állatokat mert én is nagyon szeretem őket. István bácsi neve nem olyan jó hangulatos név, ez nem tetszett a mesében." - Bítia, 7 éves
"Nagyon tetszett a jószívű királylány. Én is olyan királylány szeretnék lenni. Az egész mese tetszett." - Nóra, 3 éves
"A jószívű királylány tetszett a tündéres rész, amikor majd tud beszélni az állatokkal, de kicsit hosszú történet, lehet két mese van egyben? Furcsa volt István bácsi név. Meg nem is tudom miért ilyen neve volt, ha a királylánynak nem rendes neve volt." - Tekla, 7 éves
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése