2016. november 5., szombat

Díjzápor a Varázshegyben - élménybeszámoló a II. Kacaj Panka Pályázat díjátadó ünnepségéről

Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert, Varázshegy
2016. október 16. 15.00

„Engedd élni!” -

Jöttek, csak jöttek…, közel háromszáz kislány és kisfiú, szülők és nagyszülők. A Varázshegy Csillagtere zsúfolásig megtelt. A vendéglátóknak köszönhetően az alkalmi hőkályhák és az izgalom megfelelő hőfokra fűtötte a hatalmas égboltú helységet. Egész napos vendégek voltak, mindazok, akik a II. Kacaj Panka „Engedd élni!” díjkiosztó gála belépőjegyét kézhez kapták aznap a Kert bejáratánál. A sok-sok élmény után talán kicsit fáradtan, de nagy izgalommal várták az eredményhirdetést. A pályázat célját felidéző köszöntők (Szabon Márta és Komárominé Győri Blanka) után Mirtse Zsuzsa (író, költő, zsűri elnök) értékelte a pályázatra érkezett alkotásokat. Aztán szót kapott („végre!” – sóhajtott egy kisfiú, aki édesanyjáért izgult) Tóth Csilla, az MTVA 5 csatorna műsorvezetője, és csak sorolta a mese, vers és történet gyermek-ifjúsági (a zsűri összevonta a két kategóriát) és felnőtt kategória győzteseit. 


Tóth Csilla, műsorvezető (M5)
Fotó: Székely Péter

A zsűri nehéz helyzetben volt, amit az is mutat, hogy nagyon sok tehetséges alkotó díjazásáról nem tudtak lemondani, ezért különdíj kategóriában is összesen 9 díjat adtak ki, 3 alkotás kapta a Mesetesztelők díját, a többi a zsűri különdíjaként került átadásra.

A további izgalmaknak is helyt kellett adni, így a díjátadások közben mintegy 12 alkotás került színpadi feldolgozásra, a versek teljes terjedelemben kerültek bemutatásra. A meglepetésvendégek, a Nemzetiségi Színház budapesti művészei egy igazi mesefotelből olvasták az alkotásokat, miközben a varázslatos és ötletes díszletek között a színészek eljátszották a meséket. 
 
Keller Linda, Nemzetiségi Színház
Fotó: Székely Péter

Kollatos Fotiosz, Nemzetiségi Színház
(Tamás Anett: Ugri a béka, aki nem tudott ugrálni című mese előadása közben)



Akik elvarázsolták képzeletünket (balról jobbra):
Kollatos Fotiosz, Pintér Gábor, Major László- zenész: hegedű, Koncz Eszter, Albert Péter, Galagonya bohóc, Kecskeméti Gábor-zenész, Troján Tünde, Keller Linda (a képen már nem tudott szerepelni Galda Levente)

Csatlakozott a csapathoz a tavalyi két sztárvendég: Galagonya bohóc és Albert Péter is, akik néma játékát csak a felolvasott mesék érték utol. A Csillagtér megtelt a színpadon életre keltett állatok hangjával, a zene könnyed és drámai váltakozása terelgette a nézőtéren ülők csodálkozását. A Színház fiatal művészei olyan produkcióban részesítették a nagyérdemű közönséget, hogy azóta is érkeznek a résztvevők köszönőlevelei a játékért, a szervezésért, az egész napos élményért. És hogy kis kulisszatitkot is eláruljunk, a kellékek többsége a díjátadó ünnepségre készült.


Galagonya bohóc és Albert Péter 
(Nagy- Rakita Melinda: A császár madara című mese szereplőiként)


Nagyon gyorsan elszaladt az ismét együtt töltött két óra. A Kacaj Panka Mesetár Társaság újabb tagokra, barátokra talált. Jó volt látni, a tavalyi alkotók idei sikerét is. Megint csak hihetetlen történetek kerekedtek, elég csak Farkas Mendit említenünk, aki a legkiválóbb mesetesztelő díját kapta tavaly, az idén már önálló mesékkel jelentkezett, és nem véletlenül kapta a zsűri különdíját.

A legkitartóbb 20 mesetesztelő szintén meghívást kapott családjával együtt és nagyon örültünk, hogy személyesen is viszont láthattuk őket a nézőtéren. Talán jövőre már őket is a színpadon köszönthetjük, mint díjazottakat.

Prof. Dr. Persányi Miklós főigazgató jelenlétével is megtisztelte az ünnepséget. Köszöntőjében elmondta, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének az „Engedd élni!” címmel meghirdetett kampánya a 12. európai szintű állatkerti szemléletformálási felhívása volt. Mint említette, a nemzetközi kampány egyik legsikeresebb akciója lett a II. Kacaj Panka mese, vers és történetíró pályázat. Jelentőségét az adja, hogy a profi amatőr alkotók mellett több mint ötszázan jelentkeztek mesetesztelőnek. Ez kiválóan megmutatta, hogy ahol a felnőttek példát mutatnak, ott a gyerekek szemléletét csak gazdagítani kell.

Prof., Dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója

Sok szeretettel ajánljuk először az alkotásokat. Minden napra jut egy, amely eszünkbe juttatja majd a pályázat felszólító mondatát: „Engedd élni!”

Mivel ez egy blog, engedjetek meg nekem egy személyes vallomást is a végére. Nagyon nehéz nyarunk volt, sok aggódással tele. Kacaj Panka Mesetára, a ti alkotásaitok és a mesetesztelő gyerekek lelkesedése egy kis sziget volt számomra, ahol elbújhattam egy kicsit. Köszönöm ezt mindenkinek, hogy megtiszteltetek alkotásaitokkal. Mivel én már a díjátadó szervezése közben babáztam, így megint csak meg kell köszönnöm, édesanyámnak, örök csendestársamnak, Hajduk Mártának, hogy sokszor helyettem is helyt állt. Megszervezte, lebonyolította az eseményt és mind végig háttérben marad, így sokan nem is tudjátok, hogy ő a Kacaj Panka Mesetár Társaság másik megálmodója, fő mozgató rugója. A köszönő szavak nem kerülhetik el Szabon Mártát sem, aki január óta fogja a kezünket a pályázatban és intézkedett, hogy minden gördülékenyen menjen az Állatkert részéről is. A zsűri elnökének, Mirtse Zsuzsának és az összes zsűri tagnak, hogy részt vettek ezeknek a fantasztikus alkotásoknak az értékelésében. Valamint örök hálánk, hogy Galagonya bohóc és Albert Péter ismét velünk tartott és fantasztikus játékukkal emelték az délután fényét. Számomra mai napig hihetetlen ahogy Keller Linda egy hét alatt színpadra álmodta az összes mesét, verset és elkészítették hozzá a megfelelő kellékeket is. És még nap estig sorolhatnám, ki mindenki vett részt és tett hozzá, hogy október 16-án Kacaj Panka Mesetára ismét megelevenedhetett. Jövőre újra veletek ugyanitt? Ki tudja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése