2016. március 3., csütörtök

Öt ismert titok Arany Jánosról (születésének 1 híján 200. évfordulóján)


Családunkban 1910 óta biztosan szeretik Arany Jánost (Nagyszalonta1817március 2. – Budapest1882október 22.) Akkor történt ugyanis, hogy anyai dédnagymamám Tóth Linka hétévesen ott ácsorgott a tömegben, a nagykőrösi Arany János szobor avatásán. Ahogy unokáinak elmesélte, felnőtt korában már természetes volt, hogy megőrizte és továbbadta ezt az emléket a gyerekeinek, az akkor már megismert versekkel, balladákkal együtt.


Julianna nagymamám egyszerű és nagyszerű vidéki asszony volt, életét a családjának szentelte, de egy titkos menekülő útja mindig volt, az irodalmat nagyon szerette. Bizonyára dédnagymamámnak is volt ehhez némi köze. Saját kis könyvtára volt, de könyvet kölcsön sosem adott. Szegénynek nyolcvanévesen már nagyon rossz volt a szeme, de a könyvekről nem tudott lemondani. Egyik kezében a könyv, másik kezében a nagyító, alatta a szemüvege volt, és mindezekkel mindig fekve olvasott. Talán nem véletlen, hogy kedvence Arany János volt, a Toldi trilógiát minden évben elolvasta. Örökségemben féltve őrzöm az 1871-es kiadású Toldiját. Felbecsülhetetlen kincs ez, hiszen egyrészt 145 éves, másrészt nagymamám mindig dolgos kezei lapozták.

Az irodalomban mindig is érdekelt a háttér. Egy-egy költő vagy író élete, a történelmi hátország, amelyben élt és alkotott, kikkel barátkozott, mert ettől még izgalmasabbá vált számomra az alkotás. Úgy gondolom, hogy a majdnem kerek születési évforduló alkalmából köszöntsük azzal Arany Jánost, hogy néhány ismerhető titkot említsünk, hogy ezek ismeretében mindenki a kíváncsisága szerint tovább kutasson.


Arany János családja körében
(Forrás: Wikipédia)


1, Nemesi család leszármazottja. Nemességüket Bocskai Istvántól, címerüket I. Rákóczi Györgytől kapták, azonban ezt elvesztették, és 1778-tól hosszú évekig pereskedett a család, de nemesi rangjukat jogi úton sem sikerült visszaszerezni. Így született meg Nagyszalontán, vagyontalan család tizedik, de első fiúgyermekeként, akik közül csak Sára nővére maradt életben.


2, Apja sokat mesélt neki a Toldiakról, és ő szerettette meg vele a népköltészetet, és az irodalmat. A saját pénzéből iratkozott be a debreceni református kollégiumba, és mellette munkát vállalt. Az iskolai egyhangúságot megunva, mivel nem tanító, hanem festő vagy szobrász akart lenni, így Később önként elhagyta a kollégiumot. Persze nem erre vette az irányt, vándorszínészek csoportjához csatlakozott. Hogy hogyan is kanyarodott élete az irodalom felé, és egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig, annak érdemes utána olvasni.


3, Az tény, hogy Arany Jánosnak, Vörösmarty Mihálynak és Petőfi Sándornak köszönhetjük, hogy a magyar irodalomkedvelők megismerhették Shakespeare-t. Arisztophanész összes komédiáját lefordította. Németül, angolul, franciául és latinul írt, olvasott. A magyar szabadságharc és forradalom leverése után bujdosásra kényszerült, de 1851-ben már a nagykörösi református gimnázium latin tanárává választották.


4, Legendaként emlegetik Arany és Petőfi barátságát, pedig csak két és fél évig ismerhették egymást. ( Levelezésük jelentős kor- és irodalomtörténeti dokumentum.)
„Lelkem Aranyom! Nem veszed tán rossz néven, ha elhagyom az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán” - részlet Petőfi Sándor második leveléből Arany Jánoshoz.


Kép forrása: www.antikvarium.hu


5, Toldi Miklós is nagyszalontai származású volt, ezért Arany sok történetet hallott róla. A Kisfaludy Társaság pályázatára írta művét. Íme az eredeti pályázati kiírás: „Készíttessék költői beszély, versben, melynek hőse valamely, a nép ajkán élő történeti személy, például Mátyás király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb. Forma és szellem népies legyen. Beküldés határnapja: november 26. 1846. Jutalma 15 db arany.”
Annyira elnyerte a Társaság tetszését a Toldi, hogy végül 20 aranyat kapott érte.


Ismert titkok ezek a 199 éve született Arany János életéből, azonban nem biztos, hogy a gimnáziumi tankkönyvek mindent megemlítenek. Édesanyám, aki továbbvitte dédanyai és nagymamai örökségemet az irodalom szeretetével engem is megajándékozott. Most rajtam a sor, hogy ezt tovább adjam. Karolina 2 hete volt 2 éves. Egyre többször hallom, ahogy játék közben szavalja a maciknak és babáknak:
„Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,”



Források:

http://kozepsuli.hu/7-dolog-amit-nem-tudtal-arany-janosrol/

http://www.bien.hu/otthon-kikapcsolodas/konyv-szinhaz-mozi-koncert-kiallitas/10-erdekesseg-amit-biztosan-nem-tudtal-shakespeare-rol/117796

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/5-legendas-irodalmi-baratsag/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Toldi

http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Arany.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_J%C3%A1nos





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése