2016. november 11., péntek

Harazin Judit: Kis világunk

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!


Szeretnél-e látni most,

Sok érdekes állatot?

Kapd fel gyorsan hátizsákod,

Vedd nyakadba a világot.

Keress tapírt, hangyászt,

Vikunyát vagy kajmánt

Mehetsz míg a szemed lát,

Ott is hol még nem járt láb.

De ha holnap itthon maradsz,

Számold össze kiket láthatsz.

Felfedezhetsz számtalan lényt,

Mégis fogadd el azt a tényt:

Ha benézel a kert bokrába,

Réten fűbe, szép virágba,

Vagy csak az út porába,

Fordítsd fejed több irányba,

S meglátod, hogy millió 

Körülötted a felfedezni való.

Rájuk tán már ügyet sem vetsz,

Meg sem nézed, hova léphetsz, 

Pedig nekünk sokat érnek,

Jobb életünk, hogyha élnek.

Kell –e nekünk a giliszta,

Hogy a földet általkússza?

Fontos-e a katica, 

Föld mélyén a sok hangya?

Hasznos-e a bodobács,

Minek a világnak darázs?

Káposztalepke bármerre száll,

Mindenütt csak nagy kárt csinál?

Vagy vegyük az egeret,

Aki sosem rág eleget.

És a rokon bőregér,

Ő még aztán éjjel sem fél.

Mi szükségünk mindezekre?

Mert mind hatnak életünkre.

Színesebb a kertünk tőlük,

És kezünkben van jövőjük.

Nem bántanak, csupán élnek,

Érintéstől nagyon félnek.

Ragadozók, s táplálékok,

Apák, anyák, ivadékok.

Hagyd létezni, el ne taposd,

Láthassák mind a szép napot!

Megérdemlik a védelmet,

Kapjanak hát több figyelmet!

S ha nem bántod, majd meglátod,

Megmentettél egy kis világot.


Illusztráció: Kanovszki Renáta


A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán felnőtt vers kategóriában II. helyezett 


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Az állatok és az élővilág szeretete apró gyerekkorom óta része az életemnek. Igyekszem a gyermekeimmel is megismertetni az állatokat, mivel azt gondolom, minél többet tudnak, annál inkább fontosnak érzik környezetük védelmét. Szeretném, ha a gyerekek észrevennék, hogy mennyi csodás és különleges lény vesz körül bennünket és ehhez elég csak kimennünk a kertbe és kicsit szétnézni."
 


2016. november 8., kedd

Papp Róbert: Az utolsó fecske

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Tessék kérem továbbjönni,
Itt látható ma már
Múzeumunk új lakója,
E kitömött madár.

Kis hazánkban csapatostul 
Szelték át az eget,
Ettek szöcskét, ettek hernyót,
Kukacot és legyet.

Sárfészekben nevelkedtek
Fiókáik egyre,
Etetéskor jutott idő
Minden egyes begyre.

Villás farkuk jellegzetes,
Csinos frakkjuk szintén.
Nem várt rájuk márciusban
Senki jobban, mint én.

De amikor dróton ülve
Készültek az útra,
Tudtuk jól, a nyári szünet
Végéhez ér újra.

Még az elmúlt évtizedben
Élt közülük néhány,
De amit most önök látnak,
Rendkívüli példány.

És hogy mitől különleges
Kis madárkánk teste?
Mert ő volt a Földünkön élt
Legutolsó fecske.


Az utolsó fecske szerepében Pintér Gábor, mesélő Albert Péter, 
előadás a Kacaj Panka Díjkiosztó ünnepségen  


A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán felnőtt vers kategóriában I. helyezett 


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Körülbelül 11 éve írok verseket, kizárólag gyermekeknek. 
Jómagam nagyon fontosnak tartom az állatok és növények védelmét, s harmadikos kis tanítványaimmal sokat foglalkozunk e témával rajz óráimon. Sok-sok verset írtam már nekik ez ügyben, de most a két legújabbal szeretnék pályázni."


2016. november 6., vasárnap

Horváth Dániel Csaba: Madárvédők

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!


A mesét 8 éves kortól ajánljuk!

Hajnalodott. A Nap, mint egy közeledő ember emelkedett a kertek fölé. Fokozatosan nyíltak ki a virágok, a fény és a meleg egyre több helyre eljutott. A sok kert között volt egy különleges is. Itt is egyre világosabb lett, szabad szemmel is jól látható lett nemsokára, hogy milyen szép. A még vörös égen madárcsapat közeledett. A kertek felé tartottak...

Gergő szobájában nyugtalanul aludt. A levegőben valami érdekeset szimatolt. Hirtelen felébredt. Felült. Minden zúgott körülötte. Aztán minden szépen elcsendesedett.

- Tyűha! - mondta Gergő és fölkelt az ágyból. Lement a lépcsőn és kiment a konyhába. Gyorsan a zsebébe gyömöszölt egy adag friss kenyeret. Maga sem tudta, hogy mitől vezérelve, de kinyitotta az ajtót és kifutott rajta. Kint még hideg volt, de nem fázott. Szemét végigjártatta a szomszédos házakon, kerteken. Minden olyan csendes volt. Lefutott a kert végébe és kinyitotta a kertkaput, majd az erdő felé futott tovább. Útközben találkozott egy jó nagy bogárral, amitől megijedt. Majdnem az arcába repült. De aztán látta, hogy csak egy cserebogár.

Végre elérte az erdőt. Futott, be a belsejébe. Egyszer csak egy tisztás mellett egy rókalepke szállt el mellette. Megfordult és nézte, nagyon szépnek találta.

Kép forrás: www.wikipedia.hu

- El kellene fognom – gondolta, és elkezdte üldözni. A lepke ijedten menekült, de Gergő csak futott utána. Sokáig futott a tisztás mentén, majd kifulladt és megállt. Körülnézett.

- Hová kerültem? – kérdezte magától. A hely ismerősnek tűnt, mert régebben már járt erre, de már alig emlékezett rá. Erre nem nagyon szokott sétálni. Az erdő már véget ért, és egy ház állt a tisztás szélén. Mintha már ezt is látta volna. Közelebb merészkedett, kíváncsian betekintett a kertbe a ritkás, alacsony kerítésen keresztül. A kert közepén almafák, a szélén ribiszke, egres, galagonya és más bokrok is nőttek. Az egyik bokorban, nem messze attól, ahol állt, felfedezett egy fészket. Benne három pöttyös tojás! Gergő nem hitt a szemének. Még közelebb hajolt. A tojások tényleg ott voltak.


Kép forrása: www.termeszettar.hu

- Biztos valami ritka madár fészke, ide máskor is eljövök – gondolta Gergő és hazaszaladt.

Otthon vacsoránál édesanyját kérdezgette:

- Anya, te mit tudsz az érdekes madarakról?

- Hát, nem sokat, kisfiam, mindenesetre azt, hogy nagyon óvatosak, és nagyon nehéz felfedezni őket. Kérdezd inkább a bátyádat, ő többet tud. De most már mennetek kell aludni!

- Rendben – válaszolta Berci, Gergő bátyja.

Megfürödtek és ágyba bújtak. Ekkor Berci az öccséhez fordult:

- Láttál valamit?

- Aha, egy különös fészket. Holnap megnézhetjük.

- Voltak benne tojások?

- Nem is egy! Három pici pöttyös tojás! De most már aludnunk kell, jó éjszakát!

- Miért nem szóltál előbb! Én is kíváncsi vagyok rá! Akkor holnap! Jó éjszakát! – válaszolta Berci, majd nemsokára mindketten elaludtak.

Következő reggel a két kis madárvédő már is talpon volt. Gergő elvezette bátyját a felfedezett helyre.

- Ott vannak a tojások! Gyere, nézzük meg őket – mondta Gergő.

Odaszaladtak a kerítéshez. Berci kíváncsian kukucskált be a résen keresztül.

- Itt a fészek, de a tojásokat nem látom – mondta.

- Mi történhetett? Tegnap még itt voltak! Lehet, hogy elvitték? – tette fel a kérdést Gergő.

Ekkor meglátták a fészek fölött repdeső kétségbeesett madárpárt. Vörös mellénykéjük jól látszott.

- Egy kenderike pár! És milyen szépek!- kiáltott fel Berci, mert ő értett a madarakhoz.

- Nézd, Berci! Keresik, de nem találják a tojásokat!- kiáltotta Gergő - Meg kell találnunk a tettest! Talán még nincs messze.

- Így van - helyeselt Berci – ráadásul a madarak védettek. Ha nem avatkozunk be hamarosan, a tojások kihűlhetnek.

Elindultak vissza az erdőn. Úgy gondolták, hogy a tolvaj biztosan erre ment. Valóban. Egy árnyat láttak suhanni kezében egy kosárral.

- Utána! – kiáltotta Berci.

Futottak, de az idegen észrevette, hogy üldözik, és gyorsított.

- Próbáljuk meg bekeríteni. Én balról, te jobbról! – mondta Gergő.

Különváltak. Berci már 12 éves volt, Gergő most töltötte be a tízet. Így hát érthető, hogy Berci több sikerrel járt. Utolérte az idegent, mert az nem tudott olyan gyorsan futni a tojásokkal. De mielőtt Berci elkaphatta volna a ruháját, egy gondolat villant át az ismeretlen fiú agyán. Miért féljek pár gyerektől? Majd jól kiosztom őket! Ezzel lekevert egy pofont Bercinek. Viaskodni kezdtek. Az idegen sokkal idősebb és erősebb volt Bercinél, de akadályozták a kezében lévő tojások. Berci megbotlott egy gyökérben, és a földre esett. A fiú nevetve futott tovább. Ám most Gergővel találta szembe magát. Azonban Gergőt ügyesen kicselezte és mellette elfutva elérte a közelben levő szakadékot. Föléje tartotta a tojásokat a kosárral együtt, és sanda képpel vigyorogva így szólt:

- Nézd, leejtem!

- Azt próbáld csak meg! – zihálta Gergő.

- Rendben! – vigyorgott továbbra is a tolvaj, és elengedte a kosár fülét.

- Neee! – üvöltötte Gergő, és utánanyúlt, hátha el tudja kapni. Azonban a szakadék omladékos szélén lába megcsúszott, és az omló földdel együtt a csalánokkal, bokrokkal, méteres gazokkal borított mélységbe csúszott.

- Hahaha! – hallotta az idegen nevetését, aki sietve odébbállt.

Ekkor ért oda Berci, aki időközben összeszedte magát. Kiabálni kezdett:

- Gergő, Gergő, hol vagy?

Gergő a szakadékból válaszolt:

- Ide csúsztam, mert az a ronda tolvaj ledobta a kosarat, és el akartam kapni. Teljesen összecsíptek a csalánok, de mindjárt kimászok. Hol a kosár? Biztosan összetörtek a tojások.

Együtt néztek körül, és hamarosan észrevették a kosarat. Csoda folytán fennakadt egy bokor tetején. Majdnem kiborultak belőle a tojások, de megvolt valamennyi.

- Hála Istennek! – örültek a gyerekek, és visszavitték a tojásokat a fészekbe, ami fölött még mindig rémültek röpködtek az ijedt szülők.

A következő nap azzal telt el, hogy kúrálgatták magukat teával, krémekkel. Sokat sustorogtak az esetről, s elhatározták, hogy megkeresik a fickót, és lépre csalják. Ehhez Danit is elhívták a szomszédból.

- Légy szíves mondd azt neki, hogy hallottad, a piacon valaki jó pénzért különleges tojásokat vagy fiókákat venne. Téged nem ismer. Aztán ott majd egy kis meglepetés éri.

- Jó, de hol találhatjuk meg? – kérdezte ő.

- Szerintem a szép kert körül kószál megint – válaszolta Berci.

- Akkor hát induljunk! – mondta végül Gergő.

Gyorsan keresztülvágtak az erdőn, és csakhamar egy gyönyörű telek mellett álltak.

- Ez az – mutatta Berci a kertet Daninak.

- Csodálatos – mondta Dani elragadtatva.

- Hohó, azt hiszem jó helyre jöttünk, itt is van a mi emberünk! – szólt hirtelen Gergő.

Valóban. A tolvaj, akivel a fiúknak nemrég kalandjuk volt, éppen madárfiókákat rabolt egy fészekből.

- Most! – súgta biztatóan Berci, s elbújt. Gergő pedig gyorsan elment értesíteni a természetvédelmi felügyelőt. Ekkor Dani előlépett a kerítés mögül.

- Szervusz! – köszönt hangosan. Látom, szereted a madárfiókákat, gondolom a tojásokat is.

A rabló hátrafordult. Sietve a zsebébe csúsztatta a madárfiókákat.

- Igen, szeretem – mondta végül – de mit akarsz?

- Most jöttem a piacról és egy árus jó pénzt kínál értük, én is azért jöttem, hátha tudok vinni. Te már vihetnél is, akkor nemhiába várna ott az az ember. Egy kis pénz mindig jól jön, nem igaz?

- Na jó, mutasd meg, ki az. De ha becsapsz... – válaszolt barátságtalanul az idegen.

Követte Danit a piac felé, s közben felvett egy kosarat is az egyik fa mögül, amiben több tojás volt. Nemsokára odaértek. Azonban az egyik bódé mögül hirtelen egy természetvédelmi őr lépett elő. A rabló menekülni próbált, de mellette már egy rendőr állt, aki vállon fogta, s így szólt:

- Mutassa a kosarát és ürítse ki a zsebeit! Igazolja magát, kérem a személyi igazolványát!

A rabló hebegett-habogott, amikor a természetvédelmi őr átvette a védett madarak fiókáit és tojásait. A tolvaj villámló szemekkel nézett Danira és Gergőre, akik a természetvédelmi őr mellett álltak. Közben Berci is megérkezett. A gyerekek elmondták, hogy pár nappal ezelőtt is látták, hogy tojásokat lopott ez a fiú, sőt még verekedett is. A tolvaj nagyon mérges volt, de felszólításra követnie kellett a rendőrőrmestert.

- Ez szép munka volt, fiúk! – köszönte meg a kis madárvédők munkáját a természetvédelmi őr.

- Azt is tudjuk, honnan lopta ezeket, szívesen megmutatjuk – válaszolták.

- Igyekezni is kell, hogy amit lehet, még menteni tudjunk. Gyertek! – szólt az őr.

Együtt tették vissza a tojásokat és fiókákat a fészkekbe. Utána még sokáig nézték a feketerigókat, kenderikéket és más kis madarakat a szép kertben, s boldogan mentek haza.

Kép forrása: www.taborozok.network.hu


Berci elhatározta, hogy ornitológus lesz, Gergő meg természetvédelmi őr akart lenni. A legnagyobb egyetértésben feküdtek le este, s mindegyikük arra gondolt, hogy milyen szép is a természet, s mennyire kell vigyázni rá. Megbeszélték, hogy másnap is kimennek madármegfigyelésre.

Hát, így lett vége a kis madárvédők kalandjának!


A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán gyermek és ifjúsági történet kategóriában III. helyezett.

A szerző vallomása a természethez és a mesékhez fűződő viszonyáról:
"Még alig tanultam meg írni, amikor elkezdtem írogatni. Először csak pár sort írtam, még nyomtatott betűkkel. Első művem egy állatok bemutatásáról szóló sorozat volt, melyben az állatok főbb jellemzőit, eledelét írtam le, s saját rajzzal is illusztráltam.
Aztán egyre többet írogattam. Mivel a könyvek, amiket olvastam, leginkább állatokról és növényekről szóltak, én is szerettem volna ilyeneket alkotni. Éreztem, hogy van valami bennem, amit le kell írnom. Füzetekbe ceruzával meséket és novellákat találtam ki." - a szerző 12 éves


2016. november 5., szombat

Díjzápor a Varázshegyben - élménybeszámoló a II. Kacaj Panka Pályázat díjátadó ünnepségéről

Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert, Varázshegy
2016. október 16. 15.00

„Engedd élni!” -

Jöttek, csak jöttek…, közel háromszáz kislány és kisfiú, szülők és nagyszülők. A Varázshegy Csillagtere zsúfolásig megtelt. A vendéglátóknak köszönhetően az alkalmi hőkályhák és az izgalom megfelelő hőfokra fűtötte a hatalmas égboltú helységet. Egész napos vendégek voltak, mindazok, akik a II. Kacaj Panka „Engedd élni!” díjkiosztó gála belépőjegyét kézhez kapták aznap a Kert bejáratánál. A sok-sok élmény után talán kicsit fáradtan, de nagy izgalommal várták az eredményhirdetést. A pályázat célját felidéző köszöntők (Szabon Márta és Komárominé Győri Blanka) után Mirtse Zsuzsa (író, költő, zsűri elnök) értékelte a pályázatra érkezett alkotásokat. Aztán szót kapott („végre!” – sóhajtott egy kisfiú, aki édesanyjáért izgult) Tóth Csilla, az MTVA 5 csatorna műsorvezetője, és csak sorolta a mese, vers és történet gyermek-ifjúsági (a zsűri összevonta a két kategóriát) és felnőtt kategória győzteseit. 


Tóth Csilla, műsorvezető (M5)
Fotó: Székely Péter

A zsűri nehéz helyzetben volt, amit az is mutat, hogy nagyon sok tehetséges alkotó díjazásáról nem tudtak lemondani, ezért különdíj kategóriában is összesen 9 díjat adtak ki, 3 alkotás kapta a Mesetesztelők díját, a többi a zsűri különdíjaként került átadásra.

A további izgalmaknak is helyt kellett adni, így a díjátadások közben mintegy 12 alkotás került színpadi feldolgozásra, a versek teljes terjedelemben kerültek bemutatásra. A meglepetésvendégek, a Nemzetiségi Színház budapesti művészei egy igazi mesefotelből olvasták az alkotásokat, miközben a varázslatos és ötletes díszletek között a színészek eljátszották a meséket. 
 
Keller Linda, Nemzetiségi Színház
Fotó: Székely Péter

Kollatos Fotiosz, Nemzetiségi Színház
(Tamás Anett: Ugri a béka, aki nem tudott ugrálni című mese előadása közben)



Akik elvarázsolták képzeletünket (balról jobbra):
Kollatos Fotiosz, Pintér Gábor, Major László- zenész: hegedű, Koncz Eszter, Albert Péter, Galagonya bohóc, Kecskeméti Gábor-zenész, Troján Tünde, Keller Linda (a képen már nem tudott szerepelni Galda Levente)

Csatlakozott a csapathoz a tavalyi két sztárvendég: Galagonya bohóc és Albert Péter is, akik néma játékát csak a felolvasott mesék érték utol. A Csillagtér megtelt a színpadon életre keltett állatok hangjával, a zene könnyed és drámai váltakozása terelgette a nézőtéren ülők csodálkozását. A Színház fiatal művészei olyan produkcióban részesítették a nagyérdemű közönséget, hogy azóta is érkeznek a résztvevők köszönőlevelei a játékért, a szervezésért, az egész napos élményért. És hogy kis kulisszatitkot is eláruljunk, a kellékek többsége a díjátadó ünnepségre készült.


Galagonya bohóc és Albert Péter 
(Nagy- Rakita Melinda: A császár madara című mese szereplőiként)


Nagyon gyorsan elszaladt az ismét együtt töltött két óra. A Kacaj Panka Mesetár Társaság újabb tagokra, barátokra talált. Jó volt látni, a tavalyi alkotók idei sikerét is. Megint csak hihetetlen történetek kerekedtek, elég csak Farkas Mendit említenünk, aki a legkiválóbb mesetesztelő díját kapta tavaly, az idén már önálló mesékkel jelentkezett, és nem véletlenül kapta a zsűri különdíját.

A legkitartóbb 20 mesetesztelő szintén meghívást kapott családjával együtt és nagyon örültünk, hogy személyesen is viszont láthattuk őket a nézőtéren. Talán jövőre már őket is a színpadon köszönthetjük, mint díjazottakat.

Prof. Dr. Persányi Miklós főigazgató jelenlétével is megtisztelte az ünnepséget. Köszöntőjében elmondta, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének az „Engedd élni!” címmel meghirdetett kampánya a 12. európai szintű állatkerti szemléletformálási felhívása volt. Mint említette, a nemzetközi kampány egyik legsikeresebb akciója lett a II. Kacaj Panka mese, vers és történetíró pályázat. Jelentőségét az adja, hogy a profi amatőr alkotók mellett több mint ötszázan jelentkeztek mesetesztelőnek. Ez kiválóan megmutatta, hogy ahol a felnőttek példát mutatnak, ott a gyerekek szemléletét csak gazdagítani kell.

Prof., Dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója

Sok szeretettel ajánljuk először az alkotásokat. Minden napra jut egy, amely eszünkbe juttatja majd a pályázat felszólító mondatát: „Engedd élni!”

Mivel ez egy blog, engedjetek meg nekem egy személyes vallomást is a végére. Nagyon nehéz nyarunk volt, sok aggódással tele. Kacaj Panka Mesetára, a ti alkotásaitok és a mesetesztelő gyerekek lelkesedése egy kis sziget volt számomra, ahol elbújhattam egy kicsit. Köszönöm ezt mindenkinek, hogy megtiszteltetek alkotásaitokkal. Mivel én már a díjátadó szervezése közben babáztam, így megint csak meg kell köszönnöm, édesanyámnak, örök csendestársamnak, Hajduk Mártának, hogy sokszor helyettem is helyt állt. Megszervezte, lebonyolította az eseményt és mind végig háttérben marad, így sokan nem is tudjátok, hogy ő a Kacaj Panka Mesetár Társaság másik megálmodója, fő mozgató rugója. A köszönő szavak nem kerülhetik el Szabon Mártát sem, aki január óta fogja a kezünket a pályázatban és intézkedett, hogy minden gördülékenyen menjen az Állatkert részéről is. A zsűri elnökének, Mirtse Zsuzsának és az összes zsűri tagnak, hogy részt vettek ezeknek a fantasztikus alkotásoknak az értékelésében. Valamint örök hálánk, hogy Galagonya bohóc és Albert Péter ismét velünk tartott és fantasztikus játékukkal emelték az délután fényét. Számomra mai napig hihetetlen ahogy Keller Linda egy hét alatt színpadra álmodta az összes mesét, verset és elkészítették hozzá a megfelelő kellékeket is. És még nap estig sorolhatnám, ki mindenki vett részt és tett hozzá, hogy október 16-án Kacaj Panka Mesetára ismét megelevenedhetett. Jövőre újra veletek ugyanitt? Ki tudja...

2016. november 4., péntek

Cserna Péter Barnabás: Mogyorófa

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

1. fejezet – Pók úr

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mogyorófa, aki egy cserépben élt. Ezen a mogyorófán egy valaki lakott: Pók úr. Pók úr egész nap egyvalamit csinált: muslincát fogott. Egy nap délután, amikor épp muslincát fogott, arra ment egy ember. Pók úr megijedt, és elszaladt. Ez volt a szerencséje, mert az ember kettéhasította a hálóját. Mikor meglátta mi történt, sírva fakadt. Egy órával később ruháit pakolta be a táskájába. Arra ment két hangya.

- Mit csinálsz Pók úr?

- El fogok költözni- mondta sírós hangon.

Így is tett. Másnap a hangyák keresték, de sehol sem találták meg. Így hát lakatlan lett a mogyorófa.



2. fejezet - Alagút

A hangyák sürögtek-forogtak, javában állt a munka. Alagutat építettek a bolyig. Először találtak egy lyukat a cserépen. Aztán fölástak a mogyorófáig. A hangyamérnök jól számította ki az adatokat. Pár hangya már élelmet keresett, de persze nem talált semmit. A hangyagyerekek bújócskáztak a levelek között. Ám mindenki megriadt, amikor egy feketerigó szállt le a mogyorófa mellett. Körülnézett, aztán elrepült. A hangyák megkönnyebbülten tértek vissza a munkájukhoz. Mikor készen lett az alagút, ünnepséget rendeztek. Mindenki ott volt, és annyit evett, ivott, amennyi csak belé fért.


A szerző saját rajza



3.fejezet – A jövevény

Egyszer a mogyorófa mellett egy fekete alak ücsörgött. Az egyik hangya odament, és megkérdezte, hogy hívják.

- Én egy gyalogcincér vagyok – mondta.

Később több gyalogcincér is megjelent a környéken. Elkezdtek nyüzsögni. Aztán eljött a kiültetés ideje, de ez már egy másik történet.



4. fejezet - Kiültetés

A kiültetésre csütörtökön került sor. A hangyák azt hitték, hogy földrengés van. A fa hirtelen felemelkedett, majd elrepült. A hangyák annyira meglepődtek, hogy egy percig szóhoz sem jutottak. A hangyakirálynő felderítőket küldött a mogyorófa megkeresésére. Még a piros lábú futárt is ki kellett küldenie. A hangyák hiába keresték nem találták, de a piros lábú futár jó hírrel tért vissza. MEGTALÁLTA A MOGYORÓFÁT!!!!! A kert bal sarkában volt az új otthona. A hangyák új utakat építettek, és minden visszatért a régi kerékvágásba.

VÉGE

Kép forrása: www.orszagalbum.hu 


A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán gyermek és ifjúsági történet kategóriában II. helyezett.

A szerző 10 éves.


2016. november 2., szerda

Kacaj Panka CD újra elérhető!

Kedves meseszerető gyerekek és felnőttek!

Idén ismét felkerülhet a Mikulás vagy a Jézuskának szánt listátokra a Kacaj Panka mesés versek és gyerekdalok az állatokról CD!

A tavalyi év legjobb állatos verseit színművészek adják elő és Galagonya bohóc kristálytiszta hangján szólalnak meg a gyermekdalok.

Kedv csinálót itt hallhattok:





Kacaj Panka Mesetára mesés versek és népdalok az állatokról
  

Az elhangzó versek és szerzőik:


G. Joó Katalin: Mesekert 

Cs. Nagy László: Pipacsmanó 

Válóczi-Angyal Irén: A bölcs pók apócska 

Reider Mónika: Szavannaovi 

F. Magyar Anikó: Katica bánata 

Bódai-Soós Judit: Cicabaj 

Tulok Teréz: Álarcosbál 

Vassné Szabó Ágota: Csííz 

Reider Mónika: A cápa és a bohóchal 

Cs. Nagy László: Levelibéka 

Kelemen Pálné: Galiba a tónál 

Mráz Erzsébet Irma: Gida legel a réten 

Kelemen Bata Mária: Póni barátra lelt 

Mihi: Mese az Állatbarát Jenőről 

Tulok Teréz: Mikulás


Az elhangzó dalok:

Nézz csak a réten szét; Künn a fákon; Árkot ugrott a szúnyog; A part alatt; Mit mos, mit mos, levél Katicája; Békadal; Sárga csikó; Lepke te kedves; A macskának négy lába; Én elmentem a vásárba.


Közreműködik: Galagonya bohóc és Albert Péter












Ének: Galagonya bohóc

Szerkesztő: Hajduk Márta

Rendező: Szatory Tibor

Borító: Madár Olga

Producer: Komárominé Győri Blanka, a Mesetár Társaság alapítója

Kiadó: Magtár Művészeti Alapítvány, Pannonhalma

(Képek forrása: www.szulinapibohoc.hu és www.jegy.hu)




Kacaj Panka Mesetár CD csak e-mailben rendelhető meg: kacajpankamesetara@gmail.com 


ÁRA most kedvezményesen: 


990 Ft+ postaköltség (idén az ÁFA a mi ajándékunk :) ). 

Személyesen átvehető Budapesten, a WestEnd City Centerben vagy a 18. kerületben.

Visszajelzések már Kacaj Panka CD tulajdonosoktól:

"A kisfiam nagyon rossz evő, már nem tudtam mit kitalálni, betettem neki ebéd közben a Kacaj Panka CD-t. Azóta csak ezt lehet hallgatni evés közben és a finom falatok is gyorsabban csúsznak. :) Galagonya bohóc hangja elvarázsolja őt." - Móni

"Nagyon megörültünk ennek a CD-nek, mert a verseket, és a gyerekdalokat is nagyon szeretik a gyerekeim. A kettőt ötvözi ez a CD, ráadásul nagyon szépen, tisztán beszélnek és énekelnek rajta, ami a nyelvi fejlődésben nagyon fontos a legkisebb lányomnál." - Márti. egy három gyerekes anyuka

"Nagyon utáltam a pókokat, féltem tőlük, de a Bölcs pók apócska című vers nagyon megtetszett nekem. Azóta más szemmel nézek a pókokra, bár még azért félek egy kicsit." - Szonja, 10 éves.

"Nekem a kedvencem a Piros Pipacsmanó, mert a piros a kedvenc színem és ez a vers olyan jó." - Balázs, 7 éves.  



2016. november 1., kedd

Szak Dorina: Napfény

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

A művet 10 éves kor felett ajánljuk!

Finom illat. Méhek zümmögése. A patak halk csobogása. Madárének.
Ez fogad reggelente, amikor kimegyek egyet levegőzni az erdőbe. Lefekszem az apró tisztáson a virágok közé. Hagyom, hogy a ruhám a hajnal könnyeit magába szívja és reggeli napfény felmelegítse az arcom, nyakam, mellkasom, derekam és lábaim. Élvezem azt, amit az erdő ad nekem. Amikor nem esik az eső, mindig lejövök, ha csak pár percet is gyönyörködhetek ebben a látványban. Egy nap különös durrogást hallottam...
Ebben az erdőben nem szoktam puskaropogást hallani. Csak ágreccsenéseket, amiket vagy én, vagy a vadak keltenek. Azt a hangot megszoktam. Ezt nem. Felkelek a fűből és körbenézek. Az erdőre hirtelen csönd borul. Olyan vihar előtti csend. Halkan elindulok a hang irányába. Időközben még megrázza egy lövés az erdőt. Még a szél is elfelejt fújni. Furcsa. Ilyen még sohasem volt. Hirtelen emberi lépteket hallok. Ezek biztosan azok. Régóta fülelem az állatok járásának hangját: finom, halk járásuk van, de ez...! Ez csörtető járás. Mintha egy egész ménest szabadítottak volna az erdőbe. 
Hasra vágom magam. Felém is dördül egyet a puska. Szerencsére a lövő nem láthatta kire-mire lő, mert a bokor jobb oldalról eltakart. Viszont a másik oldalamról fájdalmas üvöltés hallatszott. Tehát nem rám lőtt. Hanem egy csodaszép szarvasra! Csak megsebezhette, mert az állat nem pusztul el. De elvágódik az oldalára. Nem merek mozdulni. Feszülten figyelek. Hallom ahogy az illető megtölti a puskát. Szinte látom, ahogy a vállához emeli és céloz. „Ezt nem tudom tétlenül végignézni!” - fut át az agyamon. Felemelkedem a rejtekemből és a vadászra vetem magam. Látszik rajta, hogy hirtelen és meglepetésszerűen éri a feltűnésem. Kihasználom a pillanatnyi elképedését és kicsavarom a kezéből a vadászpuskát. Nem hajítom el, hanem felfelé fordítom és elsütöm, hogy az állatokat elriasszam arról a helyről. Aztán a vadászra szegezem. Tudom, hogy nincs benne töltény, de ha le kéne ütni, tökéletes hozzá. A vadászon látszik, hogy nem az éhség hajtotta az erdőbe, hogy vadásszon. Hanem egy csodaszép trófea ígérete. 

- Mit keres maga itt? - szegezem neki a kérdést. - Mit háborgatja az erdő nyugalmát? Látom nem azért jött ide, hogy élelmet szerezzen magának. Hanem hogy eldicsekedhessen egy gyönyörű trófeával otthon. Ki vele! Gyorsan mondja! 

A vadász csak hápog. Meg sem bír szólalni. Nem tudom mi rémíthette meg jobban: az, hogy egy lány dühösen vicsorogva ordibál vele, vagy az, hogy a saját puskája töltetlenül mered rá. Mivel nem úgy tűnik, mint aki meg akar szólalni, dühösen fújok rá egyet, közelebb lépek kirántom a zsebéből a töltényekkel teli dobozt, majd a puskát a csalános közepébe hajítva visszafutok a szarvashoz. A lábát érte a lövés. Szörnyen megijedhetett. A patakhoz szaladok kiborítom az iszapos részbe a lövedékeket, majd a dobozt a egy forró kőre teszem egy kis vízzel megtöltve. Addig szakítok egy darab anyagot a ruhámból és bekötözöm a sebét a szarvasnak. Miután a felforrósodott vizet kiöblítem az edénykéből, hideg vizet itatok belőle az állattal. Aztán visszanézek a vadászhoz – még mindig ott áll! Nem mozdult el, amióta ott hagytam. 

- Még itt van? - rivallok rá. Erre összekapja magát és kisiet az erdőből. Felállok és utánakiáltok: - Még egyszer meg ne lássam az erdőmben! 

- Már elment. Nem hallja. 

- Tessék? - nézek körbe. - Ki az? 

- Szerintem már elfutott és nem hallja – nyöszörgi újra a hang. Lenézek a szarvasra. Hatalmas, tágra nyílt szemekkel néz rám. 

- Hogy hívnak? - kérdezem legnagyobb döbbenetére. 

- Ágas. És köszönöm, hogy megmentettél. 

-Nem tesz semmit. Örülök, hogy megismertelek. 

- De hogy lehet, hogy érted mit mondok? 

- Nem tudom. Inkább nekem fura, hogy megértesz és én is téged. Minden állat tud beszélni? 

- Igen. Csak kevés olyan ember van, aki megérti. 

- És hogy-hogy csak most értem meg a szavadat? 




- A fél szíved ideköt, erre a helyre. És most, hogy engem is megmentettél, az erdő is neked adta fél szívét. De nekem most vissza kell térnem a csapatomhoz. Sikerült őket figyelmeztetned, de már keresnek. 

Mintegy végszóra szarvasbőgés szava száll végig az erdőn. Ágas fejet hajt, én is meghajolok. Végül elindul.
Lassan visszabotladozom a megszokott kis helyemre. A méhek ugyanúgy zümmögnek a pipitérek, gyermekláncfüvek, boglárkák körül. Hatalmas lepkék szálldosnak köztük ide-oda. Valami megváltozik bennem. A patakra emelem tekintetem, melynek fodrain a napfény vidáman kacarászik, és apró halak úsznak versenyt az áramlattal. Ahogy figyelem őket, az egyik kis hal kiugrik és rám kacsint. Megráztam a fejem. „Képzelődöm?”.
Másnap reggel ismét lesétálok a kis rétre. Minden a megszokott rendben. Ám ismét durranást hallok. Felugrok és már nem sétálok, hanem rohanok a hang irányába. Közben igyekszem nem eltaposni a kockás liliomokat, amik hirtelen a lábam előtt teremnek. Mintha vezetnének. Hamar odaérek a hangok forrásához. Megint egy trófea-vadász, de nem ugyanaz, aki tegnap. Épp lelőne egy... Nem hiszem el... egy farkast! 

- NE! - kiáltok és a farkas elé ugrom. Csakhogy addigra a vadász elsüti a puskáját. Egyszeriben minden lelassul: tudom, hogy a farkas biztonságban van, hisz' elé álltam. Hallom a dörrenést. Hirtelen egy róka ugrik elő a fák közül és ő is a farkas elé áll. 

- Fussatok! - lehelem nekik, remélve, hogy megértik a szavam. Azután elsötétül előttem a világ

Méz illata. Puha virágok érintése. Kéreg illata. Madárének. „Hol vagyok?” - gondolom. Nem tudom kinyitni a szemem. Nehéznek érzem minden tagom. Főleg a bal kezemet. Hirtelen állatok szaga csapja meg az orrom. Valaki beleliheg a nyakamba. 

- Lélegzik – hallok egy mormoló hangot. Megkönnyebbült sóhajok követik ezt az egyetlen szót. 

- Akkor túléli? 

- Igen. Nagy az esély rá. 

Nagy nehezen felnyitom résnyire a szemem. Érzem, hogy vissza akar esni, de nem hagyom. Teljesen kinyitom a szemem. Virágágyon fekszem, felettem lombok levelein keresztül süt rám a napfény. Borostyán-illatot is érzek. Lepillantok a bal kezemre: az egész karomat borostyán fedi. Figyelmesebben is körbenézek a körém gyűlteken. Látok patákat, karmokat, apró termetű, szőrös kis állatokat. Szarvasok, őzek, rókák, farkasok, vaddisznók, nyulak, mókusok, madarak és minden elképzelhető állat, amely egy erdőben él. Minden szem rám szegeződik. 

- Üdvözlünk téged, Napfény Úrnő! - hajolnak vagy térdelnek le földig az állatok. 

- Úrnő? - ülök föl. - Nem vagyok én Úrnő. Hol vagyok? 

- Az erdő szentélyében. 

- A farkas és a róka megmenekült? - kérdezem hirtelen, ahogy eszembe tolulnak az emlékek. Előlép a két említett és mélyen meghajoltak: 

- Az életünket neked köszönhetjük, Úrnőnk! 

- De áruljátok el: miért vagyok Úrnő és miért vagyok ennyire... gyenge? 

- Meglőttek, Úrnőm – felelte a farkas. - De túlélted. 
Úrnőnk pedig azért vagy, mert bebizonyosodott, hogy bármire képes vagy annak érdekében, hogy minket megvédj. Amikor Ágast megmentetted, az erdő úgy döntött, neked adja a fél szívét, hogy megérts minket, emberi szóval. Azután majdnem meghaltál... értünk – folytatta a róka. - És a nagy Fa úgy tudott megmenteni, ha a teljes szívét neked adja. Így Ő benned él tovább. Felruházott minden hatalmával. Mert ezt nem tenné meg mindenkiért. Érted Úrnőm, megtette. Látta benned a napfényt. 

Mintegy varázsütésre, megnyílt a felettem a lombkorona, rám nyitva ezzel a napfényt. Felfutott az ujjaimon keresztül a karomra, majd az egész testemre. Elképedve figyeltem, hogy csillámlik a bőrömön a fény. Lassan kezdek feltöltődni energiával. Felálltam. Széttártam a karjaimat, szétterjesztve a fényt az erdőben, bevonva védelemmel, hogy senki emberfia ne bánthassa az ott élő vadállatokat és növényeket. Hirtelen minden növényt, bogarat, rovart, kis- és nagy termetű állatot magam előtt látok. Minden apró gyíkot, siklót, halat, vadvirágot és fát. 



Egyesülök velük. Mindegyikük szíve dobbanását a magaméban érzem. Fájdalmat, boldogságot, bánatot és örömöt. Érzem, ahogy új élet születik, érzem, ahogy egy-egy élet elhagyja az erdőt, hogy az örök vadászmezőkön lelje hazáját. Gyors vagyok, akár egy farkas, lassú akár egy csiga, éles a szemem, akár egy sasnak, apró vagyok, mint egy kishal, óriási, mint egy szarvas, szaladok, mint a négylábúak, repülök, mint a madarak, úszok, mint a halak. Mindannyiukat beragyogom. Nemcsak őket, de azokat az embereket is, akik tesznek azért, hogy az erdőm védve legyen azoktól, akiket a büszkeség hajt, és többet akarnak, mint amennyit felajánlanak nekik. Hisz én vagyok a Napfény Úrnő.

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán gyermek és ifjúsági történet kategóriában I. helyezett.

A szerző így ír önmagáról és a természethez, meséhez fűződő viszonyáról:
"A célom egyszerű volt: ráébreszteni az embereket arra, hogy a természet, ami körülveszi őket, mindig ad valamit." - a szerző 13 éves.