2015. október 14., szerda

Hollenczerné Balogh Ilona: Kotyi Kata és Kukori Kázmér kiscsibéi

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Kotyi Kata lassan 3 hete ül a tojásokon. Fefe és Csoki a két kutyakölyök napok óta figyeli a kotlós mamát és megállapították, hogy Kotyi Kata csak „csücsül” és „csücsül”.

– Te mire vársz? Miért nem szaladgálsz a többiekkel? – kérdezte Fefe.

– Ne zavarj! Dolgom van! – szólt neki Kotyi Kata.

– Dolgod? Hiszen napok óta nem csinálsz semmit, csak ülsz és eszegetsz – állapította meg Csoki.

– Ülök, igen ülök, de ez most nagyon „fontos” tevékenység – válaszolta a kotlós.


– Akkor mi is ide ülünk, mert a nagyok mindig azt mondják, hogy csináljunk valami „fontosat”! – és lecsücsült a két kiskutya.

Kíváncsi tekintettel nézték a kotlóst és próbáltak „fontosan” ülni. Közben megérkezett Kukori Kázmér is.

– Ti mit csináltok itt? – kérdezte a kutyusokat.

– Ülünk, mint Kotyi Kata! Ez egy „fontos” tevékenység… – mondták.

– Fontos? – és kérdően nézett a kutyákra és Kotyi Katára.

– Igen! – kacsintott rá Kata.

Kázmér ugyan nem értette a dolgot, de úgy gondolta, hogy valami „titkos” ügyük van a kutyáknak.

– Mit gondolsz Kata? Meddig kell még várni, hogy meglássuk az elsőt?

– Szerintem már nem sokáig – szólt halkan – Figyelj csak, valamit hallok!

Mindenki fülelt, egyszer csak valami kis sárga „bojt” jelent meg Kotyi Kata alatt, aztán még egy… A kiskutyák csodálkozva nézték, mert a „bojtok” mozogtak is. Aztán még egy és még egy…

– Mi történik itt? – kérdezte Csoki. Felállt és maga alá nézett, forgott körbe-körbe.

– Mit keresel? – kérdezte Kázmér.

– Olyan sárga valamit… – és kutakodott tovább. – Állj fel! – mondta Fefének.

– Itt sincs! Nálad sincs! – ekkor vette észre, hogy újabb sárga „bojt” lépeget előre Kotyi Kata mellett.

– Ez nem igazságos! Mi is csináltuk a „fontos” tevékenységet, nekünk miért nincs olyan sárga valamink? – reklamált Csoki kutyus.

– Ezek nem sárga valamik, hanem KISCSIBÉK! – közölte velük Kukori Kázmér.

– Én már 20 napja melegítettem a tojásokat, melyekben fejlődtek a kiscsibék. Mivel teljesen betakartam, hogy ne hűljenek ki, Ti csak azt láttátok, hogy ülök – tudatta velük Kata és aggódva állt fel.

– Mi a gond? –kérdezték a kiskutyák szinte egyszerre.

– Még egy…, még egy hiányzik, de már látom, hogy hamarosan ő is kibújik.

– Én is látom, én is látom… – mondta lelkendezve Fefe.

Együtt nézték, hogy hogyan „tör” magának utat a 6-dik kiscsibe…

– Együtt a csapat! Mindegyik szép és egészséges! – lelkendezett Kotyi Kata.

– Olyan egyformák, hogy fogjuk megkülönböztetni őket? – kíváncsiskodott Csoki.

– Nem egyformák! – közölte Kukori Kázmér – Nézd csak jobban meg!

– Tényleg! A fejükön kicsit más-más a tollpihe… – állapította meg Fefe.

– Adjunk mindegyiknek egy nevet! – javasolta Csoki kutya.

– Ez nagyon jó ötlet! – örvendezett kotlós mama – és én már tudom is, hogy kinek mi lesz a neve.

– Soroljad! Én olyan kíváncsi vagyok! – kérte izgatottan Csoki.

– Ez még legyen meglepetés! Most elmegyünk és bemutatom a kiscsibéket a baromfiudvar többi lakójának – közölte Kotyi Kata.



I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Miért is született ez a történet, azt mondtam, hogy valami hiányzott… igen, az hogy a kisgyerekek lehető legkorábban megismerjék a gyöngyöt, erre legjobb lehetőség a mese. Még pedig olyan mese, amelyben gyöngyállatkák szerepelnek. És mi megtaláltuk az ehhez megfelelő történetet is.
...Bízva abban, hogy a mesét hallgató gyerekekből, meseolvasó, azután pedig gyöngyfűző gyerek lesznek. Akiknek az alkotás nagy-nagy öröm, felnőttkorban, pedig egy különleges hobbi."

A mesetesztelők véleménye:
"Az tetszett a legjobban, hogy ehhez a meséhez voltak képek is. A szereplők gyöngyből elkészítve. Jó lenne, ha én is így tudnék gyöngyöt fűzni." - írta a 7 éves Kriszti.

2015. október 13., kedd

Kása Fanni Laura: Lotti a babamúzeumban

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Erre a történetre valóban jól emlékszem, a nagyanyám mesélte. Őszi délutánokon rengeteg történetet mondott el nekem. Nem tudom miért, de ez maradt meg bennem a legjobban.

A hetvenes években történt. Abban az időben még teljesen mások voltak a szokások, minden más volt, az öltözködési stílus is. A nők körében például a magasított derékfazon, a derékban szűkített és övvel megkötött ballonkabátok hódítottak. A térdzoknival összeállított rövidszoknyákat, na meg persze a pöttyös blúzokat és a szőrmekabátokat hordták szívesen. A szűk farmerok voltak a legdivatosabbak. Ezen kívül igazán kedvelték a nadrágkosztümöket és a trapéznadrágokat is. Akkoriban még csak fekete-fehér televízión nézték a műsorokat. A fiatalok megállás nélkül hallgatták a Beatlest, s Wartburggal, Trabanttal, Ladával kocsikáztak. Hát ilyen világban élt a kis Sarah. Szőke hajú, kék szemű lányka volt. Édesanyjával és édesapjával éldegéltek boldogan, vidáman a retro korban, a város kellős közepén.

- Kész kis hölgy - szokta mondani rá az édesapja.

Egy késő őszi délután volt, mikor Sarah és anyja éppen a gőzmozdonyon utaztak haza a nagymamától a város felé. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A kislány fekete-barna kockás ruhát, fekete cipellőt és harisnyát viselt. Haját két copfba fonták. Kezében pedig a kis Lotti utazott. Ez a bizonyos kis Lotti, Sarah porcelánbabája volt, amit még évekkel ezelőtt kapott édesanyjától. Lottin fehér harisnya, fekete cipő, krémszínű szoknyácska és hozzá illő blúz fityegett. Fején fehér kis sapka díszlett, alatta göndör, barna haja a vállára simult. Kimondottan elegáns jelenség volt. Sarah nagyon szerette ezt a babáját, kedvenc játékának tartotta a sok-sok közül. A vonaton is ezt szorongatta, s ezzel játszott. Egyszer csak a mozdony befutott a végállomásra. Az a sok ember, akiket a szakadó eső megzavart, tolakodott, lökdösődött, és esernyőjüket, kalapjukat fogva ugrált le a járműről. Sarah édesanyja kezét fogta, a tömeg pedig kilökte kezéből a kis Lottit. A baba a sínek mellé esett. Szegény kicsi Sarah nem tudta kivenni, ráadásul a mozdony azonnal el is indult. A kis Sarah nagyon sírt, de ott kellett hagyniuk a babát, nem tudtak mit tenni. Anyja nagyon sajnálta kislányát, s otthon így szólt hozzá:

-Sarah ne sírj, kapsz majd egy ugyanolyan babát!

-Ha ugyanolyan is, az nem ugyanaz! Az az én babácskám volt, Lotti. Ő nemcsak egy baba - bőgte el magát a lány.

Egész estig csak sírt, és a fésülködőasztala előtt bámulta magát a tükörben.

Szomorúan teltek múltak a napok, hetek, hónapok, míg végül már január derekán jártunk. S ekkor csoda történt (mert ilyenek is voltak akkoriban). Mint már mondtam, januárt írtunk, a baba még mindig a sínek mellett hevert, úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt kiesett Sarah kezéből. Nem esett baja, mintha az égiek vigyáztak volna rá. Egy januári délelőttön egy idős néni sétált a sínek mellett, ő vette észre a kis Lottit. Ezt a nőt Marynek hívták, aranyos, segítőkész hölgy volt. Ősz haja már elárulta a korát, fekete kosztümje és pöttyös blúza a jó ízléséről árulkodott. Meglátta a babát, és óvatosan, egy ág segítségével kiemelte. Letisztogatta, két keze közé vette s így szólt:

-Nahát! Te kis baba, biztosan hiányzol most valahol valakinek.

-Igen, jól gondolta Mary néni, mert még mindig hiányzott Sarahnak. Mary néni nem tudta kié ez a babácska, honnan is tudhatta volna, ezért hazavitte magával. Otthon levetkőztette Lotti babát, kimosta a ruháját, megszárította, és a babát is lemosta. Majd felrakta a szekrényére. Teltek a hónapok, már áprilisban jártunk, a sok hó is elolvadt, de Sarah még mindig siratta a babáját. Lotti még mindig az idős néni polcán álldogált. Ahogy minden tavasszal megújul a természet, úgy a város is megújult. Új épülettel gazdagodott a városka, s ott helyet kapott egy babamúzeum is. A jó szándékú Mary néni úgy gondolta, úgysem találja a baba gazdáját, ezért elvitte Lottit a múzeumba. Hitte, hogy ez a gyönyörű, értékes játék biztosan szép örökség lesz az utókornak. Lottit ki is állították, az első sorból élvezhette a látogatók mosolyát.

-Igen különleges darab – jegyezte meg egy gyűjtő, aki idős kora ellenére is rajongott a babákért. Az emberek, ha tagadják is, örökké gyerekek maradnak a szívükben.

Eltelt megint egy-két hónap Sarah még mindig aggódott a baba miatt. Sokszor elmentek a vasútállomásra, de sosem látta a játékát.

Szülei kitalálták, hogy elviszik Saraht az új babamúzeumba, hogy megnyugtassák kicsit a lányuk lelkét.

Ez egy kétemeletes, fehérre mázolt, szép épületben volt a múzeum. Jobb oldalán egy hangulatos kis kávéház kapott helyet, ahol nénik és bácsik ültek kávéjuk, teájuk mellett. Az épület ablakaiban színes virágok szépültek. Az ablakok és az ajtók sötét színű fából voltak összeépítve, igazán jól mutatott a fehér épületen. Maga a múzeum is kétemeletes volt. Az emeletek között fa csigalépcső bújt meg. Nagy, tágas térben üvegablakok mögött szép hajú, aranyos mosolyú porcelán és más babák álltak, esetleg ültek. Szinte mindegyik nemzetiség babája képviseltette itt magát. Mindenük, például a hajuk is, teljesen különbözött a másikétól. Az egyiknek kontyba a másiknak fonatba, a harmadiknak kiengedve és így tovább. A ruháik a szivárvány minden színében pompáztak. Voltak köztük kicsi és nagy babák is. Mindegyik babácskának megvolt a maga varázsa. Egy-két játékhoz valamilyen kellék is tartozott: vagy egy fésülködőasztal, vagy ládikó, vagy bőrönd, vagy paripa, akár egy babaház is.

Sarah egy darabig szomorúan nézte a babákat, de hirtelen az egyik üveg mögött megpillantotta az ő Lottiját.

-Hihetetlen! Ez Lotti! Ő az én babám, ő az enyém! – kiabálta, s közben mosolygott Sarah.

S képzeljétek, még aznap visszakaphatta a kislány a szeretett babáját. Sarah nagyon boldog volt.

Ez a történet nagyon jól végződött. Képzeljétek el, ez a múzeum még mindig áll, és ezt a múzeumot Sarah vezeti! Még mindig a kis Lotti a kedvenc babája, és az is lesz mindörökre. Menjetek el ti is, és nézzétek meg ezt a mesés babamúzeumot! Legyen nektek is részetek a csodában!


Kép forrása: Babamúzeum, Tihany


I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"A mesékben bármi megtörténhet, ezért szeretem. Elengedhetem fantáziámat és csak
 szárnyalhat... Szeretem a meseírásban, ha ezekkel másoknak örömet szerezhetek. A meséket, mondókákat anyukám szerettette meg velem, rengeteget olvasott nekem kiskoromban, ma már egyedül olvasok, gyűjtöm a könyveket, rengeteg van már."
A szerző 14 éves.


A mesetesztelők véleménye:
"Nagyon aranyos mese volt. Egyszer én is elvesztettem a kedvenc babám, de az sajnos nem lett meg." - írta a 10 éves Eszter

2015. október 10., szombat

Mondókára fel! - videós mondóka pályázat gyerekeknek (részvételi szabályok)


A mondóka-pályázaton való részvétel feltételei

  • A versenyben minden kisgyermek részt vehet, aki a szülei szerint még nem töltötte be a 11.életévét. 
  • Egy kislánytól vagy kisfiútól maximum három mondókát várunk, a három ideje maximum 5 perc lehet. Minden mondókát külön kell elküldeni. 

  • Egy videofilmen maximum két gyerek lehet egyszerre, ezek ideje is maximum 5 perc. 

  • Amennyiben már nyilvánosság előtt bemutatták a mondókás videót, úgy kérjük, készítsenek másikat a versenyre. 

  • A pályázat feltétele, hogy minimum egy felnőtt csatlakozzon a Kacaj Panka Mesetár Társaság Facebook csoportjához (www.facebook.com/groups/kreativbabaajandek), hogy itt követni tudja a pályázat eredményeit és híreit.

  • A zsűri elvárása: természetes környezetben, „rendezés” nélküli, önfeledt, a gyermeki mondókázás hangulatának esélyét adjuk meg a kis- és nagyobb gyerekeknek.  

  • A videók elküldésével kérjük, hogy a következő adatokat is küldjék el részünkre: gyermek keresztneve, életkora, ország és város, szülő neve, elérhetősége, mondóka forrása ha ismerik.

  • Figyelem, a jelentkezéssel elfogadják, hogy a Kacaj Panka Mesetár Társaság a beküldött videókat felhasználhatja az interneten a társaság blogján és Facebook oldalán névvel ellátva. Illetve lemondanak a szerzői jogokról DVD-s megjelenés esetén. 


  • A pályázó szülei (törvényes képviselője) a pályamű elküldésével hozzájárul, hogy a Kacaj Panka Mesetár Társaság kezeli elküldött adatait, ám azokat harmadik félnek nem adja ki. A pályázat lezárulta után az adatokat töröljük.

  • A videókat e-mailben várjuk a kacajpankamesetara@gmail.com e-mail címre, a tárgy rovatba kérjük a gyermek keresztnevét és városát írják be. Ha több videót küldenek, azt külön 
e-mailben tegyék, sorszámozva.


  • A videókat legkésőbb december 10-ig küldjék el részünkre. 

  • Az ajándékokat Magyarországon belül postázzuk, egyéb esetben budapesti átvételt tudunk biztosítani.

  • A fődíj, a kézzel hímzett névre szóló párna esetében a mese vagy állatfigura fix listából választható a majdani nyertesnek.












Mondókára fel!



Az első ritmusok a mondókákkal jutnak el a kicsik fülébe és általában sose felejtjük el. Magam voltam a legjobban meglepve, amikor kislányom születése után annyi mondóka és apró dallam eszembe jutott. Nem véletlen, hiszen nagyon korán rögzültek és egy életen át kísérnek bennünket. Ma már Karolinám mondogatja játék közben, hogy „Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet” és én, mint büszke anyuka csak álmélkodom, hogy még alig tud tőmondatokban beszélni, de a mondókákat csodaszépen mondja. Biztosan sokan vagyunk így ezzel, és éppen ezért az olvasás éjszakáján


„Mondókára fel!”


Hívjuk a kilenc éven aluli gyerekeket egy kis mondókázásra, szüleiket arra kérjük, örökítsék meg videón a kedves perceket. A másolatot küldjétek el nekünk, az eredetit tegyétek meglepetésként a családi karácsonyfa alá. Higgyétek el, hogy a gyerekek szülinapján minden évben nagy meglepetés lesz újra elővenni, és nézni, nézni, milyen sokat nőtt 2015 óta…




A részvételi szabályokat következő blog bejegyzésünkbe olvashatjátok!

2015. október 9., péntek

Olvasás éjszakája - október 10.

Az olvasás éjszakájáról hallottatok már?

http://ujkonyvpiac.hu/…/co…/k2/item/352-az-olvasas-ejszakaja



Mint tudjátok, mi is elkötelezett hívei, sőt rajongói vagyunk az olvasásnak a mi közös Kacaj Panka Mesetárunk révén.

Pont ezért hatalmas meglepetéssel készülünk! Kisgyerekes anyukák, nagymamák készüljetek!!!! :)

Holnap minden kiderül a www.kacajpankamesetara.blogspot.com -on!

Harazin Judit: Tündér - mese

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!


Ez a történet egy téli napon kezdődött. A gyerekek az ablakból fürkészték az udvart, de a fagyott földön és a kopár fák göcsörtös ágain kívül mást nem láttak.Á, unalmas a tél, nincs benne semmi jó- fordult el az ablaktól a kisfiú. Kicsi volt még, csak halványan emlékezett a tavalyi télre. A nővére mosolygott. Ő már hamarosan iskolába megy és emlékei között volt számos szánkózás, sőt tavaly korcsolyázni is megtanult. Éppen javasolni készült öccsének valami izgalmasabb elfoglaltságot- például a legnagyobb játékdoboz kiborítását - amikor mozgást vett észre odakint. Nagyon kellett figyelni, hiszen alig lehetett látni, de igen –ez az, hullani kezdett a hó.
Nagy ügy – mondta a kisfiú – holnapig úgysem szánkózhatunk. De a kislány már nem figyelt. Elbűvölten nézte az ablakot. Történt valami, nem egyszerű havazásról volt szó. Az egyik hópehely az ablakra tapadt és – alig hitt a szemének, valaki kapaszkodott a hópihébe. Egészen apró kis lény volt, szinte áttetsző, ruhácskában, amely csillogott, akár a hópehely.
Egy tündér! Talán jégtündér – kiáltott a kislány. Erre már a fiú is érdeklődve fordult vissza.
Menjünk ki, nézzük meg közelebbről! – javasolta öccsének. Rövidesen már az udvaron voltak és az eget fürkészték.
Több is van! Itt jönnek – mutatott az égre a fiúcska. Fogjuk meg őket! De a kislány türelemre intette a fiút: - Csak óvatosan, ne ijesszük meg őket. A tündérek pedig sorban szállingóztak apró gyémántszekereiken az ablakpárkányra, a mogyoróbokor ágára, a megbarnult fűszálakra és – csodák csodája – a lányka tenyerébe.
Kik vagytok? Még sohasem láttalak benneteket. Honnan jöttetek? – záporoztak a kérdések a gyerekekből. A tündérek csak mosolyogtak, szorosan ölelték hópihéiket és egészen halvány rózsaszín, zöld és kék ruhácskájukban káprázatosan szép látványt nyújtottak. Végre megszólalt az egyik: - Szivárvány tündérek vagyunk. Különleges lények.
És valóban nagyon különlegesek voltak. Mindenféle izgalmas játékot tudtak, például csilingelő dallamokat játszottak a jégcsapokon vagy apró házakat, tornyos kastélyokat építettek az ágakra hóból. Ez a tél lett a legkalandosabb eddigi életük alatt. A testvérek rengeteget játszottak és össze is barátkoztak a tündérekkel. Ezért aztán, amikor megérkeztek az első melengető napsugarak és olvadni kezdett a hó nagyon megijedtek, hogy elveszítik új barátaikat. A tündérek azonban csak sejtelmesen mosolyogtak. Végül az utolsó hókupac is elolvadt és a gyerekek hiába keresték apró barátaikat. Néhány napig szomorkodtak, de amikor végre az első virágok is megjelentek, mégis újra kedvük támadt a kertben játszani. A kislány éppen egy ibolyát készült megszagolni, lehajolt és ekkor aprót sikoltva kapta szája elé a kezét. Öccse meghallotta és rögtön odafutott: - Mi történt, csak nem szúrt meg egy méh?
Nem- suttogta a lányka- itt vannak újra. – Nem lehet! De hiszen a hó! Elolvadt és ők is eltűntek vele! – csodálkozott a fiú. A tündérek nevettek. – Dolgunk van- mondták.
Mi dolgotok?
Ó sok minden! Télen megmutatjuk a madaraknak hol találnak magot és hova bújhatnak a jeges szél elől. Tavasszal segítünk a méheknek. A virágkelyhekből integetve jelezzük, merre van a legédesebb nektár. A pillangókon lovagolva a legmagasabb gyümölcsfák tetejére is eljutunk. Nyáron pedig a gyümölcsökre vigyázunk. A leveleket félrehajtva engedjük hozzájuk a napsugarakat, hogy édessé érjenek.
A gyerekek szájtátva hallgatták. –Mi azt gondoltuk, csak játszani akartok.
Persze, azt is – felelte a kis tündér, miközben egyre többen gyűltek köréjük és apró szárnyaikat lebegtetve virágillatot kavartak a gyerekek köré.
Ettől kezdve a testvérek másként jártak a kertben. Vigyáztak minden virágra, bogárra, sőt a lepkéket sem fogták el többé – hiszen tudták, mindenkinek megvan a feladata. A legboldogabb évük volt, korábban nem gondolták, hogy a kert ilyen izgalmas játszótér. A tündérkék meg csak bolondoztak és folyton megcsiklandozták a fülecskéjüket vagy az orrukra szálltak és amikor valamelyikük bandzsítva odanézett, kacagva elröppentek.
Nyár végén azonban a tündérek egyre fáradtabbak lettek és a kislány észrevette, hogy gyakran elalszanak a leveleken. Mire őszre váltott a forró nyár, már alig mutatkoztak barátaik.
Valami baj van velük- mondta öccsének. – Semmi baj- szólalt meg egy közeli őszirózsa szirmáról a kicsi tündér – sokat dolgoztunk ebben az évben, elvégeztünk minden munkát, pihennünk kell.
Elmentek? – kérdezte sírva a fiúcska és a szája csaknem sírásra görbült.
Hamarosan. Az első ködre kell felszállnunk. Hazavisz minket.
A gyerekek kicsit szomorkodtak, de gondolták, még nincs olyan hideg, hol van még a köd. Aztán néhány héttel később, egy novemberi reggelen tejfehér köd fogadta őket. Délre a köd felszállt és ők tudták, vele a tündérek is elmentek.

Nem kell szomorkodni – ölelte át öccsét a kislány – emlékszel – csak az első havat kell megvárnunk, és az hamarosan itt is lesz. A fiú boldogan mosolygott nővérére, majd kuncogva az ablak elé ültek az eget kémlelve.



I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Az írás és mesélés kezdettől fogva örömet jelent számomra. Elsősorban azért, mert a gyermekeim nagyon élvezik a meséimet, gyakran kikötik kik szerepeljenek benne, legyen vicces vagy komoly. Igazán hálás közönségem és kritikusaim is egyben. Mesét kitalálni pedig igazán érdekes és izgalmas, hiszen azt is figyelembe kell vennem, hogy egy kisgyerek mit ért meg és mit üzen a számára. Ezért tartom fontosnak, hogy igényes mesét olvassak és – reményeim szerint – írjak is."



A mesetesztelők véleménye:
"A Tündér-mese nagyon tetszett! Csillagos ötös!" - írta a 8 éves Mendi.

2015. október 8., csütörtök

Gerölyné Joó Katalin: Mesekert és Csodás átváltozás

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Mesekert

Mesekertben meseház,
kinyitom az ajtaját. 
Meseháznak sarkában, 
mesegyöngyöt találtam.


Mesegyöngyből gyöngymese,
gyöngymeséből szép zene.
Ezt a zenét hallom én,
Mesekertem rejtekén.


Elgurítom messze, messze...
Ha megtalálod, tedd a zsebbe!
A meseláncot fűzd tovább,
nyisd ki a mesék kapuját!




Csodás átváltozás 

Valahol messze, messze, Mesevölgyön innét, Cseppkőhegyen túl, van egy eldugott hely, Borókafalva, ahol apró tündérkék laknak. Itt él Mákszemecske, Szederke és Gyömbérke is. Gyömbérke szeretett rímekben beszélni, verset fabrikálni, Mákszemecske dalolni, a madarak énekét hallgatni, Szederke pedig a természetet imádta. Kíváncsian bekukkantott barlang mélyébe, fák odvába. Naphosszat gubbasztott a fán, nézte az eléje táruló világot. Figyelt minden apró rezdülést, virágnyílást, levélhullást. Gyömbérke ezt a versikét költötte magukról:

Mákszemecske mit csinál?
Egész nap csak kornyikál.
Szederke meg olyan ám,
egész nap csak ül a fán.
Gyömbérke meg olvasgat,
közben verset írogat.

- Gyertek már játszani! Fogócskázzunk! Vagy szedjünk szedret! Vaaagy.... bújócskázzunk!- kérlelte társait Gyömbérke.
A többiek végül is engedtek neki. Elmentek szedret szedni, majd bújócskázni kezdtek. Szederke úgy elbújt, hogy sehol sem találták.
- Szederke! Gyere elő! Egyáltalán nem vicces! Hova bújtál?
Hiába kiabáltak, nem szólt vissza, nem jött elő. Mákszemecske már pityeregni kezdett, Gyömbérke nem győzte vigasztalni. Arra repült Csicsőrke, a kis pinty.
- Nem láttad Szederkét! Sehol nem találjuk. Félünk, hogy valami baja esett! - kérdezték.
- Láttam, láttam! Innen nem messze egy fán üldögél, és valamit nagyon szemlél.
- Gondolhattuk volna, hogy megint talált valamit, ami felkeltette az érdeklődését, és teljesen belefeledkezett. Vezess oda minket!- kérték a madárkát.
Hamarosan egy fához értek. Ott gubbasztott egy ágon Szederke és valamit nagyon nézett.
- Már úgy aggódtunk, hogy mi történhetett veled! Miért nem szóltál? Miért nem jöttél elő? - kérdezték egymás szavába vágva.
- Pszt! Csendesen! Ne haragudjatok rám! Itt egy bebábozódott hernyó. Csak nem hagyhattam itt! Hamarosan varázslat történik, és ebből egy csodaszép pillangó lesz. Ezért nem kiabálhattam, mert nem zavarhattam meg e nyugalmi állapotában.
- Jó, de máskor ilyet ne csinálj! Gondolj arra, hogy mi szeretünk és aggódunk érted! - oktatta ki Gyömbérke.
- Tudod mit, dúdolok neki halkan egy szép dalt! - mondta Mákszemecske.
"Tente, bábocska tente, itt van már az este. Aludj, aludj, aludjál, szép dolgokról álmodjál."
- Holnap már kibújik, mert a báb színe egészen világos. Ez jelzi, hogy hamarosan lepke lesz belőle- súgta halkan Szederke.
- Persze ebből az izéből lepke! Hiszi a piszi! - kiáltotta Gyömbérke.
-Pszt!- súgták a többiek. Ne hangoskodj!
- Tudjátok, a petéből hernyó lesz, majd bebábozódik. A külső, kemény burkán belül a hernyó káprázatos változásokon megy át. Két-három hét múlva a báb kivilágosodik, szétreped, majd egy kifejlett pillangó lesz belőle. Ezt nem olvastad? - kérdezte Szederke Gyömbérkétől.
- Hát, ezt sajnos még nem- hajtotta le a fejét. Megígérem, megnézem a tündérlexikonban! De te ezt honnan tudod?
- Én már egyszer láttam ilyet.
Másnap, amikor visszamentek egyszercsak a báb burka szétrepedt és előbújt egy gyönyörű pillangó. A három tündérke tátott szájjal figyelte a kis lepke minden mozdulatát. Először gyengécske volt, majd erőt gyűjtött, megrázta magát és elrepült.
- De szép! Nahát! Még ilyet!- súgták halkan az apró tündérkék.
- Ugye érdemes volt várni, csendben maradni- kérdezte Szederke.
- Igen, igen! Azonban amikor valami érdekeset látsz, szólj, vagy üzenj nekünk, hogy ne aggódjunk érted, mert bizony tegnap, nagyon féltünk, hogy valami bajod történt.
Megölelték egymást, Gyömbérke ezt versikét szavalta:

- Milyen csoda esett meg!
A petéből hernyó,
majd báb, aztán
meg lepke lett.
Ha nem bántod a hernyókat,
akkor te is láthatsz pillangókat.

- Járjatok ti is nyitott szemmel, hisz annyi csoda történik a természetben!- mondta Szederke a társainak.
A három barát vidáman szökdelve indult az erdőbe, hátha meglátják az elrepült pillangójukat.




I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Számomra a mese egy olyan csodaszer, ami fiatalon tart. Próbálok olyan meséket, verseket írni, amivel elvarázsolhatom a kis olvasókat, és tanulhatnak is belőle, ill. a tanulság mellett, ismereteket is kapnak, esti mesélésre is alkalmasak, szórakoztatnak, megtaníthatják a kis olvasókat arra, hogy kitartással minden elérhető. Nekem a meseolvasás és írás varázslat és öröm egyszerre, mely közös kalandozásra hívja a mesélőt és a mesehallgatót. A mese gyógyíthat is. (Így kórházban, mint mesedoktor is tevékenykedtem. )
Ez a mottóm:
"...a mese megkönnyebbíti a szívet, s olyan porhanyóssá teszi az ember lelkét, hogy az álom magvai könnyen kicsíráznak benne."
(Seherezádé az Ezeregyéjszaka legszebb meséi)"


A zsűri véleménye:
"Jó ritmusú vers. A mesében kifejezetten tetszik, hogy ott is beleszőtt egy versecskét. Nagyon kedves és egyben tanulságos mese."