Világjáró kreatív apuka - - Mondókára fel! pályázatunk második zsűri tagja, beszélgetés Balázs Bulcsú televíziós operatőrrel, szerkesztővel.
Nem is emlékszem arra az időre, amikor megismerkedtünk. Valahogy ő mindig ott volt velünk, különösen, amikor segíteni kellett. Mindig felbukkan jókor, jó időben, aztán eltűnt a világ másik tájára. Érkezik a hír, most éppen Izlandon forgat, vagy Fijin. Elsők között sikerült bejutnia és filmet készíteni a riói bádogváros egyik favellájának világáról is, ahol a közösségi kis ház két szobájában több tucat kisgyerek internetezett, miközben az interjú alatt hallani lehetett a drogháború fegyverropogását. A nyáron otthon hívtam őket, amikor a 9 éves ikrek egyik fele, Bogi remegő hangon mondta: „Képzeld, apa elment a háborúba.” Félve kérdeztem a feleségét Katit, mire jött a válasz: „Bubu? Éppen Ukrajnában forgat.”
Ő tényleg egy világutazó, aki a kamera másik oldaláról figyeli az eseményeket, hogy beavathasson bennünket a szépség vagy éppen a fájdalmak legmélyebb bugyraiba. Ugyanakkor igazi kreatív, lelkes apuka, Panna 13, Bogi és Kata 9 éves lányai mellett talán másképp nem is lehet élni. Nem véletlen, hogy a „Mondókára fel!” játékos vetélkedőnk második zsűritagjával beszélgettem.
- A munkád nagyon izgalmas, 13 éves Panna lányod szeretne a nyomdokaiba lépni. Milyen tanácsokat adnál neki, ha tényleg operatőrnek vagy szerkesztőnek, újságírónak szegődne?
- Először is sokat kell tanulni, ahhoz, hogy valakiből jó újságíró legyen. Fontos elsajátítani a szakma alapjait – mind elméleti, mind gyakorlati síkon, de igazából az élet dönti majd el, hogy valaki jó lesz vagy „csak” átlagos. Ezalatt azt értem, hogy sokan jó szerkesztők, de csupán vezetőjük ötleteit valósítják meg, nem eléggé kreatívak ahhoz, hogy saját dolgokat találjanak ki és valósítsanak meg. Ez a munka nem arról szól, hogy valaki reggel nyolctól délután négyig dolgozik, hazamegy, csinálja ezt négy héten át és várja a fizetést. Ez a szakma folyamatos munkát jelent, sokszor távol a családtól – viszont aki szereti ezt csinálni, annak fel sem tűnik, hogy munkát végez. A legfontosabb tehát a kreativitás, a kitartás és tudni kell csapatban dolgozni.
Forgatás közben egy brazil virágpiacon még 2005-ben
- Milyen a sok elválás, a távolság a családtól? Ki viseli nehezebben?
- Amikor csak egy-két napig vagyok távol, akkor azt mindenki jól viseli. Viszont egy három-négy hetes útnál a gyerekeknek nagyon szoktam hiányozni – ők most már kezdik megszokni, hogy apa néha külföldön forgat, de eleinte ez nehéz volt. Egyszer Dél-Afrikában és Kenyában forgattam és mikor hazajöttem alig ismert meg az akkor még csak pár éves Panna lányom. A feleségemet már a házasság előtt is ismertem, ő már hozzászokott ahhoz, hogy néha a munkám azzal jár, hogy elutazok forgatni. Hosszabb forgatásokra mindig viszek képet a családról, illetve tartjuk a kapcsolatot különböző internetes portálokon, illetve telefonon.
Feleségével, Katival Párizsban
- Három gyermek mellett mindig történik valami, sosem unatkoztok.
Miért jó ma ,2015-ben három gyerekes apukának lenni?- Tulajdonképpen egy kisfiút és egy kislányt szerettünk volna, de a feleségem második terhességénél kiderült, hogy ikreink lesznek. Éppen akkor egy építkezés teljes közepén voltunk, ezért egy szobával többet kellett terveztetnünk. Ma már természetesen örülünk a három kislánynak és nem kellene fiú – bár megjegyzem, hogy elevenség és rosszaság tekintetében párbajra kelhetnének bármilyennel. Én egyedüli gyerek voltam, feleségemnek van két testvére. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a testvérek kitartsanak egymás mellett mindenhol, minden esetben. Remélem az én lányaim is ilyenek lesznek.
Három a kislány a horvát tengerparton. (Panna, Bogi és Kata)
- Sokat jártál már a világban élő magyarok között, milyen tapasztalataid vannak, nagyon más a külföldön élő magyar szülők gyereknevelési szokásai, lehetőségei? (Gondolok itt nyelvi, kulturális nevelésre is.) - A szórványban élő magyar családokat (nevelési szempontból) én két részre osztanám. Az egyikük, akiknek párjuk már helyi és viszonylag nagy a beolvadás, az asszimiláció, mind nyelvi, mind kulturális szinten. Az ő esetükben kettő, maximum három generáció és leszármazottjaik sokszor már azt sem tudják, nagyapáik honnan származnak. A másik részük azok, akiknél nincs vegyesházasság, mindkét szülő magyar. Ezeknél a családoknál a gyerekek még tökéletesen beszélik a magyar nyelvet, ismerik történelmünket. A világban számos helyen van lehetőség magyar iskolába járatni a gyerekeket – igaz ezek többsége csak hétvégi iskola. Szerintem távolba szakadt honfitársaink ugyanúgy nevelik gyermekeiket, mintha itthon tennék azt, leszámítva, hogy természetesen alkalmazkodniuk kell az adott ország szokásaihoz, kultúrájához.
- Számtalan élménnyel gazdagodsz egy-egy út során. Van olyan, amit ki tudnál emelni, mert a mai napig meghatározó számodra?- Sok külföldi úton forgattam gyerekekkel. Igaz a riportok nem róluk, hanem többnyire szüleikről vagy egy közösségről szóltak. Svájcba például már régóta visszajárok, az ottani magyarok vezetőjét barátomnak mondhatom, évről-évre láttam és látom négy kisgyermekét felcseperedni és azt, hogy tökéletesen beszélnek magyarul és rengeteg magyar mondókát, verset is tudnak. A kisebb gyerekek általában nagyon nehezen nyílnak meg és eleinte csak tőmondatokban vagy szavakban válaszolnak a kérdésekre, ilyenkor mindig valamilyen cselt kell használni. Például Máltán a karneválon agyonra dícsértük az interjúadó magyar kisfiú vámpíros jelmezét, a németországi Kastl-ben pedig egy helyi vendéglátóhelyre vittük a felsőbb iskolásokat és kötetlenül beszélgettünk velük – fel sem tűnk nekik a kamera. Sok forgatásra elkísértek már a gyermekeim is. Szerepeltek több dokumentumfilmben, voltak többször élő adásban is, mindenhol természetesen viselkedtek, sosem volt lámpalázuk. Panna szerepelt már mozifilmben is –az egyik jelenetben jégkrémet kellett ennie. Ő szépen meg is ette, de amikor már negyedszer vették fel a jelenetet és neki már a negyedik jégkrémet kellett megennie már nem bírta, - a többi felvételnél már csak fél fagyikat kapott. Ezt soha nem fogom elfelejteni.
Panna lányával Grúziában forgattak az idén
- A lányok állandóan csicseregnek otthon. Amíg kisebbek voltak énekelgettek, mondókáztak is? - Természetesen. Az ikrek a mai napig énekelnek, sok ismert mondókát tudnak és gyakran nem csak a kötelezőket tanulják meg. Panna lányom már kamaszodik, kinőtt már belőle, de alsós korában sok anyanyelvi és versmondó versenyen jeleskedett.
- Ki nevel kit a ti családotokban, hiszen mindenki erős egyéniség? - A családunkban mindenki erős egyéniség, éppúgy a gyerekek, mint ahogy a szülők. Természetesen a nevelést mi végezzük a feleségemmel, de sokszor eredménytelenül. Túlságosan vezetők akarnak lenni a gyerekek is – ez megy nekik a suliban, de otthon azért még nem.
- Hogyan sikerült egyeztetni nálatok a gyerekek akaratát és a világ elvárási normáit? Nagyon tetszik a nevelési szellem, ami talán nem is nevelés, csak formálás.- Általában minden gyerek valamilyen szinten akaratos. Nálunk az akaratosság akkor nyilvánul meg, amikor valamit nagyon meg szeretnének kapni, illetve ha valahová el akarnak menni. Amennyiben valami feleslegeset szeretnének, megmagyarázzuk nekik, hogy az miért fölösleges – ezt többnyire megértik. A világ elvárásai. Európában az iskolai rendszer egyre erősebb, ami minél több terhet ró a gyermekekre. Az én korosztályomnak még nem kellett ennyit tanulnia, nekik már igen. Sokszor eleve fáradtan érkeznek haza az iskolából és akkor még ott a házi feladat. Nem könnyű nekik, ezért mi nem is várunk el többet tőlük, mint amennyi szükséges, nem íratjuk szakkörökbe, nem járatjuk kötelezően őket sportolni – igaz ezeket nem is igénylik. Szerintem a mai gyerekek túlterheltek – és akkor már legalább a családnak ne legyenek nagy elvárásai velük szemben.
- Mondókára fel! Pályázatunkban azt hangsúlyozzuk, hogy nem kell szuper kamerával rendelkeznie valakinek, hogy értékes felvételt készítsen. Milyen tanácsot adnál a kezdő operatőr szülőknek, akik telefonnal szeretnének felvételeket készíteni pályázatunkra? - A mai mobilok rögzítés technikája már sokszor jobb, mint mondjuk egy pár éves HD kameráé. A televíziók is mutatnak be telefonnal felvett mozgóképeket, amelyeket a nézők küldtek be. Megijedni tehát nem kell. Ami fontos, hogy a felvétel előtt szűrjenek ki minden lehetséges háttérzajt, amelyek a gyereket is és a felvételt készítő szülőt is megzavarhatják. Ez azért is fontos, mert sokszor az első-második verzió a legjobb és amennyiben pont akkor sípol be, mondjuk egy teafőző, akkor az már kizökkentheti a kis mondókást a ritmusból. A kép élességét a mobilok nagy része már magától beállítja, ezzel szerintem nem kell foglalkozni. A telefont próbálják megtartani – tehát ne remegjen a kezük, illetve a készüléket rögzíthetik is valamihez. Na, hát akkor „Mondókára fel!
