FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!
Nincs a világon még egy olyan tűzrőlpattant vitéz, mint Dióverő Marci, aki fél kézzel elbánik minden nagyszájú erősködővel. Hogy nem hiszitek? Hallgassátok meg az igaz történetét!
Dióverő Marci mestere volt a
dióverésnek, fél kezében úgy tartotta a dióverő rudat, mint
más a hurkapálcikát, és néhány termetes ütéssel meg is
szabadította a legmagasabb fákat is a kemény héjú finom
terméstől. Ilyenkor úgy kopogtak a diók a fa alatt, mint nyáron
a jég az ablakpárkányon jégeső idején, alig győzték
felkapkodni az asszonyok a kötényükbe. Ha Marci segédkezett hamar
tele lettek a nagy szakajtó kosarak, ezért nagy volt a becsülete a
munkájának. Sajnos Marci semmi máshoz nem értett, emiatt
együgyűnek, butának is gondolták, főleg, hogy nem volt nagy
szószátyár sem, aki az unalmas perceit felesleges beszéddel tölti
el, inkább leheveredett a kedvenc diófája alá és aludt.
Történt egy napon, hogy dobszó rázta
fel a falut. A király dobosa egyenesen a piactérre ment, hogy
kihirdesse a király akaratát.
„ Figyelem, figyelem! Adatik tudtára
mindenkinek, hogy a király elérkezettnek látja az időt arra, hogy
gyönyörű szép leánya, Málika királykisasszony férjhez menjen.
Király urunk úgy határozott, hogy az a kérő veheti el feleségül,
aki bármilyen tudásával a legjobban elkápráztatja a királylányt.
Aki szeretne szerencsét próbálni, a palota előtti diófa sornál
jelentkezzen.”
Indultak is mindenféle rendű és
rangú kérők, válogatott cigány legények a palotába szerencsét
próbálni. Vitték a portékáikat a fazekasok, legszebb virágaikat
a kertészek, a legszebb hímzett kis csizmákat a suszterek.
Előálltak mutatványaikkal a bűvészek, a költők verseket
szavaltak, az énekesek énekeltek, a zenészek hegedáltak, az
erőművészek súlyzókat emelgettek.
Nem tudni, hogy a lánynak egyik kérő
sem tetszett igazán, vagy valóban egyik mutatvány sem volt kedvére
való, de csak ásítozott és egyre nehezebben tűrte a hosszú egy
helyben ülést. Azok sora pedig még nagyon hosszú volt, akik arra
várakoztak, hogy megmutathassák magukat.
- Édesapám! Én inkább vénlány
maradok, minthogy ezt a sok embert végig kelljen néznem, akik kinn
várakoznak a kapu előtt. Engedjen, had sétáljak inkább a
kedvenc diófáim alatt és had aludjam ki magam.
- Szó sem lehet róla leányom!
Micsoda szégyen lenne, ha nem találnánk férjet Neked!
Nem volt menekvés,
már sorakoztak is a következő mutatványhoz a kérők. Lövészek
voltak, rendbe állottak, mint a katonák, majd egyszerre emelték az
égre a puskájukat. Már csak a vezényszóra vártak, hogy hangos
puskaropogással lőjenek egy szelíd galambra. A királylány,
aki maga is szelíd lelkű volt, reszketett a félelemtől.
- Állj! – kiáltotta - Ne engedje
Édesapám, hogy lőjenek. Ha szeret engem, kiparancsolja az
országunkból az összes puskát!
- Ne butáskodj Te leány, akkor ki
véd meg bennünket, ha egyszer valaki hívatlanul jön be a
palotába?
Alig hogy ezt kimondta, az őrök
jelentették, hogy odakinn a palota előtt hatalmas füst gomolyog.
Jön egy sereg ellenség , mint egy hét fejű sárkány ,aki az orra
likán tüzet fúj és mindent összetörve-zúzva közeledik a
palota kert felé. Magát a királykisasszonyt akarják magukkal
vinni. A város minden puskájának a golyózápora is csak
csiklandozás lenne nekik, ha egyáltalán lenne olyan bátor lövész,
aki a szeme közé nézne és lőne.
- Lássuk, ki lesz az? – kérdezte
a király és végig nézett a kapu előtt sorakozó legényeken.
A kérőknek mindnek inába szállt a
bátorsága, futott ki merre látott, a lövészek is hanyatt homlok
menekültek. Egy legény maradt csak a király palotája előtti
diófa sor előtt, maga Dióverő Marci.
Ahogy a diófák alá ért a sereg,
Dióverő Marci kapta a rudat fél kézzel, csihi- puhi, kicsit
megdöngette az ágakat. Potyogott a sok dió a földre, egyenesen a
katonák buta fejére, de annyi, hogy azt sem tudták, hogy hol
vannak, mi történt velük. Égszakadás, földindulás vagy miféle
égi áldás ez? A vezérnek akkora púp nőtt a feje tetejére, mint
egy jól megtermett krumpli, még a sisak is leesett tőle a földre.
- Meneküljünk! – kiáltotta. –
még mielőtt palacsinta lesz belőlünk.
Kis idő múlva
csak a füst maradt utánuk, meg a sok dió.
- Na ugye, hogy puska nélkül is
lehet… - mondta a királykisasszony és hálás tekintettel nézett
Marcira.
- Belátom, - mondta az öreg
király – ez a legény megmentette az egész királyságot. Ki
vagy te?
- Dióverő Marci vagyok királyuram
- Hagyjuk abba édesapám a
versenyt, mert megtaláltam, akit kerestem. Marci olyat tud, amit
senki más. Őt választom páromul.
Még aznap
megtartották a hét országra szóló lakodalmat. 77 rúd diós
kalácsot sütöttek a szakácsok a lepotyogott dióból, de mind a
hetven hét olyan hosszú volt, hogy körbeérte a várost. Még
templom egereinek is jutott finomság egy egész évig.
Dióverő Marci és
Málika királykisasszony az óta is boldogan élnek, ha meg nem
haltak.
Fotó forrása: www.mindmegette.hu
I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat elődöntőbe jutott alkotása
A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
A gyermekirodalom szeretete a pályám
kezdete óta elkísér, nem csak mesét írni, de a gyerekeknek mesét
mondani is nagyon szeretek. A mese kincs, ami elvarázsolja a
gyerekeket, építi a lelküket, gazdagabbá teszi a szókincsüket,
fejleszti fantáziájukat és hozzájárul szorongásaik, félelmeik
oldódásához.
A mesetesztelő gyerekek véleménye:
"A Dióverő Marci nagyon vicces volt." - írta az 5 éves Zsombor.
"Nagyon szeretem a népmeséket, így ezen a héten a Dióverő Marci volt a kedvencem." - írta a 7 éves Péter.
"A Dióverő Marciban az nem tetszett, hogy kicsit sok volt benne a szóismétlés. Viszont a szerelem nagyon tetszett benne. " - írta a 9 éves Eszter.
"Tetszett, hogy feleségül vette a királylányt benne Marci." - írta a 7 éves Peti.
"Azért a Dióverő Marci tetszett ezen a héten, mert ez hasonlít legjobban egy népmesére és azokat nagyon szeretem." - írta a 8 éves Linda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése