Anyák napjára.. utólag... minden napra

Tulok Teréz: Édesanyák


A búja, gondja soha

el nem fogy rólad!

Szeresd mindig szívből jó édesanyádat!

Imádkozzál a teremtő

nagy Úr előtt,

Hogy tartsa meg még

sokáig számodra őt!

Legyen minden kézben

egy-egy csokor virág,

Szívünket a szeretet

mélyen hassa át!

Csókold meg százszor

ráncos, reszkető kezét,

Addig vagy boldog, míg

nem szólítja el őt az ég!

Mindig segítsd, szeresd, tiszteld és imádd!

mert egy életet kaptál és egy édesanyát!

Csengeri Bíbor: Séta a sünivel

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Egy szép napsütéses délután elmentem az erdőbe. Gondoltam: „De jó lenne szamócát enni, virágot szedni és gombát találni!”

Ahogy mentem-mendegéltem az ösvényen, találtam egy szamócabokrot. Elkezdtem szedegetni a szamócákat. Ahogy gyülekezett a kosaramban az illatos szamóca, arra jött egy sünike. Elkezdett eszegetni a kosaramból. Kérdeztem: „Sünike, miért eszel a kosaramból?” – Rámutatott a hasára. Gondoltam, biztos éhes. Hagytam, hagy egyen, amíg jóllakik. Míg én szedtem, ő mindet meg is ette. Végül megtöltöttem a kosaramat is.

Elindult a sünike, és én utána mentem. Elvezetett egy rétre, ami tele volt gombákkal. Megörültem, hogy gombát is találtam! No, a gombás kosaramba is elkezdtem szedegetni, először rókagombát. Utána őzlábgombát is gyűjtöttem egy zacskóba. Harmadjára csiperkére bukkantam, azt is beleraktam a kosárkámba. Aztán a teli kosarakkal tovább vezetett a süni egy másik rétre. Ott megállt, és én megláttam a rengeteg sok virágot. Gondoltam: „Jó lenne az anyukámnak egy csokorral szedni. A testvéremnek meg lehetne egy koszorút fonni.” Fontam is egy koszorút, a fejemre tettem, aztán szedtem egy csokorra való virágot. Eközben a süni a mohán elszenderedett. Gondoltam, ott jó lesz neki – én meg már ideje, hogy hazamenjek!

Volt nagy öröm, amikor hazaértem, annak is nagyon örültek, hogy hoztam sok szamócát, gombát és virágot. Nektek pedig ezt a mesét hoztam!

A szerző saját rajza

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán a Mesetesztelők különdíját kapta

A szerző így ír önmagáról és a természethez fűződő viszonyáról:
"Családunkban él egy papagáj és néhány afrikai csiga, az udvaron pedig gyakran találkozom macskákkal. Apa műhelyében szoktunk házi egereket fogni, ezeket etetjük és megfigyeljük, aztán egy távoli mezőn elengedjük őket. A szomszédban két kutya lakik, az utcában még kakas is van."  - 

A szerző 7 éves!

Mesetesztelők véleménye:
"Azért tetszett nekem a Séta sünivel című mese, mert nagyon jó volt minden része, különösen az, amikor a süni elvezette a kislányt a virágos rétre. És az is nagyon édi volt, hogy a süni a végén elaludt." - Johanna, 5 éves

"Ez a mese volt a héten a legaranyosabb. Tetszik hozzá a rajz is." - Tea, 8 éves 

"Nagyon tetszett a Séta a sünivel című mese. Nagyon tetszett, hogy a kislány követte a sünit, és így oda vezette a süni egy rétre, tudott gombát, virágot szedni, koszorút készíteni és ezekkel meglepni a családját. Kár, hogy nem volt hosszabb a mese, mert nagyon élveztük." - Zoé, 6 éves

"A Séta a sünivel volt a kedvencem, mert szeretem a süniket és vicces volt, ahogy a kislánynak mutogat a süni." -  Emese, 4 éves

"Aranyos és kedves, mert gondolt másokra is a kislány." - Bence, 5 éves

"A Séta a sünivel című mese azért tetszett, mert a süni nem beszélt benne (mint a többi mesében általában), hanem megpróbálta megértetni magát beszéd nélkül." - Dorottya, 10 éves

"Séta a sünivel:"Ez olyan, mint a Boribon!" :) Tetszett Andrisnak, hogy kislány gondolt az anyukájára és a testvérére is és hogy neki is "hozott" ajándékot." - írta nekünk a 3 éves Andris anyukája

Kelemen Bata Mária: A jószívű királylány

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

A csillogó Üveghegyen túl, Az Arany -, és Ezüsterdő ölelésében található egy királyság. Ennek az uralkodója: Igazságos Király. Ő sohasem azt nézi, ki milyen gazdag, mekkora a rangja, mindig szíve szerint cselekszik. Kanásztól, a királyig egyformán jutalmaz vagy büntet.

Egy gyönyörű lánygyermeke született. Szemei csillogó két drágakő. Szép hosszú selymes haján táncot jár a Nap. Arcát pedig két piros alma díszíti.

Hasonló gondolkodású, mint fenséges király apja. Segít a bajba jutott embereken, állatokon, növényeken. Ezért elnevezték: Jószívű Királylánynak. Imádja a természetet. A palotájukat a Mesebeli Kerekerdő veszi körbe. Mindennap sétálni megy István bácsival, a vadőrrel. Ezek a séták mindig vidám hangulatban telnek. A királylány folyton beszél, érdeklődik, mindent szeretne tudni az erdő életéről. István bácsi pedig türelmesen válaszol. Séta közben hol az egyik, hol a másik virágra „röpköd”, mint egy kis pillangó. Üdvözli a bokrokat, virágokat, madarakat. Ha szükségük van, segítségre gyorsan elvégzik István bácsival, aztán folytatják útjukat. Számtalanszor mentettek meg már: vadgalambot, feketerigót, cinkét. Előfordult kiesett egy – egy kismadár a fészkéből. A királylány megfogta, István bácsi visszarakta a helyére.

Az egyik ilyen madárka mentés során meglepődött, mert a kis gerle így szólt: - Köszönöm szépen kedves Jószívű királylány.

- Nagyon szívesen! - válaszolt rá. Akkor döbbent rá érti az erdő nyelvét. Mi történt? Nézett kérdően a gerlére. – Tudod a Növények és az Állatok Tündére felruházott téged ezzel a tulajdonsággal jutalmul, mert Te valóban egy igaz szívű Királylány vagy.

Ez a hír futótűzként terjedt az erdőben. Ezután már a madarak saját maguk is felkeresték a Jószívű Királylányt, ha valami gondjuk akadt. Ettől a Királylány is „szárnyalt”, boldogan szökkent ide - oda.

Májusi verőfényes napon a palota virágágyásai között sétált. Csodálta a szebbnél szebb virágokat. Nem tudott betelni a szépségükkel. Leguggolt hozzájuk: becézte őket, dicsérte illatukat. A virágok e szavak hallatán mosolyogva lengedeztek a lágy tavaszi szélben. Egyszer csak megpillantott egy színes tollcsomót meglapulva a virágok tövénél. Majd meghallotta a keserves panaszát.

- Jaj, Istenem! – A családom elrepült, én itt maradtam egyedül, mert még gyöngék a szárnyacskáim! – Mi lesz most velem?

Jószívű közelebbről megtekintette, hát egy pici tengelice remegett a földön. – Jól van, ne sírj! – nyugtatgatta. – Elviszlek István bácsihoz. - Ő okos, biztos kitalál valamit.

Ezzel a markába fogta óvatosan. Érezte a kicsi szíve dobbanását. Elindult a nyári lak irányába. István bácsi ott tevékenykedett, javította a télen megrongálódott madáretetőket. Jószívű Királylány messziről kiabált: - István bácsi! – Nézd, mit találtam!

Egyre sűrűbben szedte a fenséges lábacskáit, de futni nem mert, nehogy megsérüljön a törékeny tengelice.

- Ó, de szép! – mondta a vadőr, amikor meglátta.

- Ugye tudunk rajta segíteni? – kérdezte a királylány.

- Meglátjuk, mit tehetünk. – válaszolta.

Eltűnt néhány percre, majd arany kalitkával a kezében tért vissza. Királyi madárhoz ez illik! – jegyezte meg mosolyogva a bajusza alatt. Finom magvakat és vizet rakott elé. Itt biztonságban leszel, ha megerősödnek, a szárnyaid szabadon engedünk. – vigasztalta a királylány. Köszönöm szépen! – szólt kissé meghatódva a tengelice.

Ezután István bácsi a Jóságos király kedvenc szilvafája alá helyezte.

Ott hagyták pihenni a nagy izgalmak után. De nem sokáig maradt egyedül. Finom falatokkal megjelentek a szülei. Az egyik etette. a másik figyelt a biztonságra. Így ment ez tizenhárom napig. Akkor István bácsi úgy vélte már megerősödtek a szárnyai, szólt a Jószívű Királylánynak s kérte köszönjenek el egymástól, elérkezett a búcsú pillanata. Nehéz szívvel engedte el a madárkát. A tengelice felrepült a diófára. Füttyentett egyet, máris odarepültek a szülei. Csatlakozott hozzájuk. Szárnyaltak két kört a palotakert fölött, köszönetük jeléül. Végül eltűntek az erdő irányába.

Jószívű Királylány megkönnyezte. Máris hiányzott neki, de tudta így a helyes. Szabadon kell élnie, mint a többi társának.

Azóta is sűrűn találkoznak az erdőbe. Olyankor vígan cseverésznek egymással.

Lassan felcseperedett a királylány. De sohasem felejtette el, amit István bácsitól tanult. Most is imádja, félti, óvja a természetet és követi fenséges édesapja elveit.

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán a Mesetesztelők különdíjasa

Mesetesztelők véleménye:

"Ez jó mese volt, mert a természet szeretetéről szól. Barátságról a vadőr és a jószívű királyleány között. A mesét másodikos olvasókönyvbe ajánlom." - Fruzsi, 11 éves

"A jószívű királylány nagyon jó mese volt, nagyon tetszett nekem. Amikor a madár nem tudott repülni elszomorodott a szívem. Aztán jó hogy jó lett a vége." - Gergő, 5 éves

"Nagyon örülök, hogy így szereti az állatokat mert én is nagyon szeretem őket. István bácsi neve nem olyan jó hangulatos név, ez nem tetszett a mesében." - Bítia, 7 éves

"Nagyon tetszett a jószívű királylány. Én is olyan királylány szeretnék lenni. Az egész mese tetszett." - Nóra, 3 éves

"A jószívű királylány tetszett a tündéres rész, amikor majd tud beszélni az állatokkal, de kicsit hosszú történet, lehet két mese van egyben? Furcsa volt István bácsi név. Meg nem is tudom miért ilyen neve volt, ha a királylánynak nem rendes neve volt." - Tekla, 7 éves

Mráz Erzsébet Irma: Az erdőt meg kell védeni!

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Mesélő:

Kerek erdő közepén,

Az erdőnek legmélyén,

Vidáman él sok-sok állat,

Nem ismerős bú, se bánat.

Jó itt élni az erdőben,

A mindig friss levegőben.

Nem ér ide a por, a zaj,

Békesség van, nincsen ricsaj.

Van itt minden: süni, róka,

Madártanya a fák lombja.

Az odúban mókuspár,

Lassan többen lesznek már.

Tudós bagoly a szomszédban,

Úgy tűnik, ma jó kedve van.

Azt mondják, a környék esze,

Felnéz rá az erdő népe.

A tisztáson őzikék,

Hajkurásszák a lepkét.

Vadmalacok dagonyáznak,

A disznók nyomukban járnak.

Bogár, rovar, hal a tóban,

Rengeteg, nem mutatóban!

A fű között gyík szalad,

Nyúl fülel a fa alatt.

A tóparton békakánon,

Szitakötő a faágon.

Medve, farkas, egyéb állat!

Nem folytatom a listámat!

Az erdő szép napra ébredt,

A napkorong szépen fénylett.

Szellő borzolta a fákat,

Kék égen felhőcskék jártak.

Nagy zaj támad hirtelen,

Szokatlan, el sem hiszem!

Szarka néne jön csörögve,

Mintha világvége lenne!

Szarka néne:

Gyorsan! Gyorsan! Ébresztő!

Veszélyben van az erdő!

Gyertek velem, kicsik, nagyok!

Úgy siettem, majd meghalok!

Mesélő:

Összegyűlnek szaporán

Az erdő nagy tisztásán.

Ott tanácsot tartanak,

A Bölcs Baglyot várják csak.

Bölcs Bagoly:

Nyugodj már meg, Szarka néne,

Hogy mi történt, mondd el végre!

Látom rajtad, a baj nagy,

Annyira izgatott vagy.

Szarka néne:

Elindultam, ahogy szoktam,

Csak kicsikét tollászkodtam.

Kell a mozgás, repkedek,

Felmérem a terepet.

Bölcs Bagoly:

Igyekezz! Mondd, néne, kérlek!

Majd a többit elmeséled!

Halljuk most a lényeget,

Oldjuk meg a helyzetet!

Szarka néne:

Jól van! Jól van! Engedek!

Szürke zsákok! Rengeteg!

Ennyit még sohasem láttam,

Borsódzik tőle a hátam!

Közel nem is repültem,

Messzire menekültem.

Mi van benne? Nem tudom!

Így azt el nem mondhatom!

Ha felrobban, mit teszek?

Széttépi kis testemet!

Nem tagadom, nagyon félek,

Ezért hívok segítséget.

Bölcs Bagoly:

Nincs semmi baj, Szarka néne,

Szükséged van segítségre.

Most is égnek áll a tollad,

Megijedtél, ahogy mondtad.

Menjünk, mind, a szemlére!

Mi került az erdőbe?

Ki hozta, és miért tette?

Miért nem vigyáz a rendre?

Sok kérdés kavarog fejemben,

Úgy érzem, valami nincs rendben!

Barátaim, induljunk el!

Tegyük meg, amit tenni kell!

Mesélő:

Izgalom lett úrrá rajtuk,

Ott álltak a nagy zsáktornyok.

Azt nem tudta senki se,

Mit rejt a zsák belseje.

Bölcs Bagoly:

Kesztyűt húzok, kinyitom,

Mi van benne, megtudom!

Kicsit húzódjatok félre,

Készüljünk fel a veszélyre!

Mesélő:

Óvatosan kinyitotta,

Húzta orrát, fintorogva.

Ráncolta a homlokát,

Elkiáltotta magát:

Bölcs Bagoly:

Ez borzasztó! Rettenetes!

Meg kell tudni, ki a tettes!

Szeméthegy az erdőben?

Én a fákat megvédem!

Nagyon ronda, s szaga van!

Lesz hozzá néhány szavam!

Megbűnhődik, aki tette,

Ne legyen ilyenhez kedve!

Mesélő:

Beletúrt a szemétbe,

Ráakadt egy levélre.

Csekkek, számlák, borítékok,

Ezek már bizonyítékok!

Bölcs Bagoly:

Rigó Rozi, kérlek szépen,

Csacsi Csabit hívjad nékem!

Sürgősen beszélek vele,

Erre nincs semmi mentsége!

A zsákokról ne szólj semmit!

Jöjjön hamar!- mondj csak ennyit!

A buta csacsi ne tudja,

Bűne ma már bizonyítva.

Mesélő:

Rigó Rozi gyorsan pattan,

Érzi ő is, hogy nagy baj van.

A szemétnek nincs itt helye,

Elpusztulhat erdő s népe.

Csacsi Csabi éppen legel,

Nem is örül, hogy menni kell.

Bölcs Bagolynak nem mond nemet,

Érzi, hogy ezt most nem lehet.

Elindul, de rossz a kedve,

Egyre rosszabb, közeledve.

Eszébe jut a sok zsák,

Bizony, szégyelli magát.

Bölcs Bagoly néz szomorúan,

Ugyanúgy, mint mindannyian.

Csabi a föld alá bújna,

Vagy szép csöndben elpucolna.

Nem teheti, felvállalja,

Mit tett, végig nem gondolta.

Megbánt mindent már réges-régen,

Most kell, hogy bocsánatot kérjen!

Csacsi Csabi:

Igen, ez az én szemetem,

Bocsánat, hogy ilyet tettem!

Csacsi fejjel nem gondoltam,

Hogy magunkra veszélyt hoztam.

A szemét mindent tönkretehet:

Az erdőt, fákat, életünket.

A kukába belerakom,

Egész éjszaka dolgozom.

Bölcs Bagoly:

Megbántad rég, látom rajtad,

Rossz ötlet, hogy idehoztad,

De a csapat segít neked,

Együtt hordjuk a szemetet.

Mesélő:

A szeméthegynek nyoma sincsen,

Gyorsan helyére került minden:

Vasak, papír és üvegek,

Megtisztítva a terület!

Szarka néne már messze száll,

Figyel, s ha szemetet talál,

Azt Bölcs Bagolynak jelenti,

Az erdőt meg kell védeni!

Az illusztrációt Kovács Boglárka Sarolta (9 éves).

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán különdíjas

A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:
"Osztályfőnök voltam, anyák napjára készültünk, és egy gyereknek nem tudtam verset adni. Nevelőotthonban élt, nem ismerte az anyját, születésekor a kórházban hagyta. Én ismertem a körülményeket, írtam neki egyet. Így kezdődött."

Mesetesztelők véleménye:
"Nagyon tetszett a Meg kell védeni az erdőt mese, mert szeretem az erdőt, szeretek anyukámékkal ott kirándulni, különösen a Bükkben. És nagyon jó hosszú is volt." - Sára, 6 éves

"Ennek is kicsit unalmas volt az eleje, aztán gyorsult és izgalmas volt, de miért gondol egy szarka arra, hogy felrobban egy zsák? Az eleje olyan mint a kistestvérem képeskönyveinek a szövege. Aranyos történet. Tetszik, hogy nem szidták le a csacsit, mert látták, hogy már megbánta, sőt együtt tisztították meg az erdőt. Gondolom ez nem a csacsi szemete volt, hanem a gazdájáé, aki kivitette vele az erdőbe a zsákokat. Bár ezt sem kellett volna megtennie neki... Mert gondolom nem a csacsi számlái, csekkjei voltak a zsákban?:) Azért jó kis történet, de én manókkal is el tudom képzelni a szemét szétválogatását. Ők is segíthettek volna." - Bori, 9 éves

" Jó a címe, mert az is a természet védelméről szól. Tetszett, hogy dallamos volt, nagyon tetszett. Olyan volt mint egy diafilmes mese." - Lili, 6 éves

"Ez a vers is nagyon tetszik, mert szerintem is meg kell védeni az erdőt, és tisztelni is kell az erdőt, nem szabad tönkretenni, nem szabad otthagyni a szemetet, mert megbetegszik az erdő élővilága."  - Attila, 8 éves

Gani Zsuzsanna: Egy nap a varázslatos erdőben

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Beköszöntött a nyár. A nyártündér varázspálcájával arany sugarakat szórt a földre. Panka szülei úgy döntöttek, hogy kirándulni mennek a Gemenci erdőbe. Nagyon izgatottak lettek a kicsi gyerekek, alig várták már, hogy megérkezzenek. Ahogy kerekeztek a biciklivel egymás mögött haladva a sorban az út szélén, gyönyörködtek a meseszép nyár és fűzfákban, a repkedő, csivitelő kismadarakban, közben vidáman énekeltek.

De szép is volt a táj, s mennyi szépség volt ott, s micsoda friss, üde illat áradt!

Hamarosan megérkeztek a rengetegbe, s a zsenge pázsitra letelepedtek. Megkérték a szüleiket arra, hogy elmehessenek egy kicsit körül nézni az erdő szélére. Miután engedélyt kaptak rá, szigorú feltételek mellett, megígérve, hogy azt be is tartják elrobogtak. Ahogy keresték a kincseket, észrevettek a földön egy hatalmas hím szarvasbogarat. Agancsos rágókáját meredeztette Panka felé. Milyen szép! - mondta, de nem bántotta. Hamarosan egy orrszarvúbogárra bukkantak az öreg tölgy aljában. Alaposan megszemlélték a nagyítójukkal különös fejét, majd tovább sétáltak óvatosan, nesztelenül, figyelve a lábuk alá. Milyen hatalmas tölgyfa és milyen érdes a kérge!- Mondta a kislány, közben óvatosan megsimogatta. Palkó, Panka gyertek! - Próbáljuk ki, átérjük-e a törzsét. A három gyermek megpróbálta átölelni. Addig nyújtózkodtak, amíg csak sikerült. De jó móka volt! – Nevettek a gyerekek. A kőrisfa kérgén egy hím pávaszemes lepke pihent széttárt szárnyakkal, amely bársonyos bordó volt, rajta nagy szemfoltokkal melynek a közepe kék. Ahogy közelről megcsodálták a lepke elrepült. Szaladjunk utána! Vidáman eredtek a nyomába, de sajnos nem sikerült utolérni. Ekkor újabb játékot találtak ki. Keressünk lábnyomokat!- mondta Palkó. Így is tettek. Egy kis idő elteltével egy gyíkot pillantottak meg sütkérezni a napon. Ahogy közelebb próbáltak menni hozzá az gyorsan eltűnt a kövek között. Gyűjtsünk botokat, gallyakat!- mondta Palkó. A kicsikből madarakat, virágokat, fákat raktak ki, s amikor megunták a játékot odavitték az összegyűjtött rőzsét a szüleikhez. Egy arra kijelölt helyen felhalmozták őket, édesapja tüzet gyújtott majd szalonnát sütöttek. Miután jóllaktak, nagyon nagy gondossággal, odafigyeléssel a szüleik eloltották a tüzet. Még delelőn járt a nap, így ismét játszani ment a három lurkó. Szellő suhant el a fejük fölött, hajukba lágyan belekapott. Élvezték, ahogy a nap lágyan cirógatja arcukat. Gurgulázva kacagtak rajta a gyerekek. Kosarukba különböző formájú köveket gyűjtöttek. Miután sok érdekes kisebb, nagyobb összegyűlt állatformákat raktak ki belőle. Versenyeztek, hogy kié lesz a legötletesebb. Szüleiket kérték fel zsűrinek.

Panka egy hernyót, Palkó egy rókát, Jankó egy szarvast rakott ki. Szüleik nem tudtak dönteni, ezért abban állapodtak meg, hogy aki kitalálja a találós kérésre a választ, az fog nyerni. A gyerekek ráálltak.

" Agyara nagy, háta tüskés,

Kölyke csíkos, színe szürkés.

Orra korong, gombát túrja.

Éjszakánként földbe fúrja. „ Hát a vaddisznó! – Vágta rá Panka gyorsan.

Így ő lett a győztes. A nap kezdett elbújni a bongyor bárányfelhők mögé, ezért elhatározták, hogy elindulnak hazafelé. Összepakoltak, majd körül néztek, hogy nem felejtettek- e a földön valamit. Figyeltek arra is, hogy szemét se maradjon, majd elindultak. Út közben még megálltak gyönyörködni a vízesésben. Vadszőlővel benőtt sziklafal tetejéről hullott alá a zuhatag. Ahogy Palkó jobbra tekintett egy süncsaládot vett észre. Nézzétek! - Mondta. Mindenki odapillantott. Ó, de édesek! Komótosan, libasorban baktattak át a túloldalra. Húúú, és mennyien vannak! – Mondta Panka. Jankó elkezdte számolni. Ott az anyuka legelöl, utána a kicsik: egy, kettő, három….. hét. Ez aztán a népes család!- Mondták vidáman, majd mentek tovább. Közben madárhangokat utánoztak. Huuuú – huuuú … huhogtak , kááár- kááár … károgtak…. Épp a kocsányos tölgyek mellett mentek el, amikor Palkó valamit észrevett. Szólt a többieknek, hogy álljanak meg. Odament a fához és kutatni kezdett a földön. Követte Panka és Jankó is. A földön egy réti sas fióka hevert. Vajon mi történhetett? Jankónak eszébe jutott, hogy olvasta egy könyvben, hogy a testvér kilökheti a másikat a fészekből. Lehet, hogy itt is ez történt? Mindenesetre segítenünk kell rajta ez nem is kérdés. A fonott fűzfa kosárba óvatosan betették a fiókát és odavitték a szüleikhez, hogy tanácsot kérjenek tőlük. Apukájuk nagyon megdicsérte őket. Felhívták a tudakozót, aki megadta a madármentők címét. Elhatározták, hogy elviszik oda, hisz muszáj segítséget nyújtani. Így is tettek. Az önkéntesek nagyon megdicsérték a gyerekeket, a szülők is büszkék voltak rájuk, majd tovább kerekeztek egészen hazáig. Mire hazaértek már az ezüstös hold világított az égen. Ennyi kaland egy napra!- mondták nevetve, majd boldogan hajtották álomra a fejüket.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Az illusztráció a szerző saját műve

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán felnőtt történet kategóriában III. helyezett. 

A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:

"Nagyon szeretem a természetet, ezért verseim, meséim leginkább a természetről, állatokról, madarakról szólnak... 

...Úgy gondolom, hogy környezetvédelemre már egészen kicsi kortól, el kell kezdeni észrevétlenül nevelni a gyermekeket, melyeket csak a saját tapasztalataira építve tudunk megvalósítani. A környezeti nevelés hat a gyermekek érzelmi és esztétikai nevelésére is. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minél többet lehessenek a gyerekek a levegőn. A szülők és gyerekek segítségével sziklakertet és veteményes kertet alakítottunk ki csoportunk udvarán. Ezt folyamatosan évszaktól függetlenül a gyerekekkel közösen gondozzuk. Fáinkra, udvarunk élővilágára is vigyázunk. Ősszel megteremtettem számukra a madárvédelem feltételeit is. Közösen barkácsoltunk két madáretetőt (egyet az udvarra, egyet a csoportszobai ablakba). Megbeszéltük, hogy melyik évszakban melyik madárkákat várjuk, és mit adhatunk nekik enni. Majd megbeszéltük a folyamatos gondoskodás miértjét és feltételeit. Célom, hogy környezettudatos felnőttek váljanak belőlük. Minden jeles napról megemlékezünk, melyet sok- sok beszélgetés, megtapasztalás, megfigyelés, kísérletezés előzi meg. Ilyen alkalmakkor a témához kapcsolódó rövid természetfilmet is szoktunk nézni, amelyet ezt követően át is beszélünk. Csoportommal a Fővárosi Állatkertben örökbe fogadtunk egy éven keresztül egy mókuskát, melyet folyamatosan figyelemmel kísértünk ez idő alatt és után is. Egyrészt azért, mert abban a csoportban dolgoztam. Másrészt azért, hogy alakuljon ki, és erősödjön bennük az állatok gondozásának, védelmének fontossága, valamint alapozódjon meg pozitív érzelmi viszonyuk az állatokhoz. Ebben az évben gyermekeimmel is örökbe fogadtunk jelképesen egy krokodilt. Ugyanezen okok miatt."

Mesetesztelők véleménye:
"Az Egy nap a varázslatos erdőben a kedvenc mesém volt a héten, köszönöm." - Dorottya, 13 éves

"A legjobban az Egy nap a varázslatos erdőben mese tetszett, mert még nem jártam varázslatos erdőben. Nagyon szeretnék oda elmenni!" - Zalán, 5 éves

"Sok új állatot ismertem meg, nagyon tetszett." - Bence, 5 éves 

"Én is szeretnék ilyen kirándulásra menni." - Bóbita Mandula, 5 éves 

Kurucz Tímea: Erdei karácsony

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Egy vacogtatóan hideg decemberi reggelen Pömi, az őzike éppen azon törte a kobakját, hová húzódhatna barátaival együtt a téli szél, no meg a turisták által hátrahagyott hatalmas szemétkupacok elől, amikor talált egy szórólapot. Kíváncsian elolvasta, majd vidoran felkiáltott:

- Megvan! Pont erre van szükségünk! Be kell szereznünk egy mobilházat! Meleg, tiszta, kényelmes és tele van élelemmel! Nézzétek csak meg a képeket!

A többi állat érdeklődve nézte a szórólap színes képeit. Bólogattak.

- És honnan szerezzük be ezt a valamit? – kérdezte Csini, a nyuszi.

- Az erdő és a város között van egy pont ilyen. Csak egyszerűen eltoljuk onnan, ide!

Az állatok nagyon fellelkesültek. Persze nem volt könnyű dolguk: egy mobilházat több kilométeren át húzni-vonni, nagyon nehéz feladat, még akkor is, ha azt száz állat végzi.

Másnap reggel Alfonz úr, a mobilház tulajdonosa fütyörészve tartott a háza felé. A testvérénél töltötte az éjszakát, és a hideg időben alig várta, hogy végre hazaérjen, vegyen egy forró fürdőt és elnyúljon a pamlagon. Képzelhetitek, mennyire meglepődött, amikor nem találta a házát.

- Sok mindent elhagytam már életemben - motyogta -, de a házamat még soha!

Ekkor vette észre a seregnyi mancs- és lábnyomot. Kapiskálni kezdte, hogy mi is történt. A nyomokat követve eljutott az erdő közepén lévő tisztáshoz. Amikor belépett az ajtón, nem mindennapi látvány fogadta:

A fogason hóbaglyok lógtak, a szekrények polcain és a fiókokban nyuszik, nyestek, nyusztok és görények heverésztek, a csillárokban csókák ücsörögtek. A könyvespolcon 30 pocok lapult ABC sorrendben (Aladártól Zebulonig), a bárszekrényben egy félrészeg menyét csuklott, teljesen részeg férje az asztalon táncolt. A szőnyegnek egy félig szunyókáló medve vallott épp szerelmet, egy aranysakál a lábtörlőt csókolgatta. A fürdőben sem volt jobb a helyzet. A WC-csészében egy vadkacsa pancsolt, a kádban vidrák virgonckodtak, a mosdókagylóban egy kormorán aludt, a mosógépbe pedig egy mosómedve vackolta be magát. A franciaágyon egy szarvas durmolt, a kanapén két őz horkolt, szanaszét szórva ágak, széna és föld…

- Tűnés a házamból! Kifelé! Mindenki! – ordította Alfréd úr magából kikelve.

Az állatok szófogadóan elhordták a bundájukat és a tollazatukat, illetve a bőrüket és a páncéljukat. Golyhó, az alvajáró maci még most sem tért magához, csukott szemmel, angyali mosollyal a száján, egy kispárnát szorosan átölelve cammogott ki a szabadba. Alfréd úr gyorsan megszervezte a mobilház hazajuttatását, az állatok pedig egy kupacban, elkeseredve ücsörögtek a tisztás közepén.

Ekkor Pöminek újabb ötlete támadt:

- Építsünk egy igazi házat! Ami csak a miénk! Amit nem lehet elvonszolni innen!

A többiek egyetértően hümmögtek, és nekifogtak. A szarkák kiválasztották a megfelelő fákat, a hódok pedig kivágták és méretre rágcsálták azokat. Pömi és az álomszuszék Golyhó a tisztás közepére hordták az elemeket, melyeket a görények, pockok és madarak a helyükre illesztettek, rögzítetek. A vakolatot a nyuszik a tappancsaikkal, a menyétek pedig a farkukkal vitték fel a falakra. Amikor kész lett, betódultak mindannyian. A hely azonban szűkösnek bizonyult. Az állatok veszekedtek, lökdösődtek, torzsalkodtak. Pömi aggódva figyelte társait:

- Ki kell békítenem őket, rendet kell teremtenem. Talán ha elterelném a figyelmüket… - gondolta. Azután már meg is született az újabb briliáns ötlet:

- Készítsünk karácsonyfát!

Az állatok újabb kemény munkába kezdtek. A hódok szereztek egy fenyőt, amit Pömiék bevonszoltak a házba, és az összes állat közreműködésével feldíszítették. Hogy mivel? Azokkal a „díszekkel”, amit Priusz, a szarka, és Enyves, a mosómedve szerzett be az erdőben szanaszét heverő szemétből, ritka igényes ízlésről téve tanúbizonyságot.

Amikor elkészült a fa, az állatok megilletődötten nézték. Mindenkinek más tetszett a legjobban: Snapszi görényt az üres sörös dobozok és konzervek fémes csillogása nyűgözte le, Sutyi, a hód a boaként körbe-körbetekeredő krumplihéjat csodálta, Zsömi pocok az ágvégeken csüngő banán és narancshéjak lelkes rajongója volt, Csini pedig közölte, hogy a csúcsdíszként pompázó színes reklámzacskónál életében nem látott még szebbet. Ágotának, a szarvasnak annyira tetszett a karácsonyfa, hogy kérésére fűszálakat ragasztottak az agancsára, majd őt is feldíszítették, különösen a teafilterek és a papír zsebkendők mutattak jól az agancsain.

Kopogtatás hallatszott.

- Valaki biztosan be akar pofátlanodni közénk! – mondta Pömi dühösen. – Elküldöm!

Kinyitotta az ajtót. Henriett, a hófehér hermelin állt a ház előtt.

- Bocsáss meg Pömi, hogy zavarok, de annyira hideg, szeles éjszaka várható…- mondta, halkan, szelíden.

- Te nem jöhetsz be! Nem segítettél megépíteni a házat, úgyhogy maradj csak kint! - harsogta dölyfösen Pömi. A háta mögött a többi állat is helyeslően mormogott. Henriett szomorúan lehorgasztotta a fejét és megfordult.

- Igazatok van. Bocsánat. Majd keresek egy szélcsendes helyet, ahol világra hozhatom a kicsinyemet…

- Kérlek ne menj el! - Pömi egyetlen ugrással Henriett mellett termett. - Átadom a helyem! Jó lesz nekem kint is. Neked és a kicsinek most sokkal nagyobb szükségetek van a melegre.

Henriett mosolyogva, óvatosan belépett a házba. A többiek a karácsonyfa alatt készítettek neki vackot, minden kívánságát lesték. Néhány óra múlva megszületett Henriett gyönyörű kisfia: Hópehely, a hermelin herceg. Mindenki meghatottan nézte a kis jövevényt. Pömi ekkor jött rá, hogy a többiek már nem veszekednek, csodálatos módon mindenki kényelmesen elhelyezkedett, megtalálta a helyét.

- Hogyan is hálálhatnám meg nektek a kedvességeteket? Bárcsak én is segíteni tudnék valamiben! – mondta elérzékenyülve Henriett.

- Már segítettél - válaszolta Pömi. - Tudod, mi építettünk egy házat fából. Te pedig varázsoltál belőle egy otthont. Egy otthont, ahol sok jó állat kis helyen is elfér, és ami tele van szeretettel…

Az illusztrációt a szerző édesapja készítette.

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán felnőtt mese kategóriában III. helyezett 

A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:

"A mai napig mélyen meghat édesapám viszonyulása a természethez: hogy nevén szólít (ráadásul latin nevén) minden növényt, lenyűgöző rögtönzött előadást tud tartani bármelyik állatról, és esős, zord időjárás estén is csillogó szemmel megy Állatkertbe, Füvészkertbe...
...Sok mesém a gyógynövények erejéről, a növény–és állatvilág csodálatáról, tiszteletéről és szeretetéről, illetve arról a hitről szól, miszerint képesek vagyunk felülemelkedni kártékony szokásainkon, korlátainkon, megteremtve egy olyan világot, ahol az élővilág minden megnyilvánulása méltó törődést és tiszteletet, megbecsülést kap."

Kacaj Panka virtuális karácsonya

Kedves Érdeklődök!

Sok szeretettel mutatjuk be a II. Kacaj Panka Mese - és Versíró pályázatának ünnepélyes díjtadóján készült videót, mintegy a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Mesetár közös ajándékát!

https://www.youtube.com/watch?v=xCp4z4eWSz0

Boldog Karácsonyt kívánunk!