Gani Zsuzsanna: Egy nap a varázslatos erdőben

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Beköszöntött a nyár. A nyártündér varázspálcájával arany sugarakat szórt a földre. Panka szülei úgy döntöttek, hogy kirándulni mennek a Gemenci erdőbe. Nagyon izgatottak lettek a kicsi gyerekek, alig várták már, hogy megérkezzenek. Ahogy kerekeztek a biciklivel egymás mögött haladva a sorban az út szélén, gyönyörködtek a meseszép nyár és fűzfákban, a repkedő, csivitelő kismadarakban, közben vidáman énekeltek.

De szép is volt a táj, s mennyi szépség volt ott, s micsoda friss, üde illat áradt!

Hamarosan megérkeztek a rengetegbe, s a zsenge pázsitra letelepedtek. Megkérték a szüleiket arra, hogy elmehessenek egy kicsit körül nézni az erdő szélére. Miután engedélyt kaptak rá, szigorú feltételek mellett, megígérve, hogy azt be is tartják elrobogtak. Ahogy keresték a kincseket, észrevettek a földön egy hatalmas hím szarvasbogarat. Agancsos rágókáját meredeztette Panka felé. Milyen szép! - mondta, de nem bántotta. Hamarosan egy orrszarvúbogárra bukkantak az öreg tölgy aljában. Alaposan megszemlélték a nagyítójukkal különös fejét, majd tovább sétáltak óvatosan, nesztelenül, figyelve a lábuk alá. Milyen hatalmas tölgyfa és milyen érdes a kérge!- Mondta a kislány, közben óvatosan megsimogatta. Palkó, Panka gyertek! - Próbáljuk ki, átérjük-e a törzsét. A három gyermek megpróbálta átölelni. Addig nyújtózkodtak, amíg csak sikerült. De jó móka volt! – Nevettek a gyerekek. A kőrisfa kérgén egy hím pávaszemes lepke pihent széttárt szárnyakkal, amely bársonyos bordó volt, rajta nagy szemfoltokkal melynek a közepe kék. Ahogy közelről megcsodálták a lepke elrepült. Szaladjunk utána! Vidáman eredtek a nyomába, de sajnos nem sikerült utolérni. Ekkor újabb játékot találtak ki. Keressünk lábnyomokat!- mondta Palkó. Így is tettek. Egy kis idő elteltével egy gyíkot pillantottak meg sütkérezni a napon. Ahogy közelebb próbáltak menni hozzá az gyorsan eltűnt a kövek között. Gyűjtsünk botokat, gallyakat!- mondta Palkó. A kicsikből madarakat, virágokat, fákat raktak ki, s amikor megunták a játékot odavitték az összegyűjtött rőzsét a szüleikhez. Egy arra kijelölt helyen felhalmozták őket, édesapja tüzet gyújtott majd szalonnát sütöttek. Miután jóllaktak, nagyon nagy gondossággal, odafigyeléssel a szüleik eloltották a tüzet. Még delelőn járt a nap, így ismét játszani ment a három lurkó. Szellő suhant el a fejük fölött, hajukba lágyan belekapott. Élvezték, ahogy a nap lágyan cirógatja arcukat. Gurgulázva kacagtak rajta a gyerekek. Kosarukba különböző formájú köveket gyűjtöttek. Miután sok érdekes kisebb, nagyobb összegyűlt állatformákat raktak ki belőle. Versenyeztek, hogy kié lesz a legötletesebb. Szüleiket kérték fel zsűrinek.

Panka egy hernyót, Palkó egy rókát, Jankó egy szarvast rakott ki. Szüleik nem tudtak dönteni, ezért abban állapodtak meg, hogy aki kitalálja a találós kérésre a választ, az fog nyerni. A gyerekek ráálltak.

" Agyara nagy, háta tüskés,

Kölyke csíkos, színe szürkés.

Orra korong, gombát túrja.

Éjszakánként földbe fúrja. „ Hát a vaddisznó! – Vágta rá Panka gyorsan.

Így ő lett a győztes. A nap kezdett elbújni a bongyor bárányfelhők mögé, ezért elhatározták, hogy elindulnak hazafelé. Összepakoltak, majd körül néztek, hogy nem felejtettek- e a földön valamit. Figyeltek arra is, hogy szemét se maradjon, majd elindultak. Út közben még megálltak gyönyörködni a vízesésben. Vadszőlővel benőtt sziklafal tetejéről hullott alá a zuhatag. Ahogy Palkó jobbra tekintett egy süncsaládot vett észre. Nézzétek! - Mondta. Mindenki odapillantott. Ó, de édesek! Komótosan, libasorban baktattak át a túloldalra. Húúú, és mennyien vannak! – Mondta Panka. Jankó elkezdte számolni. Ott az anyuka legelöl, utána a kicsik: egy, kettő, három….. hét. Ez aztán a népes család!- Mondták vidáman, majd mentek tovább. Közben madárhangokat utánoztak. Huuuú – huuuú … huhogtak , kááár- kááár … károgtak…. Épp a kocsányos tölgyek mellett mentek el, amikor Palkó valamit észrevett. Szólt a többieknek, hogy álljanak meg. Odament a fához és kutatni kezdett a földön. Követte Panka és Jankó is. A földön egy réti sas fióka hevert. Vajon mi történhetett? Jankónak eszébe jutott, hogy olvasta egy könyvben, hogy a testvér kilökheti a másikat a fészekből. Lehet, hogy itt is ez történt? Mindenesetre segítenünk kell rajta ez nem is kérdés. A fonott fűzfa kosárba óvatosan betették a fiókát és odavitték a szüleikhez, hogy tanácsot kérjenek tőlük. Apukájuk nagyon megdicsérte őket. Felhívták a tudakozót, aki megadta a madármentők címét. Elhatározták, hogy elviszik oda, hisz muszáj segítséget nyújtani. Így is tettek. Az önkéntesek nagyon megdicsérték a gyerekeket, a szülők is büszkék voltak rájuk, majd tovább kerekeztek egészen hazáig. Mire hazaértek már az ezüstös hold világított az égen. Ennyi kaland egy napra!- mondták nevetve, majd boldogan hajtották álomra a fejüket.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Az illusztráció a szerző saját műve

A Fővárosi Állat- és Növénykert és a Kacaj Panka Mesetár Társaság közös Engedd élni! pályázatán felnőtt történet kategóriában III. helyezett. 

A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról:

"Nagyon szeretem a természetet, ezért verseim, meséim leginkább a természetről, állatokról, madarakról szólnak... 

...Úgy gondolom, hogy környezetvédelemre már egészen kicsi kortól, el kell kezdeni észrevétlenül nevelni a gyermekeket, melyeket csak a saját tapasztalataira építve tudunk megvalósítani. A környezeti nevelés hat a gyermekek érzelmi és esztétikai nevelésére is. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minél többet lehessenek a gyerekek a levegőn. A szülők és gyerekek segítségével sziklakertet és veteményes kertet alakítottunk ki csoportunk udvarán. Ezt folyamatosan évszaktól függetlenül a gyerekekkel közösen gondozzuk. Fáinkra, udvarunk élővilágára is vigyázunk. Ősszel megteremtettem számukra a madárvédelem feltételeit is. Közösen barkácsoltunk két madáretetőt (egyet az udvarra, egyet a csoportszobai ablakba). Megbeszéltük, hogy melyik évszakban melyik madárkákat várjuk, és mit adhatunk nekik enni. Majd megbeszéltük a folyamatos gondoskodás miértjét és feltételeit. Célom, hogy környezettudatos felnőttek váljanak belőlük. Minden jeles napról megemlékezünk, melyet sok- sok beszélgetés, megtapasztalás, megfigyelés, kísérletezés előzi meg. Ilyen alkalmakkor a témához kapcsolódó rövid természetfilmet is szoktunk nézni, amelyet ezt követően át is beszélünk. Csoportommal a Fővárosi Állatkertben örökbe fogadtunk egy éven keresztül egy mókuskát, melyet folyamatosan figyelemmel kísértünk ez idő alatt és után is. Egyrészt azért, mert abban a csoportban dolgoztam. Másrészt azért, hogy alakuljon ki, és erősödjön bennük az állatok gondozásának, védelmének fontossága, valamint alapozódjon meg pozitív érzelmi viszonyuk az állatokhoz. Ebben az évben gyermekeimmel is örökbe fogadtunk jelképesen egy krokodilt. Ugyanezen okok miatt."

Mesetesztelők véleménye:
"Az Egy nap a varázslatos erdőben a kedvenc mesém volt a héten, köszönöm." - Dorottya, 13 éves

"A legjobban az Egy nap a varázslatos erdőben mese tetszett, mert még nem jártam varázslatos erdőben. Nagyon szeretnék oda elmenni!" - Zalán, 5 éves

"Sok új állatot ismertem meg, nagyon tetszett." - Bence, 5 éves 

"Én is szeretnék ilyen kirándulásra menni." - Bóbita Mandula, 5 éves