FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!
Tütü
Apa téli elalvós meséje nyáron.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csillogó- villogó karosszériájú, gyönyörű fényes alufelnis kicsi tűzoltóautó. Még nem volt igazi felnőtt autó, csak gyereknek számított a maga egy évével, de olyan hangos szirénája volt, hogy bármelyik felnőtt tűzoltóautó megirigyelhette volna. Na és micsoda pompázatos fénye volt a lámpájának! Három kilométerre látni lehetett, ha nem volt ködös az idő.
Egy baj volt Tütüvel, - mert, hogy így hívták a kis piros tűzoltóautó gyereket- Tütü még soha nem volt tüzet oltani, vagy más fontos munkát elvégezni. Nem látta még senki három kilométerről a villogó lámpáját, és a szirénáját is csak a tűzoltó laktanya udvarán próbálgathatta. Sajnos ott sem harsoghatott kedvére, mert a felnőtt, nagy autók rögtön rárivalltak:
- Hagyod abba, de azonnal! Micsoda dolog az, riogatni a mit sem sejtő fáradt öregeket! Tudod, hogy ma is mennyit dolgoztunk? És te? Csak itthon ültél és a kerekeidet lógattad!
- De hát engem mindig itthon hagytok. Én soha nem mehetek veletek!- panaszkodott a kicsi autó.
Annyira elkeseredett, hogy az ablaktörlőit is be kellett kapcsolni, mert zsebkendő sajnos nem volt a zsebében. Igaz, hogy zsebe sem volt. És mint olyan sokszor, Tütü most is álomba sírta magát.
Csakhogy nem alhatott és álmodhatott ezen az éjszakán sokáig. Riasztás futott be a tűzoltókhoz! Mindenki kapta magát, már csúszott is le a pihenő szobából a garázsba vezető fényes rúdon. Vette a ruháját, bakancsát, sisakját, s pattant be a helyére a kocsiba. Egymás után két nagy tűzoltóautó is gördült az útra. Kiemelt riasztás!
Tütü is rettenetesen izgatott lett. Ő, a kicsi tűzoltóautó is szeretett volna végre valami hasznosat cselekedni, de hát őt a parancsnok úr nem engedte kivonulni.
- Rád itt van szükség! Bármi történhet, akkor segíthetsz!
Így hát nem lehetett mást tenni, várni kellett. Kezdetben még reménykedett, aztán egyre csüggedtebben várakozott Tütü. El-elbóbiskolt, le-lekapcsolódott helyzetjelzője, amikor váratlan dolog történt. Telefoncsengés, és újabb riasztás!
Riasztás! De kinek? Nyíltak kerekre a reflektorai a csodálkozástól. Egy teremtett lélek nincs itt rajta kívül. Meg persze Józsin, a sofőrön és a telefonügyeletes Lajos bácsin kívül. De nincs mit tenni, segíteni kell! Gizi néni telefonált a harmadik szomszédból, hogy Picur kutya felmászott a rozoga padláslépcsőn egy szemtelen macska után a padlásra. Gizi néni pedig reggel óta csalogatja a foxit lefelé, hol velős csonttal, hol lekváros buktával. A kutya azonban csak nyüszít, csak szűköl. Nem mer lejönni, tán még egy tál aranyért sem. Pedig már igazán éhes és szomjas lehet, meg aztán fázhat is, mert bizony kemény csikorgó téli hideg éjszaka van.
Nincs mese! Segíteni kell! Lajos bácsi zsebre vágta a szolgálati mobilját, Józsi már nyitotta is a kicsi tűzoltóautó ajtaját. Kedvesen megsimogatta Tütü kormányát és azt súgta:
- Na, kicsim! Most mutasd meg, mit tudunk mi ketten! Nem megyünk messze, de sietni kell, mert bármikor jöhet újabb hívás.
Amikor Lajos bácsi is felkászálódott a vezető melletti ülésre, s Tütü előtt kinyílt a nagykapu, azonnal boldogan villogni és szirénázni kezdett, ahogy azt a nagyoktól látta. A harmadik ház előtt kezét tördelve, nagykendőbe burkolózva toporgott, fagyoskodott Gizi néni. Józsi fürgén leugrott a kocsiról, futott a ház mögé, mászott a rozoga padláslépcsőkön felfelé és a hóna alá csapta a reszkető Picur kutyát, már jött is lefelé. Picur hálából jól képen nyalta hős megmentőjét, aztán Gizi nénit ugrálta boldogan körül. Közben a ravasz Józsi egy deszkát kiemelt a lépcsőből, nehogy a foxi megint felmásszon, mert akkor jöhetnek a tűzoltók minden nap őkelmét menteni. Közben Picur majd’ egy vödör vizet belefetyelt. A bajuszáról még javában csurgott a víz, amikor felfigyelt a házuk előtt álló gyönyörűséges, vadonatúj, csillogó- villogó piros tűzoltóautóra. Tátott szájjal bámulta a drótkerítésen keresztül, aztán egy óvatlan pillanatban Gizi néni lába mellett kirohant a kapun, nedves orrával megszimatolgatta a kocsi oldalát, és a kerekeit pedig jó alaposan meglocsolta. Így fejezte ki háláját, hogy EZ volt az a kocsi, amelyik hozta a hős megmentőit. EZT az autót és EZEKET az embereket soha nem felejti el. Most, hogy megjelölte meg pláne nem!
Gizi néni sopánkodott, szégyellte, hogy a kutyája összepiszkította ezt a gyönyörű autót, fel is ajánlotta, hogy azonnal lemossa. Józsi gyorsan lebeszélte erről és már búcsúzott is, mert vissza kell menniük azonnal, hiszen bármikor jöhet egy újabb riasztás.
Tütü, a kis tűzoltóautó nagyon boldog volt. Egész úton, büszkén villogott a lámpájával, halkan szirénázgatott boldogságában, nehogy felköltse a házakban alvó embereket.
Amikor hajnalban a többi autó is visszatért, fáradtan, füstösen, kormosan, Tütü már az igazak álmát aludta.
Másnap délelőtt váratlan vendég zörgetett a kapun. Gizi néni volt, karján egy hatalmas fonott kosárral. A kosárból meggyes pite került elő a tűzoltóknak, és egy csodaszép saját készítésű horgolt üléstakaró a kicsi tűzoltóautó számára: hálából a macskakergető, lépcsőmászó, padlásjáró kutyájának, Picurnak a megmentéséért. Az öreg kocsik csak ekkor tudták meg, milyen fontos munkát végeztek az itthon maradottak is. Megdicsérték a kis tűzoltóautót gyorsaságáért, gratuláltak neki a jó munkájáért. S ezután már Tütüt is gyakran vitték magukkal mindenféle fontos feladat elvégzéséhez. S ahányszor csak Gizi néni háza előtt vitt el az útja, mindig dudált egy rövidet Gizi néninek és Picurnak, a barátjának.
"A Tūtū nagyon-nagyon tetszett. A legjobban az a rész tetszett, amikor Gizi néni bekopogtatott az ajtón és egy horgolt takarót adott a kicsi tűzoltónak, Tütünek." - írta a 7 éves Anna.
"Izgalmas volt hogy a kis tűzoltó autó vajon eljut-e mentésre vagy nem." - írta a 7 éves Mátyás
"Legjobban a tetszett, amikor Tütü örült, hogy végre mehetett küldetésbe." - írta a 7 éves Péter,
"A legeslegjobban a Tütü tetszett. Ennek várjuk a folytatását, az új kalandokat. Ahogy Simi fogalmazott: " ez a legeslegötösebb." - írta a 7 éves Simon anyukája.
