2015. október 7., szerda

Császár Szabolcs: Dorka barátja

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Túl a nagy varázshegyeken
Túl végtelen tengereken
Lakik Szélvész kisasszonyka
Az ő neve Császár Dorka.

Van neki egy jó barátja
Képzelete délibábja
Pici szürke kis egérke
Nagy tetteknek hős vitéze.

Ha sok játék széjjelborul,
Anya arca elkomorul.
„A kisegér volt a tettes!”-
Dorka mondja - „Rettenetes!”

Ruhák földre ledobálva
„Az egér volt”- mondja Dorka.
Ha étel kerül a földre
„Hát az egér lelökhette.”

Apa mérges: „Ejnye-bejnye!
A könyvnek földön a helye?”
Dorka máris választ adott:
„A kisegér olvashatott.”

Felfordulás, rendetlenség,
Amire nincs semmi mentség
Mindaz az egér hibája
A rosszat csak ő csinálja.

Így éldegél a család
Meg a képzelt kis barát
Túl a varázshegyeken
Végtelen tengereken.





I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
" Na én ekkor édesapám sikerein és kislányom születésén felbuzdulva kezdtem el írogatni gyermek verseket, verses meséket. Eddig tudtommal sehol nem jelent meg nyomtatásban egy művem sem. A család, barátok, kollégák szokták elolvasgatni ezeket a szösszeneteket."



A mesetesztelők véleménye:
"Nagyon tetszett a Dorka barátja, aranyos volt benne a rosszalkodás." - írta a 10 éves Eszter.

2015. október 6., kedd

Csiki Andrea: Bengáli tigris a hátsó kertben

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Lári, Fári, Klári, Sári és a kis Fecó, az ÖT VESZEDELEM a nagyszülőknél töltötték a nyári szünetet, egy csendes lakban vad kalandra csábító kerttel, ahol almafák roskadoztak, körtefák hajoltak a földig, diófák tolakodtak az ég felé.
A fák árnyékában nagyapó szemlélte a spenótágyást. Gondterhelten húzta a bajuszát. Így talált rá az ÖT VESZEDELEM.

- Különös – mormogta nagyapó.

- Mi történt? – kérdezte kórusban az ÖT VESZEDELEM: Lári, Fári, Klári, Sári és a kis Fecó.

- Minden bizonnyal egy Betolakodó járt a kertben! – morogta Nagyapó.

- Minden bizonnyal – hümmögött az ÖT VESZEDELEM. A spenótágyásban számos gyanús lábnyom éktelenkedett.

- Ennek utána kell járni – kapaszkodott a bajuszába nagyapó. Visszatért a házba, hogy tervet kovácsoljon.

- Ennek utána kell járni – értett egyet az ÖT VESZEDELEM: Lári, Fári, Klári, Sári és a kis Fecó. Elvonultak az almafa alá, hogy tervet kovácsoljanak.

- Olvastam erről valamit – súgta Lári.

- Én is pontosan azt olvastam – biccentett Fári.

- Azt a vastag könyvet a sok-sok képpel – értett egyet Klári.

- A dzsungelről és a miegymásról – jegyezte meg Sári.

- És a bengáli tigrisekről – ragyogott kis Fecó, de a többiek lepisszegték.

- Először is kell egy sátor – súgta Lári.

- Én is pontosan így gondoltam – biccentett Fári.

- Egy jó nagy sátor, hogy mind elférjünk – értett egyet Klári.

- Zseblámpával és miegymással – jegyezte meg Sári.

- Hozhatom a nyilamat is? – ragyogott kis Fecó, de a többiek lepisszegték.

Leszállt az éj, öt árny osont a kerítés alatt. Halkan, mint a kisegerek, besurrantak a sátorponyva alá.

- Most nincs más dolgunk, mint csendben várni – súgta Lári.

- Én is pontosan ezt akartam mondani – biccentett Fári.

- Amíg felbukkan a Betolakodó – értett egyet Klári.

- A gyanús lábnyomokkal és miegymással – jegyezte meg Sári.

- Elhoztam a nyilamat is – ragyogott kis Fecó, de a többiek lepisszegték.

Telt múlt az idő. Mélyült a csönd, nyúltak az árnyak. Az ÖT VESZEDELEM szempillája elnehezült, fejük lecsuklott. Már mind elszenderedtek, mikor egyszerre hangokkal telt meg az éjszaka. Ág reccsent, levél zörrent, baljósan felzúgott a szél.

- Valami jár odakint – súgta riadtan Lári.

- Én is pontosan ezt hallom – biccentett félve Fári.

- Valami veszedelmes állat – értett egyet rémülten Klári.

- Fogakkal és miegymással – jegyezte meg reszketve Sári.

- Elhoztam a nyilamat – ragyogott kis Fecó. Ezúttal a többiek nem pisszegték le.

Zajtalanul kinyílt a sátorponyva és kilesett rajta az ÖT VESZEDELEM. A spenótágyásban fekete árny motozott.

- A spenótot dézsmálja – súgta Lári.

- Én is pontosan úgy látom – biccentett Fári.

- Valami sötét és félelmetes állat – értett egyet Klári.

- Bengáli tigris vagy miegymás – jegyezte meg Sári.

- Kilövöm a nyilammal – ragyogott kis Fecó. Megfeszítette a íját, pendült a húr, süvített a nyílvessző.

- Ezer ördög és bolondgomba! – hallatszott a spenótágyás felől.

Zseblámpa kattant, fénye a sátorra szegeződött. Csóvájában ott guggolt megszeppenve az ÖT VESZEDELEM: Lári, Fári, Klári, Sári és a kis Fecó.

- Mit kerestek ilyenkor a kertben, mikor ágyban volna a helyetek? – mordult rájuk nagyapó.

- Betolakodóra vadászunk – felelte az ÖT VESZEDELEM. – Nagyapó, te mit keresel ilyenkor a kertben, mikor ágyban volna a helyed?

- Betolakodóra vadászok – válaszolta szigorúan Nagyapó. – De valaki nyilat röpített a fenekembe. A nyúl most biztos a markába nevet.

- Szóval az ott egy nyúl nyoma – következtetett Lári.

- Én pontosan annak gondoltam – biccentett Fári.

- A bengáli tigrisek nem esznek spenótot – rázta a fejét Klári.

- Sem zöldséget meg miegymást – jegyezte meg Sári.

- Visszakaphatom a nyilamat? – szepegte kis Fecó, de Nagyapó egész nyáron nem adta vissza. Másnap reggel pedig alaposan elbeszélgetett velük az éjszakai vadászatokról és miegymásról.

Az igazi bengáli tigris, akit majdnem "megfogott" 
Lári, Fári, Klári, Sári és a kis Fecó. 

I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása



A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Rajzolás és írás, ez a két szenvedélyem, kéz a kézben járnak. Hol a rajzból születik a mese, hol a meséből a rajz."


A mesetesztelők véleménye:
"Ezen a héten a kedvenc mesém a Bengáli tigris a hátsó kertben volt. Nagyon vicces mese!" - írta a 8 éves Mendi. 

2015. október 5., hétfő

B Daniel: Tündérkert

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Hol is kezdjem a történetet? Igen. Persze. A történet egészen pontosan ott kezdődik, ahol Lili egy gyönyörű szombat délután meglátogatja a nagymamáját. Nem laknak túl messze egymástól, mégis csak hetente egyszer találkoznak, amire a nagyi mindig azt mondja, hogy: -- Nem baj, így legalább minden alkalommal van mit mesélni. Egy hét igen hosszú idő. Ezalatt rengeteg dolog történhet még egy ilyen kicsi lánnyal is mint te. Lili ilyenkor mosolyog.
A nagyi házába lépve azonnal érződik a friss kalács illata, ami mindig olyan jó érzés, mert így Lili tudja, hogy a nagymamája gondolt rá és már várta. Mindig törődik vele. Ahogy a küszöböt átlépi, a nagyi megöleli, és elmondja neki, hogy mennyit gondolt rá, és mindig megkérdezi, hogy milyen az élet az óvodában. Ülnek egymás mellett azon a régi kopott kanapén, és a kalács mellé házi tejet iszogatnak a nagyi régi sötétkék színű fehér pöttyös bádogbögréiből. Általában Lili mesél többet. Elmondja, hogy az óvodában mennyit játszanak, és kivel kötött éppen barátságot. Mesél arról is, hogy mennyit segít otthon az anyukájának. De ezen a napon egy olyan dolgot árul el, amiről eddig még sohasem beszélt.
- Tudod nagyi, apa épített egy tavat az udvarra nemrég. Ha látnád milyen szép. Növényekkel, kicsi halakkal, békákkal és mindenféle apró bogarakkal. Még tavirózsa is van rajta. Nem is egy. A békák a leveleiken ülnek amikor napoznak. Már többször mentem oda megnézni őket, de aztán láttam valami újat, amit azelőtt még soha. Repülő állatok, hosszú szárnyakkal és lábakkal, és mindenféle színűek. Láttam kéket, pirosat, zöldet és sárgát is. De nem merek közelebb menni a tóhoz mert félek tőlük. Nem tűnnek barátságosnak.
A nagyi bólogatva, türelmesen hallgatta végig Lilit, aki teljesen beleélte magát a mondandójába.
- Hallottál már a tündérkertről?-kérdezte az unokáját.
Lili lassan felemelte a fejét a nagyi felé és a kíváncsiság hatalmasra nyitotta a szemeit.
- Még nem. - válaszolta halkan, mintha ezért egy kissé szégyellné magát. Nagyi ezt azonnal észrevette és így szólt hozzá:
- Ugyan már, hát ezért kár úgy elszontyolodni. Mi lenne ha mesélnék róla egy kicsit?
Lili lelkesen bólogatott. Olyan lelkesen, hogy közben még a tejet is kilöttyintette a kanapéra.
- Semmi baj! -Vágta rá nagyi kedves hangon, miközben felállt. és elindult, hogy egy rongy után nézzen amivel eltakarítja a foltot a kanapé széléről.
A tündérkert, -folytatta miközben tett vett- egy nagyon távoli helyen van.
- Te jártál már ott nagyi?-kérdezte Lili.
- Nem, még soha. Nekem is úgy mesélték - mondta nagyi, majd folytatta a történetet.
- Egy színes őszi napon, két tündér repült a hosszú, avarral fedett út felett aminek a végén a tündérkert kapuja áll. Az út szélén magas tölgyfák állnak, és a fák töve telis-tele van illatos őszi virágokkal. Együtt repültek szorosan, néha egyenesen, néha cikkcakkban, de az egyik mindig követte a másikat. A tündérekre jellemző, hogy sohasem hagyják el egymást bárhová mennek. Leereszkedtek a talajhoz igen közel majd újra felszálltak, és minden alkalommal, mikor ezt tették, kicsit felkavarták az avart maguk alatt. Játékos népség az biztos.
Már messziről hallották a kis harangot ami a tündérkert közepén állt, és legalább annyira hangos volt mint amennyire apró. Ez a harang minden alkalommal mikor megszólalt, valami nagyon fontos dolgot jelzett. Úgy döntöttek, hogy jobb ha sietve mennek, nehogy lekéssenek valamiről.
Amikor megérkeztek, két másik tündér nyitotta ki előttük a kaput. Mindketten ott nőttek fel a kertben, mégis minden alkalommal, mikor berepültek, újra rácsodálkoztak minden apró dologra amit láttak. A tündérkert közepébe csordogált egy kis patak, hogy aztán ott tó legyen belőle, és onnan fusson tovább a világszéli tengerbe.
- Világszéli tenger? Kérdezte Lili csodálkozva.
- Úgy ám - felelte nagyi mosolyogva, majd folytatta: - A világ széli tenger partját gyakran látogatták a tündérek. Ez volt az a hely, ahonnan sohasem mentek tovább, de onnan sem jött semmi, csak néha egy-egy fáradt madárraj vette arra az útját, akik vándoroltak tél előtt, hogy melegebb vidéket keressenek maguknak. Ők útközben a tündérkertben pihenték ki az addigi út fáradalmait.
Ez a hely tele volt csodálatos dolgokkal. A tündérek nem csak játékosak, de igen szorgalmasak is. Így mindig igyekeztek, kicsi rejtett világukat a legnagyobb rendben tartani. Az egész vidéket gyönyörű zöld pázsit borította, amit virágok tarkítottak, és rengeteg kicsi tavuk is volt, mindegyik esőcseppekből összegyűjtve. Nem csoda, hogy a madarak szerettek visszajárni és megpihenni náluk. Éppen azon a napsütéses őszi reggelen álltak tovább, nem sokkal azután kongatták a tündérkert harangját.
A tündérek sohasem értették, hogy a madarak miért vándorolnak annyit, ám előző este a madársereg sok dolgot mesélt el nekik, köztük azt is, hogy mennyire szeretik a nyarat, és ezért kelnek útra minden évben. Néhány tündér rengeteget tanakodott ezután, mert ők sem szerették a havas, hideg időt, ezért úgy határoztak, hogy gyűlést szerveznek, és mindenkinek beszámolnak az ötletükről, hogy ők is költöznének.
A tündérekről tudni kell, hogy rendkívül félősek, hiszen nagyon aprók és törékenyek. Szinte mindentől félnek ami nagyobb náluk, így az emberektől is, ezért nem is engedik, hogy lássuk őket.
Elő is álltak az ötletükkel, és bemutattak egy ruhát amit éjszaka készítettek. Egyikük magára öltötte és éppen úgy nézett ki mint a kicsi repülő állatkák amiktől félsz. Még apró sisakokat is készítettek, nagy szemekkel, és réseket ahol a szárnyaikat ki tudták dugni, hogy repülhessenek.
- Ők azok a tónál? - kérdezte Lili izgatottan.
- Igen, ők - felelte nagyi, aki már be is fejezte a takarítást, és visszaült Lili mellé az öreg kanapéra.
- Akkor a többi tündérnek tetszett a ruha- örvendezett a kislány.
- Bizony. -felelt a nagymama-. Azóta is minden évben látogatnak minket, és az emberek úgy nevezték el őket, hogy szitakötő. Csoportokban cikáznak a vízpartokon valahányszor mifelénk hét ágra süt a nap, feléjük pedig beköszönt a tél. Ők azok, akik a kerti tavatoknál békésen megférnek minden kisállattal, a színes ruhákat pedig azért választották, hogy csodálhassuk őket, amikor a szárnyaikon lévő vízcseppeken keresztül süti őket a nap. de persze ez titok. Ezt a titkot nagyon kevesen tudják, neked is úgy kell őrizned.
- Azt hiszem már nem is félek tőlük nagyi - szólt Lili örvendezve.
- Ennek örülök kisunokám. Azt hiszem elbeszélgettük az időt, ideje hazamenned nehogy késő legyen. Vidd magaddal a maradék kalácsot, tudom, hogy szereted - mondta nagyi, és már csomagolta is össze, hogy Lili nehogy véletlenül ottfelejtse.
Miután elköszöntek, Lili úgy sétált hazafelé, hogy dúdolt valamit és közben azon gondolkozott, hogy az anyukája is biztosan örülni fog a kalácsnak. A nagyi azt mondta a kalácsra, hogy madárlátta, ami bizony nagy dolog lehet, hiszen a tündérkertet is még csak a madarak látták.
Amikor hazaért, az első útja a kis tó felé vezetett. Miután odaért néhány percig csak mosolyogva nézte a víz feletti táncot, a nagy szárnyakat és tovább dúdolt.
- Jó éjszakát tündérek - suttogta - örülök, hogy itt vagytok.
Ezután beszaladt a házba, odaadta anyukájának a kalácsot és megölelte.
- Anya. - szólalt meg halkan.
- Tessék kicsim? - kérdezte az anyukája.
- Szerinted apa felszerelne nekem a tó mellé egy kicsi harangot?
- Miért kell az neked oda?
- Hogy megkongassuk ha valami fontos történne.
Másnap délutánra ott is állt harang, és talán még azóta is ott áll, Lili pedig őrzi a tündérkert titkát.



I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Az írás, nekem egy kissé terápia jellegű. Azért szeretem, mert amikor egy történetben elképzelem magam, lehetek akárki. Eléggé beleérző típusnak ismernek az emberek, aki mindenféle apró rezgésre reagál."



A mesetesztelők véleménye:
"Nekem a Tündérkert tetszett a legjobban, mert nagyon szeretem a kerteket és ez olyan varázslatos." - írta a 8 éves Bogi.

2015. október 4., vasárnap

Csaplár Júlia: Bodó bácsi és a rigóriporter - Az állatok világnapjára

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Egy szép őszi délután Panna és apukája sétálni indult. Mindketten szerették az őszt. Mindenről, amit útjuk közben láttak, eszükbe jutott valami. Szerettek történeteket kitalálni. A gyönyörű fényes barna gesztenyékről, hogy talán a szomszéd kifényesítette egytől egyig, mert ilyen fényes gesztenyéket még egyikük sem látott. Az út mellett összekapaszkodott bodobácsokról, hogy talán él valahol egy Bodó bácsi nevű ember, akinek saját bodobácsai vannak és szereti kifényesíteni azokat a gesztenyéket, amelyek a háza udvarát „díszítik”. Most Bodó bácsi egyik meséjét hallhatjátok.

Bodó bácsi egy erdőben élt, ami nem volt se túl sötét, se túl világos. Éppen tökéletes fényű. Amikor Bodó bácsi odaköltözött, nem kellett a költöztetőknek kitapogatni az utat még egy-egy konyhabútorral a kezükben. Bodó bácsinak a házkeresés is könnyen ment, ugyanis éppen elköltözött valaki egy nagy odvas fából, mely éppen az erdő közepén állt. Szerencsére talált tökéletesen a fához illő, nem sötét, de nem világos barna színű bútorokat a „Költözzünk erdőbe!” nevű bútor boltban.

Bodó bácsi hamar megismerkedett a szomszédokkal is, a bal oldalán egy vakond hölgy és úr lakott. Sokat voltak a föld alatt – mivel vakondok voltak, és a vakondok föld alatt élnek –, de nagyon finom karamellpudingot tudott főzni Vakond Veronika. Férje, Vakond Vilmos meg számtalan jobbnál jobb szemüvegboltot ismer, így amikor Bodó bácsinak új szemüveg kellett, Vilmos segített neki.

A jobb oldalon egy sün lakott. Nem, nem Sün Balázs, hanem Sün András. Andris nemrég költözött be a Bodó bácsi mellett lévő bokorba, előtte Sün Balázs lakott ott, de másik állást kapott egy másik erdőben, ezért költöznie kellett.

A szemben lévő szomszédja egy borzcsalád volt, egészen pontosan Borz Béla és Borz Bea meg a gyerekeik: Borz Bence, Borz Bulcsú és Borz Bianka. Bosszankodott is Bodó bácsi, hogy nem tudja már ő ezeket a gyereket megkülönböztetni, – persze, ez még az előtt volt, hogy új szemüveget vett volna –, csak kis fekete meg fehér gombócokat lát.

A hátsó szomszédja egy mókus volt, akivel nem sokat találkozott, mert beszerző volt a „Legfinomabb makkok” cégénél, és ide-oda ugrált a legfinomabb makkok után. Egyébként Mókus Marinak hívták.

Bodó bácsi szeretett itt lakni, nagyon kalandos volt az élete a kis borzok miatt, meg Sün András miatt is, ugyanis Andris korábban komikusként dolgozott.

Egyszer igencsak különleges napra ébredtek az erdő lakói, ugyanis híre járt, hogy egy rigóriporter érkezik az erdőbe, mindenkit megkérdez arról, hogy milyen ebben az erdőben lakni.

Meg is érkezett 10 óra tájt és az erdő összes lakójához bekopogott. Mindenkinek feltett pár kérdést. Sikerült megszereznem Bodó bácsi és Borz Bea interjúját. Íme Bodó bácsi riportja:

- Mióta lakik ebben az erdőben?

-3 éve költöztem ide.

- Milyen itt az élet?

- Kalandos, ugyanis minden nap történik valami. Egyszer például voltam lenn a vakondpár otthonában és fél napig kerestek, mert nem volt nálam lámpa és eltévedtem.

- Jóban van az összes szomszédjával?

- Igen, természetesen, bár Mókus Marival nem sokat találkozom, ugyanis beszerző a „Legfinomabb makkok” cégénél és egyik fáról a másikra szökken.

Borz Bea riportja:

- Mióta laknak az erdőben?

- Körülbelül 5 éve, Bence fiam már megszületett 2 éve, mikor ideköltöztünk.

- Hogy telnek a napjai egy háziasszonynak ebben az erdőben?

- Nem tudom, kérdezze me… ááá, hogy rám gondol! Fárasztóan, nagyon fárasztóan. Egyfolytában pakolok és takarítok a gyerekek után. A férjem, Béla főz és mos, mi megosztjuk a munkát.

- Hogy keresnek akkor kenyérre valót?

- Tudja, nem eszünk kenyeret. Az egészséges életmód hívei vagyunk, csak zöldséget és gyümölcsöt eszünk, no meg néha makk-kását, a makkot a „Legfinomabb makkok” cégénél vesszük!

- DE MIBŐL KERESNEK PÉNZT?!

- Ááá, hogy erre kíváncsi…kifejezhetné kicsit érthetőbben magát! Szóval, mi reklámozzuk Marinak a „Legfinomabb makkok”-at.

Tartottak egy rövid ebédszünetet, de két órára, már mindenkivel el is készült az interjú.

- Köszönöm az együttműködéseteket! – szólt az erdő népéhez délután. Egyedül csak egy lakóval nem sikerült interjút készítenem, de megtudtam róla, hogy beszerző a „Legfinomabb makkok” cégénél. Az interjúkat a „Repülök, kérdezek, elmegyek, jelentetek” újságban olvashatjátok.

Amikor elment a rigó, az erdő népe megünnepelte ezt a csodás napot egy grillezéssel, de volt Vakond Vera által készített karamellpuding, a „Legjobb makkok” cégének köszönhetően makk-kása, tejbegríz, csokis keksz, és az erdő különleges lakójának, Jégmadár Jancsinak köszönhetően fagylalt, és mindenféle ízű jégkrémeket is lehetett enni. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Ez a Bodó bácsi mesék közül az egyik. Tetszett?




I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Írással kis korom óta foglalkozom, mármint történetek kitalálásával. Apu, illetve anyu írta le a kis meséimet kézzel, a lapokat összefűztük és kis könyvek lettek belőlük. Apukám író, szoktunk történeteket kitalálni együtt, gondolkoztunk már közös könyvön is, de ő felnőtteknek ír.
Nagyon szeretek meséket, megtörtént eseményekről beszámolót írni, saját regénybe is belekezdtem már."
A szerző 11 éves.



A mesetesztelők véleménye:
"A Bodó bácsisban az volt a jó, hogy sok jó szomszéd volt.Az tetszett benne a legjobban, hogy Bodó bácsi jól viszonyult a szomszédokhoz." - írta a 9 éves Kristóf.

"A Bodó bácsiról szóló történetben tetszik az, hogy Sün Balázs meséjét egy új mesében is felelevenítik."- írta a 11 éves Jonatán.

2015. október 3., szombat

Áfra Piroska: Szivárvány tündér és Az éj csöndjében

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!


Szivárvány tündér

Egy esőcsepp táncolt az ég fölött.
S minden kis virág ünnepi díszbe öltözött.
Gyönyörű volt a tiszta ég.
Szivárvány tündér! Nézd! Mily szép!

Boldogan ámult fiú és lány,
Nem látott még ily nagy csodát.
Körülöttük minden vidám táncra kelt,
Még a napsugár is velük énekelt.

Kár, hogy a látvány illanó,
Suttogott a sok kis pillangó.
Visszavárják ismét a szivárvány színét,
Mint a folyó az éltető, tiszta vizét.

Egy esőcsepp táncolt az ég fölött,
S arra a néhány percre, mindenki
Szívébe boldogság költözött…





Az éj csöndjében 


Puha sziromágyon érkezett az este, 
Elpihent ezernyi gyermek kicsi teste. 
Mint csillagfátyol ereszkedett rájuk az éj, 
Mely milliónyi csodás álmot ígér. 

Az éj csöndjében álommanó érkezett, 
Álomország kapuján sok kicsi gyermek csengetett. 
Varázslatos világ, mi eléjük tárult, 
A gyereksereg csak ámult, bámult. 

Gyémántkő palota, aranyalma, gyöngyszem, 
Égig érő paszuly, török basa, törpe. 
Mindenki boldogan játszhatott kedvére, 
Úgy tűnt, mintha a mókának sose lenne vége. 

Majd a hold álmosan a nap mögé bújt, 
Aranyszínű csillagpor rájuk hullt. 
Véget ért az éjjel, a hajnal, s új nap éledt, 
Ezer szívecske mosolyogva ébredt. 

Senki sem sejtette, merre jártak éjjel, 
Csak az álommanó kacsintott szemével. 
S majd a nap végén megint csillagfátyol ereszkedik, 
S puha sziromágyon az éjjel megérkezik…





I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"A kicsik világa az, ahová visszavágyunk. Abba a tiszta, egyszerű , őszinte világba, amilyen a gyermek. A verseket, meséket először az anyjától hallja a gyermek, majd később a pedagógustól. Aztán, ha sikerült megszerettetnünk vele a csodát, amit elképzelhet, lerajzolhat vagy esetleg azonosulhat is egy-egy szereplővel, karakterrel, akkor már ő maga is elmondhatja azt az alkotást. Ezáltal kreativitása kerül előtérbe, nemesebbé válik a lelke, és megtanulja, hogy az ilyen művek nem csak gyönyörködtetnek, de példát is mutathatnak életünk során. 
Egyfajta varázslatos kapcsolat eszköze is lehet gyermek és felnőtt között. A közös olvasás öröme meghitté teheti azt az időt, amit együtt töltünk."



A mesetesztelők véleménye:
"A szivárvány tündér eleje nagyon szép volt. Tetszett a vízcsepp." - írta a 7 éves Péter.

"Az éj csöndjében tetszett a legjobban, mert jó álmosító, gyönyörű, lágy. Jó érzés." - írta a 9 éves Eszter.

"Az éj csöndjében tetszett a legjobban. Az elalvás előtti pillanatokat adja vissza." - írta a 8 éves Kriszti.

2015. október 2., péntek

Ács Ibolya: Mézes Mazsolka és a füstifecskék

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

- Csivit, csivit, csitt- csitt-csitt, enni kéne valamit!- csivitelték a fecskefiókák a Csodabogyósbarlang eresze alól, és nagyra tátották sárga csőrüket.
Anyukájuk, Fecske Fruzsi és apukájuk, Füsti Feri nem győzték etetni három csemetéjüket. Mindig éhesek voltak. Amikor szüleik cikázva elröppentek, hogy újabb eleséget szerezzenek számukra, a fiókák kiültek a fészek szélére, és kánonban rázendítettek:
„Eresz alól fecske fia idenéz, odanéz,
Van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?”
A méz hallatára előbújt Mazsolka, a kismackó, és kételkedve megcsóválta buksi fejét.
- Buták ezek a madarak! A hernyó nem lehet ízesebb, mint a méz, ezt csak tudom. Nem hiába hívnak Mézes Mazsolkának.
De a fiókák ügyet se vetettek rá, és ismét csivitelni kezdtek:
„Eresz alól fecske fia idenéz, odanéz,
Van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?”
Csőrét nyitja ám, buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle belefér igazán.”
Alig hogy ezt kimondták, fecskeapu és fecskeanyu máris a csőrükbe pottyantott egy -egy kövér hernyót vagy egy soványka szúnyogot. Megtelt a kisfecskék begye, és napról-napra kerekebbek lettek, szinte pocakot eresztettek.

Egyik reggel Mazsolka hangos veszekedésre ébredt. A fiókák ott ültek a fészek szélén, és hangosan perlekedtek.
- Menj arrébb, te Fecske Csenge! Olyan kövér vagy, hogy kilöksz a fészekből. – lökdöste húgát Csivit Csaba.
- Még hogy én kövér vagyok! Csivit, csivit, ez sértés egy fecskelány számára.
- Igaza van Csengének. Vigyázz mit beszélsz, mert legutóbb is te etted meg előlünk azt a kövér hernyót, amit apu hozott nekünk ebédre. – méltatlankodott Füsti Flóra, és megkoppintotta csőrével öccse fejét.
Mazsolka jót nevetett a három testvér szócsatáján. Tudta ő, hogy nagyon szeretik egymást, csak azért veszekednek, mert már szűk a fészek az öttagú család számára.

Gondolatait egy jól ismert, érces károgás szakította meg. Varjú Kázmér röppent mellé.

- Kár, kár, bizony kár hogy tűröd ezt a hangos madárzsivajt. Ezeknek be nem áll a csőrük. Felverik az erdő csendjét, és még az ablakba is piszkítanak. Pfuj, rendetlen népség! Le kell verni a fészküket! – károgta a rosszindulatú varjú, és hegyes csőrével ütni-vágni kezdte a gondosan megépített fecskefészket.
A három fióka most már félelmében sikítozott, hiszen olyan védtelenek voltak. Fecskeapu és fecskeanyu messze jártak, szúnyogra, légyre vadásztak. Mazsolka is tehetetlen volt, hiszen a fészek magasan az eresz alá lett építve, így nem tudta elkergetni a gonosz Kázmért. A kisfecskék fent sírtak, kisbocsunk lent szepegett, a varjú meg újból és újból támadásba lendült. Ki tudja mi lett volna az egésznek a vége, ha a nagy csetepatéra nem fut ki a konyhából medvemama.

Éppen tejszínt kavart az epres tortához, amivel férjét és kislányát szerette volna meglepni. Amikor látta, hogy a varjú szét akarja rombolni a fecskefészket, mérgesen dobbantott a lábával, és olyat húzott Varjú Kázmér hátára a tejszínes habverővel, hogy annak fekete tollai fehér foltosak lettek.

- Kár, kár, kár, már a hátam is fáj, fáj, fáj. – károgta, és szégyenében elbujdosott, mert ki látott még fehér varjút. Addig elő se bújt, amíg kormos kabátjáról le nem kopott a tejszín. De a csúfneve rajta maradt. Attól a naptól kezdve az erdő lakói Tejszínhabos Varjú Kázmérnak csúfolták.

Időközben megérkezett a légyvadászatból Fecske Fruzsi és Füsti Feri, és nem győztek hálálkodni Mogyorónak, amiért megmentette otthonukat és kis családjukat.

- Ugyan ne köszönjétek, hiszen ez természetes dolog. Minden jóakaró ember ezt tette volna. Szaporodjatok ti hasznos madárkák, és jöjjetek vissza hozzánk minden tavasszal. Ez a fészek mindig várni fog rátok, mert szeretünk benneteket. – brummogta Mogyoró és a három kisfecske után nézett, akik észre se vették, hogy ijedtükben kiröppentek.

- Anyukám, megtanultak repülni! Nézd, ide-oda cikáznak ezek a villás farkú madárkák. – ujjongott Mazsolka és rázendített: „Fecskét látok, szeplőt hányok, kémény alatt mosdok.”


Medvemama elmosolyodott, és örült, hogy ilyen okos kislánya van, aki az állatóvodában megtanulta ezt a szeplőket eltüntető mondókát. Nem hiszitek el gyereket? Hát próbáljátok ki!


 
A szerző saját képei. 

I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat döntős alkotása


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Ma is írok, mert a szavak belülről fakadnak. Erős késztetést érzek, hogy felnyissam az emberek szemét, hogy észrevegyék a körülöttük lévő szépet és harmóniát.
Így születtek a Mézes Mazsolka Mesék is, amelyeknek az a feladatuk, hogy megismertessék a gyerekekkel a magyar hagyományokat, szokásokat."

A mesetesztelők véleménye:
"Legjobban Mézes Mazsolka meséje tetszett, mert vicces volt és az a rész tetszett a legjobban, amikor úgy csúfolták a varjút , hogy tejszínhabos varjú kázmér." - írta a 7 éves Anna. 

"A Mézes Mazsolka azért tetszett a legjobban, mert olyan kedves mese volt." - írta a 9 éves Dorka.



2015. október 1., csütörtök

Varga Balázs: Az agyafúrt királyfi és a mindent beszövő, hatalmas Korrupci pók

FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren és az üveghegyen is túl, egy mesebeli hely: Demokrácia. Boldogan és békességben éltek itt az emberek, a bölcs királlyal az ország élén. A királynak pedig volt három álomszép leánya. Egy éjszaka azonban szörnyű dolog történt! Míg a király és udvarnépe aludtak, a három királylányt magával ragadta a mindent beszövő, hatalmas Korrupci pók. Vitte őket a hátán, árkon-bokron keresztül, egyenesen a földkerekség legsötétebb, legvadabb vidékére: Politikába. Ott is Politika legmagasabb, megmászhatatlannak tartott hegyének, a Hierarchiának a csúcsára.

Bizony ott volt a három királylány, szédítő magasságban, a politikai Hierarchia csúcsán, a Korrupci pók fogságában vergődve. A pók pedig megfenyegette a királyt, ha nem akarja, hogy a királykisasszonyoknak baja essen, akkor arannyal és gyémánttal fizessen neki.

Mit lehetett tenni? Mindenki összegyűjtötte vagyonkáját, és a király színe elé vitte, adja oda a Korrupci póknak. Így ment ez évről-évre. Az emberek egyre szegények lettek, a király pedig csak sírt keserves bánatában, hogy nem láthatja az ő szépséges lányait. A hatalmas Korrupci pók egész Demokráciát szörnyű szegénységbe és szomorúságba taszította.

Messzi földről érkeztek a lovagok, hogy kiszabadítsák a királylányokat. De Politika vad és veszélyes vidék volt. Sokan eltévedtek dzsungelében, vagy belesüppedtek mocsarába.

Mígnem egy távoli királyság, Utópia királyának fiai is tudomást szereztek a dologról. A legidősebb oda is állt apja elé, hogy engedje el megküzdeni a pókkal:

– Édesapám, egyéletem-egyhalálom én bizony kiszabadítom a királylányokat!

– Jaj, fiam, ne menj, még bajod esik!

– Ne aggódjon, az óriás Bürokráciával is elbántam, ezzel a pókkal is el fogok.

A királyfi páncélt öltött, kardot kötött, és nekiindult. Átvágott Politika dzsungelén, megküzdött mocsarával, és elért a Hierarchia hegyének lábához. Csakhogy közben nagyon megéhezett. Ekkor egy gyümölcskertet vett észre egy kis falu határában. De hát aranyat nem hozott magával, így gondolta, majd ellop pár almát. Ha kiszabadítja a királykisasszonyokat, akkor Demokrácia királya úgyis elhalmozza kincsekkel, amiből kifizetheti a falubelieket. Teletömte hát a pocakját, aztán lefeküdt aludni, hogy kipihenje magát, mielőtt megküzd a pókkal. De a falusiak észrevették, hogy valaki megdézsmálta a kertjüket. Keresni kezdték a tolvajt, és amikor megtalálták az alvó királyfit, úgy elagyabugyálták, hogy az páncélját és kardját hátrahagyva világgá menekült. Szégyenében haza sem mert menni. Várták otthon Utópiában, de ahogy nem érkezett haza, öccse állt oda apjuk elé:

– Édesapám, most rajtam a sor, hogy megküzdjek a pókkal!

– Ne menj fiam, túl veszélyes!

– Ugyan! Az elszabadult, száguldó infáci lót is megzaboláztam. A pókot is móresre tanítom!

És elindult. Akárcsak a bátyja, keresztül vágott a dzsungelen, átkelt a mocsáron. De élelme neki se maradt, pénzt ő se vitt, ezért ő meg körtét lopott. De őt is megtalálták és elnáspángolták. Szégyenében ő is világgá szaladt, akárcsak a bátyja.

A nagy haddelhadd zajára a pók is felfigyelt és jót kuncogott a királyfin. Bizony ezért nem tudott senki felmászni a hegy tetejére! Mert amikor a szerencsét próbáló kóbor lovagok éhes hassal, üres zsebbel megérkeztek, mindig a Hierarchia alján lakókat próbálták meglopni, hogy feljussanak a csúcsra. Ők pedig elüldözték a sok tolvaj szerencselovagot, hogy ne fosztogassák őket tovább. Így viszont senki nem ért fel a csúcsra, hogy megküzdjön a hatalmas Korrupci pókkal.

Ekkor a legkisebb királyfi határozta el, hogy legyőzi a pókot. Az apja persze próbálta lebeszélni:

– Ne menj fiam! Fiatal vagy még, hisz kardod sincs.

– Egyet se féljen édesapám! Lehet, hogy a kardot nem bírom el, de vág az eszem! Az elromlott fizetési mérleget is hogy megjavítottam! Meglátja, a pók eszén is túljárok majd.

És ő is útra kelt. De a hosszú út alatt elemózsiája neki is elfogyott. Ekkor ő is észrevette a falut, ahol az egyik kunyhócska ablakába épp finom, kemencében sült cipókat tettek ki hűlni. Nagyon éhes volt, de hát mit tegyen, ha egyszer nincs pénze? Lopja el a finom cipót? Dehogy fogja! Becsületes legény volt, így bekopogott a kunyhócska ajtaján, hogy megkérdezze, nem-e adnának neki egy falást, mégse korgó hassal kelljen a Korrupci pókkal megvívnia.

Amikor a kunyhó lakói meghallották mit akar, az összes falubelit odacsődítették, hisz ilyen csodát még senki sem látott: Egy Politika dzsungelén át érkező jövevényt, aki nem akarja a Hierarchia alján lakókat meglopni, hanem őszintén, becsülettel kér tőlük! Hát majd’ mindenkinek leesett az álla meglepetésében. Persze, hogy nagylelkűen megvendégelték. A falu legkedvesebb, legtakarosabb menyecskéje, Jusztícia még hamuba sült pogácsát is készített neki az útra.

Másnap aztán a királyfi útra kelt, hogy kiszabadítsa a három raboskodó királylányt. De ahogy egyre feljebb és feljebb mászott a Hierarchián, egyre sűrűbben fonta körül a Korrupci pók hálója a hegyet. Néha úgy beleragadt, hogy már-már úgy, tűnt sose fog kiszabadulni belőle. Három nap és három éjjel mászott, mikor egyszer csak éktelen civakodást és kiabálást hallott. A hangok egy mély barlangból jöttek. A királyfi belesett, és azt hitte káprázik a szeme: a három királylány torzsalkodott ott. A barlang közepén pedig hegyekben álltak a gyémánt, és arany ékszerek. A királylányok mégis azon veszekedtek, hogy minél többet szerezzenek maguknak a másik kettőtől. A pók nem volt a verem közelében se, de hisz nem is volt rá szükség! A királylányoknak eszébe se jutott megszökni, őket csak az arany fülbevalók, a gyémánt karkötők érdekelték, amit a pók a Demokrácia lakóitól kicsalt pénzen vett nekik. Nem voltak ők foglyok! Még szerették is a Korrupci pókot, hiszen olyan drága ékszereket kaptak tőle, amiket apjuk, a bölcs király se hagyott volna, hogy viseljenek. Cserébe a póknak nem kellett aggódnia, hogy elszöknek. Az okos királyfi rögtön tudta mit kell tennie!

Visszamászott a hegy lábához, aztán útnak indult egyenest Demokrácia bölcs királyához, az elrabolt királykisasszonyok apjához. Mikor a király meghallotta, hogy a királyfi hírt hoz az ő drága lányairól nagyon megörült.

– Ó királyfi, mesélj, mi van az én szeretett lányaimmal? Sikerült-e kiszabadítanod őket?

– Azt nem, de tudom, mit kell tenned, hogy újra láthasd őket!

– Mit? Mondjad! Bűbájt használsz, vagy vitézeket toborzol?

– Az egyetlen, amit tenned kell királyom, hogy ne adj többet semmit a Korrupci póknak!

– De hisz az a rusnya pók azt mondta, akkor egészben lenyeli a királykisasszonyokat!

– Bízzál bennem, ha rám hallgatsz, hamarosan újra látod őket!

Aggódott a király. De megtette, amit kért. Így hát nem adott semmit a Korrupci póknak.

Már mindenki aggódott a királykisasszonyok egészségéért, amikor egyszer csak csodák csodájára megjelent a pók, hátán egy zsákkal, benne a három királylánnyal. A pók a király lába elé borult és keserves hangon, sírva könyörögni kezdett:

– Kérlek királyom, szabadíts meg ettől a három elkényeztetett, semmirekellő, lusta, nőszemélytől. Mióta nem adok nekik új ékszereket, állandóan csak panaszkodnak, és nyavalyognak. Majd belesajdul a fülem! Vess a legmélyebb tömlöcbe, verd vasra mind a 8 lábam, de kérlek, vedd vissza őket tőlem!

Amikor a király és népe meghallotta, hogy a királylányok nem is voltak foglyok, és jómódban meg pompában éltek a birodalom lakóitól összeharácsolt kincsekből, éktelen haragra gerjedtek. Száműzték őket, és akármennyire szépek is voltak, rossz hírük miatt ezután egy igazi királyfinak se kellettek. Demokrácia újra gazdag és boldog ország lett. A Korrupci pók a közelébe sem mer már menni, a hírét sem hallották azóta.

A ravasz királyfi pedig visszament a Hierarchia aljára, hogy megkérje a kedves és segítőkész Jusztícia kezét. Hiába nem volt királylány, csak egy falusi menyecske, a királyfi tudta, nála jobb, és igazabb társat úgyse találna soha. Ma is boldogan élnek a királyfi birodalmában, Utópiába.



I. Kacaj Panka Mese- és Versíró pályázat MAGTÁR Művészeti Alapítvány különdíja


A szerző így ír önmagáról és a meséhez fűződő viszonyáról: 
"Az agyafúrt királyfi és a mindent beszövő, hatalmas Korrupci pók történetével az volt a célom, hogy egy olyan mesét írjak, amit a gyerekek és a szüleik is élveznek a közös olvasás során, és persze erkölcsi tanulsága is van. Remélem sikerült, és sokaknak tetszik majd."