Megköszönve nektek, Hivatalos Mesetesztelőknek ezt a hihetetlen érdeklődést küldünk nektek egy kis ízelítőt a várható mesékből. Ezen mesék valamilyen szempontból sajnos nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, de értékükből ez mit sem von le!
Elsőként Papp Mara A csavargó denevér című meséjét mutatjuk be nektek, amelyhez a szerző csoda aranyos illusztrációkat is küldött.
Legyetek ti is részesei és aktív alkotói a mese sikerének!
FIGYELEM: A mesék, versek sem részben, sem egészben nem felhasználhatóak a szerző írásbeli beleegyezése nélkül!
Papp Mara: A csavargó denevér
Ritkán van mostanában kemény hideg tél. De ebben az évben csak meggondolta magát Télapó, és hóval borította be a hegyeket, és az ember lakta településeket. Ezen a januári napon ropogó a hóban, magasra húzott sállal az arcomban, bandukolok a szikázó fehérségben az unokáimhoz. Ahogy belépek az ajtón, hallom, hogy Virág, a négy éves, küzd a gyerekszobában.
- Cseresznye kell! Nem érem el! De ne segíts! Én akarom levenni!
Felemelem, ő megmarkolja a műanyagból öntött piros szemű szörnyet, és már nyargal is. Éppen fényt varázsolnék a sötét mellékhelyiségbe, mikor újabb parancs érkezik:
- Ne! Kapcsold le!
- Miért? – ugrik magasra a szemöldököm.
- A denevérek ne tudják meg, hogy itt vagyok! – suttogja Virág, s közben táncikál.
- És ha észrevesznek? – halkítom le a hangom én is.
- Rám vicsorognak, belekapaszkodnak, a hajamba éles vámpírfogaikkal megharapnak. Hallod, hogy zúgnak? – mutat fel a magasba.
- Az ott a légfrissítő hangja. Azt hallod. – próbálom megnyugtatni.
- Nem is! - mondja sértetten. – Mondták a tv-ben, hogy télen a lakások szellőzőjébe költöznek a denevérek.
- Aha! És te tartasz tőlük.
- A denevérek vérszívók, és éjszaka röpködnek és rémisztgetik a gyerekeket. A varázslók és a boszorkányok barátai. A mesékben is így vannak benne.
A nővére a hat éves Emma furakodik közénk.
- Ez csak mese! A denevérek pont a sötétet szeretik. Nem bántanak. Csak rondák. Bogarakat, legyeket meg pókot esznek.
- A szúnyogoktól nem félsz, úgy-e? – kérdezem. - Na, azok az igazi vérszívók. A sárkányok sem szelíd cicák a mesékben.
- Cseresznye az én sárkányom, és igenis szép! Megvéd engem!
- Ebben biztos vagyok! Hanem tudok mesét egy kicsi denevérről, akarjátok hallani?
Naná! Már készülődnek is. Emma törökülésben a helyezkedik el a dohányzóasztalon, Virág befészkeli magát az ölembe, magához szorítja Cseresznyét, a hős sárkányt.
A téli napsütés különös ragyogással vonja be a nappalit. A hófehér bútorok belesimulnak szikrázó fénybe, a függöny hímzései tündéri árnyékokat vetnek a polcok üvegére. Eltűnnek benne a szoba falai, kitágult a tér.
- Hol volt, hol nem volt, a városon túl, ott ahol a Cindrókásnak nevezett margarétás mező a tölgyerdőig nyújtózik, ahol a fenyves erdő felkapaszkodik a hegy oldalán, a kopár sziklák mélyén, a Sárkánylyuknak nevezett barlangba egy nyári napon népes denevéranyák csoportja költözött. Itt hozták világra kicsinyeiket. Köztük volt Piszi a piszeorrú denevér. Tudjátok, a denevérek sokfélék, vannak hegyes orrú, patkósorrú, és piszeorrú fajták is.
A mamája féltő szeretettel melengette puha denevérszárnyai alatt az újszülöttet, ő pedig erősen anyja bundájába kapaszkodott. Kezdetben csak szopott, és sokat aludt, akár más újszülött. Csendesen teltek a napok a gondoskodó bőrszárnyak védelmében, hanem egy nap fülecskéivel különös zörejekre lett figyelmes. Kíváncsian kidugta fejét anyja szárnyai alól, és körülnézett. Elámult, mikor meglátta, hogy a barlang falának repedéseiben összebújva seregnyi denevéranya hozzá hasonló kis piszéket ölelget. Egész denevéróvoda cirregett ott a barlang mélyén. A sok pici kíváncsiskodó szemecske mind ott kukucskált, mint ő, és nagyon izgágán viselkedtek. Furakodtak, nyomakodtak, szabadulni próbálkoztak a szigorú anyai ölelésből.
- Mama, kik ezek? – suttogta Piszi.
- Ők a te rokonaid. – felelte bátorító hangon az anyja. - Veled tanulnak repülni.
- Repülni? Azt hogyan kell?
- Elrugaszkodunk erről a sziklapárkányról, kitárt szárnyakkal ráfekszünk a légáramlatra, és már repülünk is a levegőben. Élelmet keresnünk a barlangon túl.
- Hát más is van ezen a barlangon kívül?
- Úgy bizony! Vannak virágok, amik selymesek, vannak gyümölcsök, amik édesek, és vannak tollas madarak, akik repülnek, mint mi. S vannak négylábú hatalmas állatok.
- Nagyon furák lehetnek!
- Azok. A földön járnak és velünk együtt élnek ezen a szép világon, ami a mi otthonuk is. - Válaszolta türelmesen az anyja, mert az anyák nagyon türelmesek.
- Ha besötétedik, vadászunk. – szólt alkonyatkor az anyja. - Kapaszkodj erősen a karmocskáiddal a bundámban! Így!
- Én mikor repülhetek egyedül? – kíváncsiskodott Piszi.
- Ha majd negyven éjszakát megéltél.
- Ó, az még soká lesz?
- Légy türelmes! Minden estével erősebb és okosabb leszel. Közben megmutatom neked a finom falatokat. Meg azt, mire vigyázz vadászat közben! - oktatta az anyja.
- Én nagy vadász akarok lenni!
- Az leszel, drágám! Csak várd ki, míg elég idős leszel! – mosolygott az anyja, és nagyon büszke volt, hogy ilyen bátor fiacskája van.
Alkonyatkor mikor a hegyek mögé bukott a Nap, a Sárkánylyukból kiröppent a denevércsapat.
A denevér fiak erősen kapaszkodtak anyjuk bundájába, és nézelődtek. Rácsodálkoztak a sötét világra, a fekete árnyékokra, a röpködő rovarokra, amiket anyjuk repülés közben kapott el. Aztán oszladozni kezdett az éj fekete fátyla, mikor visszarepültek a barlang sötét hallgatag világába. Magukra húzták olajosan fényes denevérszárnyaikat, megkapaszkodtak karmaikkal a sziklák repedéseiben és mély álomba merültek.”
- Hát azt meg hogyan csinálták? - szólt közbe Virág.
Emma átmászott a fotelbe.
- Hát így! – és fejjel lefelé lógatta magát a fotel háttámláján. Virág gyanakodva nézte.
- Nem szédülsz?
- Nem, csak kicsit fárasztó! – nyögött Emma. – De fura minden, ha innen nézed.
Virág nem akart függeszkedni.
„Elérkezett a negyvenedik nap. Minden kölyök izgatottan várta, az első repülést. Piszi türelmetlenül bökdöste anyját. „Indulunk már?” Mikor indulunk már?”
- Türelem kicsim! – intette az anyja.
- Miért nem világosban repülünk? – firtatta.
- Nappal a nagy fényesség bántja a szemünket. Mi a hangok után tájékozódunk, úgy kerüljük ki az akadályokat. Figyelj, hogyan csinálom!
Azzal vékonyka ciripelő hangot adott ki a torkán. Piszi figyelt. Kis idő múlva kerek füleivel érzékelte anyja visszatérő jelzését.
– Hallottad? Arra nincs akadály. Biztonságban repülhetsz. De ha hamarabb tér vissza a hang, akkor ott utadat állja valami. Élelmet is könnyebb találni, ha közben az orrocskádat is használod. A bogarak, rovarok éjszaka megdermednek, a gyümölcsöknek meg különleges az illatuk.
A denevérek vezére jelt adott az indulásra.
- Most! – füttyentett az anyja.
Huss! Piszi a többiekkel együtt elrugaszkodott a sziklahasadékról. Kitárta szárnyait. Bőrlebenyei kifeszültek, a levegő lágyan emelte a magasba. S valóban, a torkából kibocsájtott hangokra élesen válaszoltak fülében a visszaverődő hanghullámok. Időnként anyjával kiváltak a csapatból. A bokrok ágai között bogarakra leltek. Gyümölcsöt ettek. Piszit csakúgy dagasztotta a büszkeség mikor hajnalban visszaérkeztek a barlangba. Nem fogyott ki az élményekből:
- Anya! Most már egyedül vadászhatok?
- Eljön annak is az ideje, kicsim.
- Mi volt az a villogó mozgó zöld fény lenn a mélyben?
- Az egy négylábú szeme volt. Ő a hatalmas vadmacska. Óvakodj tőle!
- Nekem miért nincs világító zöld szemem? Én is olyan akarok lenni, mint a vadmacska!
- Ej, fiacskám! – korholta az anyja. - Akkor nem lenne szárnyad, és nem tudnál repülni.
„ Mit kell engem örökké pátyolgatni? – gondolta magában Piszi. - Elég volt abból, hogy a mama mindig óv félt! Látni akarom napfénynél is a világot!”
S mikor hajnali derengés eloszlatta a sötétséget, nem halogatta tovább a dolgot. Kidugta fejét anyja szárnyai alól, körülnézett. Az egész kolónia mélyen aludt. Akkor egy kicsit távolabb mocorgott szendergő anyjától, várt.
- Meg akarsz szökni, mi? - Cirregte egy vékony hangocska. Kiri volt, a kotnyeles denevérlány.
- Mi közöd hozzá? Törődj a magad dolgával!
- Vigyél engem is magaddal! Akkor nem árullak be!
- Még csak az kéne!
Azzal kapta magát, és kisuhant a barlangból.
Ragyogó napsütés fogadta. Amit látott maga körül, egészen más világ volt, mint az éjjeli. A fák levélrengetege teljesen elvarázsolta. A villódzó fények elvakították, s ilyenkor nekirepült egy-egy fatörzsnek. Az erdő fülrepesztően zajos volt. Eddig soha nem hallotta a madarak zengő énekét. Zavarta a tájékozódásban. A rovarok csakúgy kavarogtak a levegőben. Elkapott néhányat. „Nocsak, milyen ügyes vadász vagyok! – gondolta magában. – Röptében is el tudom kapni a bogarakat. Kevesebb fáradsággal jár, mint az éjjeli vadászat!” Egy odvas tölgyfa ágára ült megpihenni. Lompos farkú, vörös bundás alak sürgölődött a közelben, félhangosan motyogott.
- Már megint hová rejtettem? Arra voltam tegnap. Meg erre is jártam.
- Ki vagy te, és mit keresel? – Szólította meg Piszi.
- Ne zavarj! Én mókus vagyok. Nagyon sok a dolgom! – válaszolt a rőt bundájú.
- Keresem a raktáramat. De elfelejtettem, merre van. Most már biztos, hogy kifutok az időből! - aggodalmaskodott. - Jobban teszed, ha te is időben hozzáfogsz!
- Mihez?
- A gyűjtögetéshez. Makkot, mogyorót, fenyőtobozt. Még ezt sem tudod? Télen mit fogsz enni? - szörnyülködött a mókus.
- Én denevér vagyok, és most vagyok először nappal az erdőben. Mi az a tél?
- Még ezt sem tudja! – forgatta a szemét a mókus, mintha azt mondaná, „kivel hozott össze már megint a jó sorsom?”.
- Hideg. És fehér. Na, és az éhség! Szorítja a gyomrod, és nagyon fázol!
- Mi bogarakat eszünk, és a hideg időben alszunk. – közölte Piszi.
- Aludni, én is alszom, de közben megéhezem, akkor ennem kell. Jaj! Elfelejtettem hová dugtam a készletemet.
- Az előbb láttam, arra egy hasadékot.
Piszi előre lendült, a mókus ágról-ágra szökellve követte. A közeli szilfa törzsén valóban volt egy jókora odú. A mókus belenézett, megdermedt.
- Gyere innen! Gyorsan, te szerencsétlen! - suttogta ijedten.
- Miért mi a baj? - értetlenkedett Piszi. – Nem a tied?
- Ez az odú a bagolyé! Tűnjünk, innen!
Piszi nem értette ugyan, de rémülten követte. Szíve hevesen vert az ijedtségtől. Három fával odébb a mókus a vastag fatörzsnek vetette a hátát.
- Mondd már! Mitől ijedtél megy ennyire?
- Te nem láttad? A nagy Uhu lakik ott! – Suttogta a mókus. - Felfal minden kis szőrös teremtményt, akire csak rábukkan. Szerencsére nappal alszik.
- Azt mondod, éjjel vadászik? Jaj, nekem! - rettent meg Pisz
- Most tűnj el innen, mert csak feltartasz! - toporzékolt a mókus.
- No, jó kis kalandba keveredtem. – gondolta Piszi. De legalább a bagolytól megmenekült. Piszi szapora szárnycsapkodással suhant a fák között.
Csobogást hallott. Egy patakra bukkant a sziklák között. Kíváncsian telepedett egy mohos párkányra. Gyönyörű koronás négylábú hajolt víz fölé, és ivott.
- Ki vagy te, csodaszép négylábú? – szólította meg Piszi.
A lény magasra emelte fejét, míg meglátta a pici jövevényt:
- Az erdő királya vagyok. De te hogyan kerülsz ide? Neked ilyenkor aludnod kellene!
- Én Piszi vagyok, és kifürkészem a nappali világot!
- Nocsak! – nézett rá gyönyörű szemével a szarvas, és nagyon furcsállta a dolgot.
- No, és Anyád tud róla?
- A fürkészőknek nincs szükségük arra, hogy az anyjuk pátyolgassa őket! Azok csak úgy felfedeznek!
- Hát csak vigyázz! A felfedezőkre is várhat néhány veszély! – Figyelmeztette a szarvas, és eltűnt a fák között. Piszi megvonta vállát, és továbbrepült.
Széles mezőre ért. A Nap terelgette fenn az égen bárányfelhőnyáját, lenn szellő borzolta a fénylő fűszálakat. Virágok illata terjengett a levegőben. Közülük egy felemelkedett és csapongva továbblibbent.
- Hé! Repülő virág! – lelkendezett Piszi. – Meddig ér a világ?
- Csak repülj! Csak repülj! Erre, meg arra! Fenn is, lenn is! Talán eléred a végét. Én még nem láttam! – énekelte a pillangó és tovább libbent.
„ Micsoda ostoba válasz ez?” Töprengett Piszi, s egy csipkebokor ágán hintázott. Új kihívások után nézett. Nem kellett sokáig várnia.
Közeledő ütemes dobogásra neszelt fel. Borzas sörényű pónik vágtattak a mezőn. Szőrük alatt játékosan ugráltak az izmok, hosszú farkuk lobogott utánuk.
- Hahó! Kik vagytok? Hová mentek? - Cirregte feléjük, de azok nem hallották. Piszit hajtotta a kíváncsiság. Utánuk vetette magát. Mire az istállóhoz ért, a pónik, már javában ropogtatták állásaikban az abrakot. Piszi felreppent a mestergerendára, és körbenézett. Rengeteg rovar cikázott benn. Elcsodálkozott. Még sosem látott kétlábút. Emberek vasvillával hordták a szalmát a lovak alá.
Valami neszezett a háta mögött. Egy sárga szemű fekete bundás alak óvatoskodott a gerendán. Meglapult, farka vége csapongott, mintegy jelezve, hogy támadásra készül. Őt nézte! „Ez a valami zsákmánynak tekint engem? Belőlem nem eszel!” Gondolta, és lefelé vetődött.
Valaki élesen sikított, s csapkodni kezdett a maga körül. Piszi ütést érzett a fején, ájultan esett a szalma közé.
Egy kislány volt, aki megijedt a váratlan összeütközéstől, éppen a nagypapájával söprögetett az istállóban. Ő is hallott már a denevérekről hasonlókat, mint ti, de csak most találkozott vele először. Szerintetek, kinek volt nagyobb a rémülete? – kérdeztem a megrettent kislányokat.
- Biztos, hogy Piszinek, mert elájult! – okoskodott Emma.
- Bizony! A nagypapája felemelte az alélt kis állatot a földről, és a kislány elé tartotta.
- Nézd csak, Rozina! Milyen kicsi teremtés ez a te támadód? Nézd meg a füleit! Kerek formájúak. No, lám csak! Ez egy kis piszeorrú denevér. Biztosan a legyeket fogdosta össze a lovak körül, mikor meglátta Durcit a kandúrt. Megdörzsöljük kicsit, hogy mielőbb magához térjen!
Rozina ujjaival megsimogatta a denevér pocakját. Piszi kinyitotta szemét.
- Nem bántunk! – mondta a kislány. – Akár vissza is repülhetsz az anyukádhoz!
Piszi mozgolódott kicsit a meleg tenyérben, aztán, huss! Már kinn is volt a szabadban. Akkor fentről árnyék borult rá. A fűben egy nyúl dobogott hátsó lábaival.
- Menekülj! Vadászik a rétisas! - kiáltotta.
Azzal zutty! Már el is tűnt bolyhos farkincája egy üregben. Fenn a magasban rikoltott egy kitárt szárnyú hatalmas madár.
Piszi cikázva menekült. Elege lett a sok kalandból! A veszélyek borzongatták, most értette meg igazán, mennyire veszélyes a nappali élet egy denevér számára.
Nem akart ő már felfedező lenni, csak szófogadó denevérfi, aki hallgat az anyukájára. Hát ne tudjátok meg mit kapott otthon a barlang mélyén, mikor végre hazaért! A legrosszabb az volt, mikor Kiri gúnyos szemét meglátta. Akkor kinyújtotta rá a nyelvét.
Búcsút mondott a nyár. Az őszi erdő ledobta magáról megsárgult lombját. Az éjszakák hidege elől a bogarak elbújtak a fák kérgei alá. A denevér apák is megérkeztek hosszú útjukról a családjaikhoz. Téli álomhoz készülődtek.
Emberek jelentek meg egy nap a hegyen. A közeli kőbányában újra indították a mészkő kitermelését, s nem gondolták, hogy ezzel bajt okoznak. A robbantást vezető mester egy alkalommal túl sok lőport helyezett a sziklákba fúrt lyukakba. Az erős robbantás beszakította a Sárkánybarlang bejáratát. Az üregbe besüvített s fagyos szél, jégszilánkok lógtak a denevérkolóniához közeli sziklákon. Új szállást kellett keresniük, ahol átvészelhetik a telet. „No, most jóvátehetem, ami kalamajkát okoztam” Gondolta magában Piszi.
- Én tudok egy biztonságos helyet. Erre! Erre!” Cirregte.
- Kövessük ezt a kis csavargót! – egyeztek bele a többiek.
A csapat dacolva a hideg széllel követte Piszit a majorba. Odabenn a szénapadláson jó meleg volt. Míg a pónik az állásaikban egykedvűen ropogtatták az illatos szénát, addig a denevérraj feltelepedett a legsötétebb sarokba, s úgy lógtak a gerendákról, mint a száradó dohánylevelek. Kinn tombolt a hóvihar, de ők összebújtak a jó melegben és aludtak.
- Minden rendben is lett volna, ha nem történik katasztrófa! Egy éjszakán lángokba borult az istálló. Az emberek kiáltoztak, lovak nyihogtak, rémülten dobogtak a patáikkal. A füst mindent elborított. A felriadt denevérek cikázva kerülgették a füstölgő gerendákat. Most volt igazán szükség a fülükre. Küldték a hangokat szaporán, s iszonyú fájdalom hasított szárnyukba, ha rájuk hullt a tüzes pernye. Hirtelen feltámadt a szél, nagyot csavart a lángokon, s egy pillanatra szabaddá tette a kijáratot. „Erre! Erre!” Küldte hangjelzéseit Piszi a többieknek. Huss! Egyszerre röppent ki a denevérsereg az éjszakába. Most merre? Hol találnak biztonságos helyet, ahol meghúzhatják magukat télire?
- Gyertek ide, Piszi! – kiáltotta átszellemülten Virág. – Nálunk a padláson van elég hely!
- Én denevér leszek farsangkor az iskolában! – nyújtóztatta ki elgémberedett lábát Emma. – Most már te se félj tőlük, Virág! Ők csak menedéket keresnek. Tavasszal visszarepülnek majd a Sárkánylyukba.
- Tudom, de Cseresznye továbbra is elkísér engem, ha sötét helyre megyek! – közölte Virág.
A Mesetár blogján a mesetesztelők felhívását eddig a pillanatig 28331-szer nyitották ki!
