Képernyőn kívül - interjú György - Horváth Zsuzsával, Mondókára fel! pályázatunk zsűri tagjával

Az I. Kacaj Panka Mese és Versíró Pályázat díjátadójának szervezése közben felmerült, hogy egy kedves háziasszonyra mindenképp szükségünk lenne. Olyanra, aki szépen beszél, közel állnak hozzá a gyerekek és a mesék világa. Állandó szervezőtársamnak, anyukámnak egyből adódott a válasz, kérjük fel György-Horváth Zsuzsát, a Magyar Televízió Híradójának munkatársát. Zsuzsi pedig jött örömmel, lelkes volt, mint mi valamennyien, és azonnal csatlakozott a Kacaj Panka Mesetár Társasághoz. Így nem is volt kérdéses, hogy Mondókára fel! Pályázatunk zsűri tagja is lett, mint a szép beszéd nagykövete és két gyermekes, a mondókákban is szakértő anyuka.

- Nem titok, hogy Erdélyben születtél és éltél egy ideig. A gyerekkori meséket, verseket, dalokat elhoztad magaddal a szívedben?

- Bizony, a javát őrzöm a könyvespolcon is, de leginkább a szívemben. Már kislány koromban is legjobban a verseket szerettem, talán megszámolni sem tudnám hány versmondó versenyen indultam. Édesapám néprajzkutatóként is dolgozott Erdélyben, így a mondókák, népmesék és a néptánc beleszövődtek a mindennapjainkba. Emlékszem sokszor takarítás közben is mondogattam egy-egy verset, vagy éppen amikor a szüleimmel a kiskertünket műveltem. A hosszú autóutak pedig csak azért nem tűntek olyan unalmasak, mert végig népdalokat énekeltünk.


- Gyermekeid, Sára 10 , Zsigmond 7 éves. Ők is olyan lelkes mese és mondóka rajongók, mint anyukájuk?

- Az esti mesélés egészen pici koruk óra számunkra a nap legszebb ajándéka. Zavartalan egymásra hangolódás, közös kalandozás a mesevilágban. Ragaszkodnak, ragaszkodunk hozzá mai napig, pedig már mindketten olvasnak önállóan is. Remélem ez olyan muníció, amiből később is tudnak meríteni. A versekkel már más a helyzet. Megfigyeltem, hogy ugyan mindkettőjük könnyen, gyorsan tanulja a verseket, de nem látom, hogy olyan lelkesek lennének, mint én voltam gyerekkoromban. Ezért meg is lepődtem, amikor nemrég a lányom azzal állt elő, hogy indul az iskolai versmondó versenyen, ahol angolul kell verset mondani. Ő ugyanis két tannyelvű osztályba jár.

- 3 évig Svédországban éltetek, fiad ott is született. Mennyiben volt másabb ott kisgyerekes anyukának lenni, mint itthon?

- Svédország nyugalmas, család centrikus ország, azt szoktam mondani, hogy az egész ország olyan, mint az IKEA: bababarát, praktikus. Nagyon szerettem azokat az éveket, amikor távol a világtól, a munka zajától tudtam koncentrálni a gyerekekre, a családra. Nagyon tudatos döntés volt részünkről, mert szerettem volna azokat az éveket teljes mértékben a gyermekeimnek szentelni. Egyébként a személyiségem is, az életvitelem is pörgős, és úgy gondoltam jót tesz nekünk néhány év szünet. Jót tett!


- Gyermekeid édesapja magyar származású, de Svédországban született és élt sokáig. Így Sára és Zsigmond akkor már svéd, magyar és erdélyi hagyományokat visznek tovább a saját gyerekeiknek?

- Remélem, hogy így lesz! A svéd nyelvtudásuk sajnos kopik, de könyvekkel, mesefilmekkel igyekszünk valamennyire táplálni. Vannak viszont bizonyos svéd hagyományok, amiket minden évben felelevenítünk, minél több kultúrát ismernek, annál gazdagabbak lesznek! Idén nyáron egy erdélyi körútra vittük őket, mindenki nagy örömére, és igen, mondhatom, hogy egyre nyitottabbak és érdeklődőbbek.


- Amikor felhívtalak az ötlettel, hogy a világban élő magyar gyerekeknek hirdetett mondóka pályázat zsűrijébe szeretnénk felkérni, egyből rávágtad: „jaj de jó lezárása lesz egy-egy mondóka és kedves videó a napomnak.” Hogy, hogy nem is gondolkoztál?

- Mert ezen nem kellett! Gyerekeket meghallgatni, nézni a csillogó szemeket, érezni a bátorságukat, amivel kiállnak és elmondják, amit megtanultak, gyakoroltak- számomra szívmelengető! 

I. Kacaj Panka Mese - és Versíró Pályázat Díjkiosztó Ünnepségén

Fotó: Völgyes Valéria (www.fotoos.hu)

Forrás:www.facebook.com/kacajpankamesetara

- Egyik interjúban azt nyilatkoztad, hogy hosszúra nyúlt babázás után tértél vissza a munkához. Furcsa volt az átállás? Vannak tabu órák, amelyek csak a családé?

- Igen, mint említettem tudatosan választottam az otthon töltött éveket. Kihasználtam minden percét, de bevallom, hogy három év után jólesett visszaállni a munkába. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, már- már szenvedéllyel, ezért nem gondolkodtam, hogy akarom-e folytatni a munkámat. Arról nem is beszélve, hogy annyiféle műsort volt alkalmam kipróbálni, hogy nem tudom megunni. Tizenöt év után is találok benne kihívást, újat, izgalmasat- ettől szép ez a szakma. No de vissza a családhoz! Persze, hogy van „mi-időnk”, amikor nincs telefon, nincs internet, nincs más, csak mi vagyunk! A gyermekeim megszokták és elfogadják, hogy sokszor én akkor is dolgozom, amikor más anyukák nem, de ezzel nincs is baj, hiszen azt is tudják, hogy azt az időt mi máskor pótoljuk. Lehet, hogy egy vasárnapi nagy közös sütizés nálunk szerda délutánra esik, de mindig gondoskodunk róla, hogy ne maradjon el.


- Akik régebb óta ismernek, számukra a munkájában szigorú, megjelenésedben nyugalmat, szeretetet sugárzó embernek ismernek. És bár a híradózást tartják szakmátok csúcsának, nem éppen családbarát hivatás a tied. Jól gondolom?
- A híradózás egy rendkívül pörgős műfaj, huszonnégy órás szolgálat, hiszen bármikor bármi történhet. Mindemellett a felkészülésre is időt kell szánni, hiszen egy híradósnak mindig képben kell lenni. Ha így vesszük valóban nem éppen családbarát. De vajon például egy cégvezető-, egy orvos-, egy vállalkozó- vagy egy három műszakban dolgozó, gyári munkás anyuka jobb helyzetben van-e, mint én? Nem feltétlenül. A világ most már megköveteli, hogy minden fronton helyt álljunk, nagy lángon égjünk, és egyre inkább úgy látom, hogy mi anyukák, dolgozó nők ehhez egyre jobban alkalmazkodunk.


- Mit üzennél az anyukáknak, akik még a család-munka mérleghintán egyensúlyoznak?

- Például azt, hogy adjanak elég időt maguknak, hogy kialakuljon az új életvitelük, miután anyákká válnak. Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy minden téren maximálisan meg akarunk felelni, ám ha nem sikerül maradéktalanul, magunkat hibáztatjuk. Nem szabad! Engedjük meg magunknak, hogy néha ne legyen minden tökéletes körülöttünk, hogy néha ne meleg vacsora kerüljön az asztalra, ha véletlenül pihenésre vágyunk a főzés helyett. Az sem ördögtől való, ha lopunk magunknak egy-egy estét a párunkkal kettesben vagy beülünk a barátnőkkel egy kávéra, vagyis a munka és a család mellé – nincs mese – magunkat is be kell illeszteni! A gyerekek nagyon elfogadóak tudnak lenni, ha megkapják azt a törődést, szeretetet, biztonságot, amit csak mi, édesanyák adhatunk nekik. De ez csak akkor sikerülhet, ha nem csak rájuk, hanem magunkra is odafigyelünk.